édes álom

Ismét kidobott az ágy. Azt hiszem, ha egy dolgot kéne mondanom, ami számomra kivitelezhetetlen két gyerek és két kutya mellett, hát az egyértelműen az alvás lenne. Nem véletlenül vettem be a körbe a kutyákat, hiszen ma sem volt ez másképp...
Nyilván, ha végre a gyerek alszik, akkor majd fölkelt a kutya!
Az éjszakáink már korántsem olyan vészesek, mint pár héttel ezelőtt, de persze a tökéletestől még fényévekre vagyunk. Annyi csoda történt, hogy az éjféli ébredést valahogy sikerült kiiktatni, így a Bence az esti elalvást követően leghamarabb hajnali három óra tájékán ébred. Ez nekem már felér egy kiadós alvással, hiszen a feszített tempójú éjszakák után már olyan kipihent vagyok ekkorra, mint a medve egy kiadós téli álom után.
Az első alvós éjszakánk közben fel is ébredtem leellenőrizni, hogy minden rendben van-e a kiságyban, mert nem akartam elhinni, hogy az én fiam 8tól fél4ig nem nyikkan meg. De természetesen rendben volt és az igazak álmát aludta míg én hajnali fél kettőkor ott álltam az ágyacskája fölött és hunyorogtam be a félhomályban. De ezt minden kezdő szülő eljátssza...meg én is. ;)
Mint ismeretes én az összes első gyermekes hibát elkövettem az Ádival, így még most is velem alszik. Vagy inkább rajtam...de erről máris bővebben.
Mivel ugye soha nem volt hajlandó az éjszakát alvásra fordítani és folyamatosan a melleimet követelte, így megtettem azt, amit tilos! Bevettem az ágyamba. Hogy miért tilos? Ma már tudom: mert azóta is ott van. Azzal az egy könnyebbséggel, hogy már nem szopik, de szerintem még arra is képes lenne, ha annak idején nem szoktatom le eme kedvelt hobbijáról.
Hiába vettünk ilyen-olyan ágyat, világító dinó matricát, semmi nem tudja hosszútávon a saját szobájába csábítani. Így most a Csabi alhat az emeletes ágyban, az Ádám pedig rendszerint rajtam. Merthogy korántsem elégszik már meg a mellettem való fekvéssel. "Anya, hozzád bújnék!"  felhangzása után a majd két méter széles ágyon teljesen hozzám nyomja a kis testét, kiköveteli a takaróm felét(mert a sajátja nem jó) és ha esetleg lenne egy 20 centiméter, amin tudnék mozogni, akkor jön Kira kutya, ai rendszerint a másik felemnél kényelembe helyezi magát és a takaróm eddigi szabad felét is leszorítva mély álomba szenderül. Néha még megfordul a fejemben, hogy bizony jó lenne a bal oldalamról a jobbra fordulni, de az szinte kivitelezhetetlen. A legrosszabbra akkor fordul a helyzet, ha az Ádi mély álomba zuhan. Akkor  forgolódni kezd és a kezeit dobálva hatalmas pofonokat kever nekem le az éjszaka közepén. Ha pedig arrébb tolom, akkor felkel és újra hozzám akar bújni vagy félálomban azt dünnyögi, hogy odabújok a cicikhez. Hát mi ez, ha nem bolondok háza???
Általában a Kirával nincs baj. Lefekszik és alszik reggelik. Általában. Most éppen baj volt vele. Hajnalai háromkor, majd hajnali hatkor is arra kellett felkelnem, hogy az orra egy centire van az enyémtől. Úgy szuggerált a félhomályban, majd mikor elérte célját és kinyitottam a szemem, vad farkcsóválásba kezdett és össze-vissza ugrabugrált, hogy engedjem már ki az udvarra. Mit tehettem volna? Ha a Bence miatt nem kell, hát majd a kutya miatt felkelek.
Hatkor már nem is feküdtem vissza, hanem leültem a gép elé. Köszönjük, hogy létrejöhetett ez a bejegyzés kedves Kira! :D

