Csabi

Ha már így elkezdtem a gyerekekkel, akkor mi se maradjunk ki a sorból.
Öregember nem vénember- tartja a mondás, de ez egyáltalán nem igaz, legalábbis nálunk. A Csabi pár napon belül 41 éves lesz. Mikor megismerkedtünk 31 volt, épp annyi, mint én most. Legalábbis azt hiszem ennyi vagyok, de persze gyors fejszámolást követően rá is jövök, hogy ez is csak ideig-óráig tart, hiszen júliusban már én is könyörtelenül 32 gyertyát kell, hogy elfújjak a tortámon. Viszont mindez azt jelenti, hogy bizony idén már 10 éve lesz, hogy együtt leszünk. Nagyon sok idő és mégis, most úgy érzem, hogy szinte úgy elszállt, mint egy pillanat. Mikor megismerkedtünk még nagyon fiatal voltam. Tulajdonképpen meg is gyűlt velem a Csabi baja. Szinte akkor pottyantam a nagybetűs életbe. Jól kerestem, jól néztem ki és mindig megpróbáltam a lehető legjobban érezni magam. Hazudnék, ha nem éreztem volna úgy az elmúlt 10 évben, hogy kordában vagyok tartva. Sokszor elképzeltem, hogy milyen jó lenne nekem is szingli lányként tengetnem a napokat, de főképp az éjszakákat. De most, így visszagondolva, életem legjobb döntése volt, hogy nem tettem. Persze volt olyan, hogy hajszálon táncolt a kapcsolatunk- de megjegyzem, ennek mindig én voltam az oka. Érdekes, hogy most így ennyi év távlatában tudatosul igazán bennem, hogy ő mindvégig tudta, hogy mit akar: engem.
Most, hogy már évek óta igazi család vagyunk, én is tudom, hogy mekkora kincs ez. Már látom, hogy mennyivel többet ér egy ilyen "szövetség", mint bármilyen futó kaland, már tudom, hogy senki nem is tudná ezt megbomlasztani, mert se ő, se én nem engednénk. Biztos vagyok benne, hogy mi közösen fogjuk felnevelni a gyerekeinket és belőle sosem lesz vasárnapi apuka. Minket igazán jól összekovácsolt az idő vasfoga és bár nálunk is vannak időnként viták ( de most épp egy sem jut eszembe), hullámvölgyek, azért mindig dűlőre jutunk a dolgokban. Azt hiszem összességében irigylésre méltó az életünk.
Persze időnként engem még megcsap a bulizás szele és akkor nagyon be tudok indulni, de rendszerint másnap ezt már meg is bánom, mikor másnaposan, hulla fáradtan és lestrapáltan nyomom végig a napot.
Már többet ér egy hétvége a gyerekekkel, mint egy éjszaka a haverokkal. Persze várom a nyarat, hogy ki tudjunk kapcsolódni párszor, de a mi életünk már más irányba tart.
Írhatnám, hogy milyen szerencsés, hogy velem lehet...de azt hiszem ez fordítva még inkább igaz. ;)