Ma reggel írtam egy bejegyzést, amit végül nem sikerült befejeznem, mert most már nem vagyok olyan hangulatban.  Elkezdődött a nap és szokás szerint pörögnek az események. Ez a hét a megszokottnál is mozgalmasabbra sikeredett,  mert most van a Csabi szülinapja.  Igaz,  hogy a napja ma van,  de a gyerekekkel már tegnap este felköszöntöttük. Na nem azért mert annyira izgatottak voltunk,  hanem mert akkora ajándékkal leptem meg,  hogy egyetlen napig sem tudtam rejtegetni a lakásban és kiszállítás csak kedden és szombaton van a Hervisben. Igen,  nem szegte kedvem a futópad porosodása a sarokban és ismét egy sportos ötlettel álltam elő.  Egy hiper szuper biciklivel leptem meg "az uram". Erre nagyon nagy szükség volt,  hiszen a családban ő az egyetlen, aki eddig nem rendelkezett ilyen járgánnyal. Még a Bencének is van bicajra szerelt baba ülése és így,  hogy apuka is gazdagodott egy kétkerekűvel, már útra is tudunk kelni tavaszi bicikli túrára a közeli parkerdőbe. Yuppiii!
Azért még becsempésztem egy aprócska meglepetést, amire a kupon világon bukkantam rá nem is olyan régen.
Ez egy "élő" társasjáték vagy hogy is fogalmazzam meg.  Bezárnak egy szobába és onnan kell kijutni, furfangos fejtörők megoldása segítségével.  Szerintem ez nagyon izgalmas lesz,  már alig várom,  hogy időpontot egyeztessünk rá.
A mai nap korán ébredtem-mindenkit megelőzve a családból. Persze csak a kira kutya volt nálam éberebb, de őt is csak az ösztön hajtotta, hogy valami úton-módon párosodni tudjon a Castorral, akit így ivartalanítás után legalább annyira hozott lázba a Kira násztánca, mint egy tál zab. Tehát semennyire.
Én pedig,  mint Bree Vandecamp (Bocsánat,  de nem tudom, hogy kell írni és nincs időm megnézni) a született feleségekből, gumikesztyűt húztam és már hajnali hatkor suvickoltam a toilettet és a fürdőt.
Mára vendégeket hívtam, hogy egy kicsit megünnepeljük így szűk családi körben eme nagy eseményt. Lesz torta, rendeltem szendvicseket és bevásároltam enni-és innivalót is.

Szombatra pedig pikk-pakk összeszerveztem egy kis kerti partit a barátoknak itt nálunk.  Végre jön a jó idő,  lehet bográcsolni és sütögetni a kertben.  

Jó volt így ebéd közben kicsit elkalandozni, de most uzsgyi folytatni a takarítást! :)

Csabi

Ha már így elkezdtem a gyerekekkel, akkor mi se maradjunk ki a sorból.
Öregember nem vénember- tartja a mondás, de ez egyáltalán nem igaz, legalábbis nálunk. A Csabi pár napon belül 41 éves lesz. Mikor megismerkedtünk 31 volt, épp annyi, mint én most. Legalábbis azt hiszem ennyi vagyok, de persze gyors fejszámolást követően rá is jövök, hogy ez is csak ideig-óráig tart, hiszen júliusban már én is könyörtelenül 32 gyertyát kell, hogy elfújjak a tortámon. Viszont mindez azt jelenti, hogy bizony idén már 10 éve lesz, hogy együtt leszünk. Nagyon sok idő és mégis, most úgy érzem, hogy szinte úgy elszállt, mint egy pillanat. Mikor megismerkedtünk még nagyon fiatal voltam. Tulajdonképpen meg is gyűlt velem a Csabi baja. Szinte akkor pottyantam a nagybetűs életbe. Jól kerestem, jól néztem ki és mindig megpróbáltam a lehető legjobban érezni magam. Hazudnék, ha nem éreztem volna úgy az elmúlt 10 évben, hogy kordában vagyok tartva. Sokszor elképzeltem, hogy milyen jó lenne nekem is szingli lányként tengetnem a napokat, de főképp az éjszakákat. De most, így visszagondolva, életem legjobb döntése volt, hogy nem tettem. Persze volt olyan, hogy hajszálon táncolt a kapcsolatunk- de megjegyzem, ennek mindig én voltam az oka. Érdekes, hogy most így ennyi év távlatában tudatosul igazán bennem, hogy ő mindvégig tudta, hogy mit akar: engem.
Most, hogy már évek óta igazi család vagyunk, én is tudom, hogy mekkora kincs ez. Már látom, hogy mennyivel többet ér egy ilyen "szövetség", mint bármilyen futó kaland, már tudom, hogy senki nem is tudná ezt megbomlasztani, mert se ő, se én nem engednénk. Biztos vagyok benne, hogy mi közösen fogjuk felnevelni a gyerekeinket és belőle sosem lesz vasárnapi apuka. Minket igazán jól összekovácsolt az idő vasfoga és bár nálunk is vannak időnként viták ( de most épp egy sem jut eszembe), hullámvölgyek, azért mindig dűlőre jutunk a dolgokban. Azt hiszem összességében irigylésre méltó az életünk.
Persze időnként engem még megcsap a bulizás szele és akkor nagyon be tudok indulni, de rendszerint másnap ezt már meg is bánom, mikor másnaposan, hulla fáradtan és lestrapáltan nyomom végig a napot.
Már többet ér egy hétvége a gyerekekkel, mint egy éjszaka a haverokkal. Persze várom a nyarat, hogy ki tudjunk kapcsolódni párszor, de a mi életünk már más irányba tart.
Írhatnám, hogy milyen szerencsés, hogy velem lehet...de azt hiszem ez fordítva még inkább igaz. ;)

Ádám

Az első gyerek. A szó minden értelmében. Ő csakis első tud lenni, soha nem jó a második vagy harmadik hely. Hihetetlen versenyszellem van benne, ami sokszor már-már megnehezíti a hétköznapokat. Nálunk minden verseny...az egész élet, az egész nap. Versenyzünk, hogy ki ér előbb a nappaliból a fürdőbe, hogy ki veszi fel előbb a cipőjét és, hogy ki pisil gyorsabban. Igen, még abban is tudunk, mert a vécénkben van egy wc csésze és egy bidé is (amit még soha nem használtam és már vagy kilenc éve ez a mi házunk..) és ha az Ádi észreveszi, hogy a 'toálettre' indulok már jön is utánam. Bizony, nálunk még oda sem mehet egyedül az ember, ahova a királyoknak sem kellett kíséret. Rendszerint négyen megyünk. Ádi, Bence, Kira és én. És akkor már ahányan csak tudjuk, el is végezük a dolgunkat egyszerre. Én a vécébe, Ádi a bidébe, Bence pedig nemsokára a bilibe fog pisilni... éljen a magánszféra, éljen az anyaság!! :D
Persze az állandó versengés még úgy ahogy elviselhető lenne, ha éppenséggel nem kéne mindig, minden szituációban nyernie. Mert, ha véletlenül nem sikerül elsőnek lennie, akkor összedől a világ és az otthoni béke is. Ordítás, bőgés, csapkodás, elvonulás. Úgyhogy mostanság próbálok szépen, lassan pisilni, nehogy véletlenül megelőzzem a kis kukist. ;)

Ez a versengés az élet minden területére kihat. Az Ádi nagyon okos gyerek - és persze azért, mert az én gyerekem ;). Tudom, hogy minden anya nagyon okosnak és szépnek látja a sajátját. De legyünk őszinték! Mindenki látja, hogy van az övénél szebb és jobb gyerek is. Épp úgy van ez, mint a feleségeknél. Hiába vesz el egy férfi egy gyönyörű nőt, mert mindig lesz nála szebb, különlegesebb és egyszerűen kívánatosabb.
Persze a gyerekünkre nem ununk rá, de azért ismerjük a képességeit. Az Ádám okos. Mindig is az volt. Nemcsak a mozgása, de a beszéde is nagyon fejlett volt baba korában is. 8 hónaposan már mondott szavakat és másfél évesen már rendesen beszélt. Három és fél évesen már ismerte az összes számot (bármeddig elszámol, tízezerig is, ha kell) és betűt. Nem azért, mert én meg akartam tanítani neki,  hanem mert ő kérte. Mindig mindenre figyel és érdeklődik. Vele biztosan semmi gondom nem lesz az iskolában. Nem vagyok benne biztos, hogy minden esetben jó-e ez a maximalizmus, amire törekszik, de ezt egyértelműen a Csabitól örökölte. Én nem vagyok ilyen. Ha van egy könnyebb út, akkor inkább azt választom. Szeretem egyszerűen és gyorsan elvégezni a dolgokat, hogy mindenre legyen időm. Én is szeretek nyerni, de inkább "csak" jól akarok teljesíteni, mint mindenáron a legjobban. Nekem fontosabb, hogy jól érezzem magam abban amit csinálok, minthogy görcsösen hajtsak minden körülmény között...

Emellett viszont nagyon érzékeny kisfiú. És itt nem a dühből sírásra gondolok, amit a vesztés okoz. Szeret bújni, szeret puszit adni, szeret velem aludni. Sokszor elég egy rossz szó és elpityergi magát. Nem vagyok egy asztrológia guru, de mivel az én csillagjegyem is rák, mint az övé, tudom, hogy nagyjából mi fán terem a témában. Ő a tipikus "rák". Érzékeny, gondoskodó, családcentrikus. Iszonyatosan jó testvér és fél szemmel mindig figyel a Bencére. Felveszi, arrébb rakja, játszik  vele. Azt hiszem szerencsém van, hogy az Ádi lett az első.. <3

Bence

Hihetetlen, hogy így szalad az idő. Holnap már kilenc hónapos lesz. Még tisztán (na jó ez erős túlzás) emlékszem, mikor megcsináltam a terhességi tesztet és pozitív lett. Egy házibuliban voltunk és a nagy vodkázás hevében beugrott a gondolat, hogy mi lenne, ha állapotos lennék. Persze akkor még olyannyira fiatal terhesség volt, hogy a tesztnek ki sem kellett volna mutatnia, mégis látszott. Igaz csak halványan, többen azt is mondták, hogy nincs ott baba- de én akkor már tudtam, hogy akármilyen halvány is volt az a csík, az bizony az én kis muksóm volt.
Onnantól kezdtem meg a második pocakosságomat. Merőben más volt a helyzet, mint az Ádival. Mind a kilóimat, mind a közérzetemet tekintve. Míg az első áldott állapotomban semmi mást nem tettem, csak a cukrászdába masíroztam somlói galuskát venni, addig a Bencével a hasamban hatalmasakat sétáltam és a kutyaiskolában ráncigáltam a már 40 kilós ebemet. Emellett persze nem volt minden fenékig tejfel, mert folyton leesett a vérnyomásom és ha nem feküdtem le azonnal, akkor bizony elájultam. Így aztán úton-útfélen heverésztem. Hol a csepeli gyorsforgalmi egyik sávjában az ülésen elterülve, hol a boltból kirohanva a parkolóban. Soha nem lehetett tudni mikor jön a rosszullét, de szerencsére hamar el is múlt, pár perc volt az egész.
Ezt leszámítva jó kis kilenc hónap volt, én élveztem nagyon, hogy egy kis emberke lakik bennem. A szülés, illetve a császározás másodszorra már tényleg meg sem kottyant -de ezt már részleteztem, hiszen ezzel indítottam a legelső bejegyzésemet.
Kettőt-hármat pislogtunk és már itt is van egy újabb nagyfiú. A Bence már mindent csinál. Áll, ül, mászik, kiabál, jóízűen falatozik. Mindjárt egy éves lesz.
Igaz, hogy egy kis ördögfióka és soha nem hagy aludni, de attól még imádom. Furcsamód még reggel fél hatkor is, mikor mostanában indítja a napot. ;)
Igen, ez elég borzalmasan hangzik, de teljesen megszoktam már. Mondjuk egy lustálkodós típusú embernek biztosan sokkal nehezebb lenne átállni erre az életre, de én élvezem. Oké, sokszor kiborulok, például a sírás az őrületbe tud kergetni. Utálom, ha sírnak a gyerekek. Sokszor olyan érzés, mintha az idegeimen táncolnának, de hát ez hozzátartozik a gyerekkorhoz.
Már csak pár hét és jönnek a nyári napok, mikor egész nap a kertben leszünk. Kezdődik majd az ovis nyári szünet és a kertünk egy mini vízi vidámparkká változik majd. Medence, mászóka, homokozó és játékok. Úgyhogy bele is kell húznom, hogy széppé varázsoljam a területet és elszeparáljam a Castort, akinek az első dolga lenne hogy a babamedencébe vesse magát és a csupasz kis bébi testet jól összenyalogassa. Most is ez az első, ha meglátja a Bencust, azzal a kis különbséggel,hogy még csak a gyerek feje van csupaszon-mivel ugyebár nincs nyár- de azt is lelkesen végignyalja péklapát méretű, nyáltól csöpögő nyelvével. Szegény Bence ilyenkor magatehetetlenül áll és hunyorogva szemlél ázott kis szempillái alól. :D
Tudom, kicsit durván hangzik, de hát jobb őket nem burokban tartani, edződjenek csak!
Egy igazi csupa mosoly kisfiú, szexi kis gödröcskékkel az arcán. Hát van valaki, aki nem olvad el ettől? Talán az Ádi, aki időnként megerősítést kell, hogy kapjon, hogy ő a jobb mindenben...de ezt majd egy következő bejegyzésben...

új hét, új élet

Mondjuk ez a cím kissé túlzás, mert ugyan nem kezdek új életet, csak kissé el voltam tűnve a múlt héten, de mostantól ígérem többet leszek.
A napok változatlanul telnek nálunk. Bence gondoskodik a korán kelésről, így ma is negyed hat óta vigadozunk mi ketten, Természetesen emiatt az esték lerövidültek és általában már kilenckor az igazak álmát alszom én is. Mondhatom, az Ádi is felvette a ritmust és zokszó nélkül álomra hajtja kis buksiját minden este.
Hanyagolom az éjszakázást, viszont így napközben sokkal több dolgot tudok megtenni. Próbálom ugyan tartani magam a 'minden napra egy dolog' elvhez, de azért nem mondom, hogy mindig be is válik.
Most, hogy végre itt a tavasz, én is szívesen vagyok kint a friss levegőn és általában délelőttönként nagyokat sétálunk. Ilyenkor a Bencét beültetem a babakocsiba, a Castorra felcsatolom a nyakörvet és nyakunkba vesszük a várost. Általában 4-5 km-t gyaloglunk egy séta alatt, úgyhogy a mozgásra nincs panasz. Mivel már jó ideje abban a súlyban vagyok, ahol szülés előtt, így szép lassan abba is hagytam a futópadozást. Mielőtt bárki azt hinné, hogy annak köszönhetően értem el régi versenysúlyomat, hát megsúgom, hogy nem. Ez merő szerencse, genetika vagy nevezzük akárhogy.
Soha nem voltam rákényszerülve a sportolásra, így sajnos soha nem is voltam sportos. Én nyugodt szívvel ettem meg bármikor egy tál marhapörköltet somlói galuskával, mert soha nem látszott meg rajtam, épp úgy, ahogy most sem. Nálam jobban senki nem szeret áldozni eme finom falatok oltárán, az egyszer biztos. Viszont az, hogy vékony vagyok egyáltalán nem jelenti azt, hogy jó az alakom. Mert nem. Mert nincs fenekem, nem jó a tartásom, kissé plöttyedt a karom. És még megannyi hibát sorolhatnék fel. És akkor most jön a képbe a nagy elhatározás. Nem kell kuncogni, én sem fűzök magamhoz nagy reményeket, de azért kipróbálom. Csütörtöktől power plate edzésre megyek. Ennél gyorsabb alakformáló "dolog" nem létezik, maximum a plasztikai sebészeten, úgyhogy most elmegyek és várom a csodát. Hátha kerek popsis sellőlány válik belőlem, mire nyár lesz. ;)
Apropó nyár! Az idei nyár nemcsak a fesztiválok, hanem az esküvők nyara is lesz nálunk. Két lagziba is hivatalosak vagyunk-igaz mindkettő szeptemberben, de én nagyon várom már. Imádom az ilyen nagy felhajtásokat, mikor összejön ennyi ember és csak annyi dolgunk van, hogy jól érezzük magunkat.
Persze nemcsak nekünk, de a gyerekeknek is bővelkedik ez az időszak a bulikban. Már három hete szülinapi zsúrokon tengetjük a szombat délutánjainkat, ami nemcsak a kölyköknek, de nekem is jó program, mert teljesen kifáradnak, mire hazaérünk.  Ma is a játszóházba vesszük az irányt ovi után és bulizunk egy nagyot.

##############################################################################

Ha nyár, akkor jön a szülinapom is. Én sem leszek már fiatalabb -meecsoda bölcsesség-de ijesztő, hogy elkezdtek olyan dolgok foglalkoztatni, amikre eddig fittyet hánytam. Itt van például a kert. Az pont nem érdekelt soha. Most viszont alig várom, hogy széppé varázsolhassam, hogy ültethessek( vagy valaki ültessen nekem) szép kis virágokat az ablakaimba, hogy lefesthessem a gyerekek mászókáját. Rémisztő, hogy ilyen mamikás dolgok hoznak lázba mostanság, de ha már ilyen vén csont vagyok, akkor legalább a ház jól fog kinézni. Abban azonban nem változom, hogy a világ össze pénze kevés lenne, amit el tudnék költeni, legyen szó bármiről.
Tegnap a Bauhausban voltunk és hát gondolatban pár röpke perc alatt túladtam vagy másfél millión. Mostanában a gyengéim a nagy szobanövények, a fonott kosárkák és a rattan kerti ülőgarnitúrák. De persze ezer és ezer dolog el tud csábítani, legyen szó egy virág cserépről vagy konyharuháról. Persze egy ház mindig ad is új lehetőséget a cserére és felújításra, épp úgy, mint minden más a világon... :S

A Castor felújítását még elhalasztottuk egy időre, mert ugyebár hidegek az esték, hogy műtött lábbal kint aludjon a fűben, be pedig nem akarom ilyen állapotban engedni, nehogy megharapja valamelyik gyereket, ha véletlen a lábára lépne. Addig is vettem neki néhány csoda tablettát, hátha valamelyest segítenek neki. Ezek mind természetes anyagokból készültek, algák, cápaporc kivonat és hasonló elemek alkotját. Jó lenne, ha valami beválna és el lehetne kerülni ezt az egész macerát.

sokat akar a szarka, nem bírja a farka

Ma hajnalban arra ébredtem,  hogy ráz a hideg. Miközben topogtam a nappaliba egy plédért, a fogaim csak úgy csattogtak a lázas hidegrázástól. Nagyon rosszul voltam,  mindezt persze tetézte, hogy a Bence még mindig sokszor ébred éjjel és leginkább csak én tudom visszaaltatni.
Miután jól bebugyoláltam magam és bedobdtam egy algopirint, már teljesen kivoltam, hogy holnap semmit nem tudok majd csinálni.
Eljött a reggel és a láz ugyan elmúlt,  de a gyengeség és a betegség-érzés megmaradt. Ha egy rossz dolgot kell mondani az anyaságban, az nem más,  minthogy örökké szolgálatban kell állni.  Lehetsz influenzás, másnapos,  hasmenéses, akkor is anya vagy.
Így én is fél hét óta talpon vagyok és terelgetem a Bencét jobbról balra,  etetem, játszunk és ha megkegyelmez, egy órácskát szundítunk.
Már egy ideje feltűnt,  hogy mennyire sok programot szervezek nap, mint nap,  de valójában most tudatosult bennem igazán,  mikor le kellett mondanom őket.
Csak mára a következő dolgokat szerveztem be:

9.00. Biztosítós nővel találkozó,- kisállat biztosítás ügyében
13.00 szemöldök tetoválás
16.00 x box edzés az Ádinak
18.15. Masszázs

A fennmaradó időben gondoltam megírom az orosz leckét és megtanulom az új szavakat. Be volt tervezve még egy posta-csekk befizetés és a helyi egészség pénztárba is be akartam robogni, mert igazolást kell kérnem arról,  hogy GYEDen vagyok.

Hát ez kicsit sok.  Be kell látnom,  hogy én sem vagyok egy szuper anyu. Nekem is szükségem van pihenésre, mert előbb utóbb kidőlök.
Úgyhogy mostantól kicsit átszervezem az életem.  Minden napra próbálok csak egy dolgot betenni, és akkor talán megtalálom az egyensúlyt a dolgok között.

A hétvégét is elég mozgalmasan töltöttük,  de nagyon jó volt.  Szombaton reggel egy nagyot sétáltam a gyerekekkel, aztán 1kor a Camponaba mentünk szülinapi zsúrra a játszóházba. Az Ádi nagyon élvezte és a Bence is egyre inkább. Ötig tartott a buli, hazajöttünk, aztán gyorsan lenyomtunk egy családi focimeccset hatig.  Akkor jött egy barátnőm, akinek készítettem egy korhű sminket a nagy Gatsby bulira. Miután a gyerekeket megetettem, megitattam, fürdettem, már csak kb. 25-30 percem maradt magamra.
Gyorsan beleugrottam a ruhámba, kisminkeltem magam és előkészítettem a Csabi ruháit.  Pikk-pakk húszas évekbeli párrà változtunk és már indultunk is a kastélyba....

A buli nagyon jóra sikeredett,  mindenki állati jól volt felöltözve és legalább ennyire jól is érezte magát.  Kb. 70en voltunk,  a szűkebb-tágabb baráti kör és néhány idegen. 

Profi fotós kattogtatott egész este.  Korlátlan étel és ital fogyasztás volt az árban és én ugyan nem ittam le, azért szendvics téren próbáltam behozni a lemaradást. 

A hangulat tényleg pazar volt és ugyan nem voltunk túl sokáig, mégis nagyon örülök, hogy elmentünk. 

Vasárnap kicsit ugyan fáradtak voltunk, de azért hősiesen viseltük a napot. Ádi barátja jött játszani, kutyasuliban is voltam. Főztem, este pedig még bevásároltunk a tescoban.

Tartalmasan telt a hétvége, azt kell, hogy mondjam.

már ágyban

Bence alszik,  Ádi még játszik a szobájában,  Csabi filmet néz a laptopján, én pedig bebújtam az ágyba. Ma ismét egy kimerítő napon vagyok túl,  pedig a frle programomat le is mondtam.
Délelőtt egy régi munkatársamhoz voltam eligérkezve a Camponaba, de mivel a kisfiú elég nyűgös passzban volt,  így ezt lefújtam és áttettem holnapra.
Helyette délelőtt összeszedtem a kutya ürülékeket -amit mellesleg minden héten meg szoktam tenni- és ismét egy jól megpakolt bűzös szatyrot dobtam a kukába. Aztán játék a Bencével, majd séta a jó levegőn.  Valami úton-módon beügyeskedtem az autóba a kutyát és a gyereket is. Előbbi az anyós ülésen utazott (persze csak úgy fért el, hogy a leengedett ablakon kilógott a feje, utóbbi pedig a hátsó ülésen utazott a célállomásig. Kicsit izgultam,  hogy épségben odaérjünk, de végül nem volt gond.
Jó nagyot bandukoltunk az erdőben,  a kisfiút a hónom alá csaptam és bejártuk a környéket. Hazafelé a kocsiban el is nyomta az álom és én úgy döntöttem fittyet hányva a fáradtságra inkább kitakaritom az autómat,  ahelyett, hogy ledőltem volna egy húsz percre.
Valójában nagyon büszke is voltam magamra, hogy ilyen rendes lány vagyok én és még tetőzvén a dolgot gyorsan el akartam robogni az autómosóba, hogy kívülről is makulátlan legyen a járgányom.
Igen ám,  de mint a mérgezett egér szaladgálram fel s alá,  mert  nem találtam sehol sem a kocsi kulcsom. Egész egyszerűen a föld nyelhette el-gondoltam mikor már jó húsz perce kerestem minden helyen.  A Bence már ordított a kocsiban,  a kutyák is már lihegve nézték az ámokfutásomat-valószínűleg már ez a fel-le rohangálás látványa is kifárasztotta őket.  Csak úgy peregtek a percek. Már rég indulnom kellett volna,  mert az Ádit is fel kellett kapnom az oviban,  hogy odaérjünj Csepelee az x-boxra.
Már épp arra gondoltam,  hogy gyorsan sírok egyet,  mert jobb ötletem nem volt jelenleg,  aztán bevillant: nézd meg a kukában.
Mondani sem kell,  hogy igen, kidobtam. Igen rá a kutya szarra. Ezen nincs mit szépíteni.  Iziben fejest ugrottam a hatalmas,  bűzös kukában és kitúrtam a kulccsomót. Élőben nem volt ilyen vidám történet ez,  mint így olvasva.
Summa summarum a kulcs meglett. A kocsit lemosattam,  az x boxra odaértünk. Este még bolt,  meki és tankolás volt beiktatva. Itthon vacsora,  fürdés és létszámleépítés, ami az ébrenlevők számát illeti.

Most gyorsan el is tedzem magam holnapra. Valami azt súgja,  holnap sok új kaland vár!  :D

uhh

A hétvégi buli kicsit korai volt még nekem.  A kialvatlanság és a pár pohár bor hamar győzedelmeskedett felettem és kiütéssel nyert. A dolgot nem részleteznèm, de annyi biztos,  hogy egyáltalán nem az én világom ez már és nem is akarom, hogy az legyen.  Az éjszakai élet maradjon meg a "fiataloknak"-én köszönöm szépen nem kérek belőle-legalábbis egy ideig biztos nem.
Miután életben maradtam, hálát adtam a sorsnak, hogy nekem már családom van és nem vagyok úgymond rákényszerìtve a szórakozóhelyek használatára, hogy esetleg párt keressek vagy egyszerűen csak programom legyen estére.
Ezzel ezt a témát itt le is zárom, mert bár lenne még mit ecsetelni rajta-pl. , hogy milyen jól szórakoztunk az pesti lomtalanítás következtében kipakolt cuccokon, de sajnos hősiesen bevallom, az estéről csekély mértékben vannak összefüggő emlékeim-pedig csak pár pohár bort ittam ásványvízzel. Brrrr.....na az ital témát tényleg lezárom.


Az itthoni élet nagyrészt változatlan.  A Bence még mindig nem alszik éjjel-de már nappal sem. Kétszer szundìt maximum fél órát.  Egész egyszerűen szólva semmit nem tudok csinálni tőle,  mert állandó foglalkozást igényel.  Teljes mértékben 'anyaorientált' lett. Amint bekerülök a látóterébe, már ordít,  hogy testi kontaktusba tudjon kerülni velem, azaz,  hogy vegyem fel. Soha,  egy percet sem szeretne nélkülem tölteni és ennek hangot is ad. Úgy tűnik z a gyerek a fejemre nőtt.  Különben nagyon édes és imádnivaló-kivéve persze,  mikor a tűhegyes fogacskáival hatalmasat harap a nyakamba, lábamba vagy bármely más testrészembe. Na akkor nagyon tudok visongani.
A mozgása olyannyira fejlett lett, hogy már épp csak nem jár egyedül.  Felmászik az asztalra, kimászik a babakocsiból, a lakás legtávolabbi pontjáról is 5 másodperc alatt beleugrik a kutya vizes táljába...és még sorolhatnám. Semmi nincs biztonságban.  Se növény,  se újság,  se cipő.  Mint egy rossz kutya.
Unatkozni eddig sem igen volt időm,  de most már végképp nincs.  Emellett persze az Ádit sem szabad elhanyagolni. Általában jövünk-megyünk még mindig.  Tegnap egy barátunknál voltunk,  ahol az Ádi tudott a gyerekekkel játszani.  Ma kick box edzésre viszem ovi után,  holnap a dédit látogatjuk meg Dunaharasztin, pénteken pedig szabadnapot tartunk, mert Újpestre megyünk babalátogatóba és az Ádit sem viszem oviba,hogy kicsit kóricáljunk eegyütt a fővárosban.
Szombaton szülinapi buliba viszem a gyerkőcöket,  este pedig a Csabival megyünk a Nagy Gatsby buliba. Huh...már abban is elfáradtam, hogy leírtam a programunkat.

Gyorsan telnek a napok, mindjárt itt a tavasz és a Csabi szülinapja is. Sok jó tervem van,  már vettem is neki valamit,  ami nagyon jónak tűnik.  Na mennem is kell.
Szép napot mindenkinek!