A mai napot korán kezdtem. A gyerekek még javában aludtak, mikor elmentem a piacra reggelit hozni. Igazság szerint péksütit akartam venni, de valahogy inkább a melegszendvics és a hamburger mellett döntöttem. Az Ádi időközben már oviban van, a Bence pedig még javában durmol- megjegyzem én is ezt tenném, de tudom, hogy már felesleges, mert bármelyik percben felkelhet.
Megfigyeltem valamit mostanában. Mindenhol ott van a halál...ahogy telnek az évek, valahogy egyre többször üti fel a fejét és ez nagyon nem tetszik nekem. Annyira nyomasztó mindenhol a rákkal küzdő gyerekek, fiatalok vagy éppen öregek tragédiáját olvasni. Én tudom, hogy ezzel sokan segíteni akarnak és felhívni a figyelmet például a szűrések fontosságára, de mégis valahogy olyan morbid ez az egész, ahogy sokan utolsó heteiket és gondolataikat a facebookon vagy a blogukon osztják meg. Nem kívánom nap, mint nap olvasni a halált. Nem akarok hallani róla és nem akarok gondolni se rá. Ha eljön az én időm, akkor elfogadom, de nem akarom, hogy ez kísértsen engem a mindennapokban.
A jó és szép dolgoknak akarom szentelni a napjaimat, a gyerekekkel töltött időnek és nem azon akarom kapni magam, hogy este tízkor az ágyban valaki haláltusáját olvasom... Sajnálom őket. Nem is kicsit. Én is ismerem a rákot, tőlem is vett el olyat, akit szerettem és nem akartam odaadni neki, de nem vagyok hajlandó több időt szentelni neki az értékes perceimből.
Igazából utaznék. Megnéznék olyan helyeket a világban, ahová még nem jutottam el. Azt hiszem ez lenne a legjobb. Valahogy a napok is annyira rohannak és sokszor azt látom, hogy a Csabi is elveszik bennük. Annyira lelkesen végzi a munkáját, hogy közben elfelejt élni. Így aztán arra gondoltam, hogy a 10. évfordulónkra meg fogom lepni egy hétvégével. Azt hiszem jót tenne neki is, ha kicsit elmennénk valahova, ahol nem kell a céggel és az emberekkel foglalkoznia. Meg hát valljuk be, ha még egy fővel növekszik a család, akkor már kissé nehézkesebb lesz útra kelni, így pedig még érdemes kihasználni ezt a pár hónapot, hogy viszonylag könnyebben mozgunk. A Bence is jön-megy a saját lábán, reagál a kérdésekre, legjobban persze a 'nem' megy, de a bólogatás is ott van azért feleletként, ha valami komoly kérdést teszek fel neki, mint például,hogy éhes-e.
Egyre ügyesebb és egyre több szót is használ. Az 'anya-anya' például a kedvencem, azt nagyon cukin hangsúlyozza, de az apa, mama, papa, vau-vau, alma és ilyen alap szavak is benne vannak a repertoárban. :)
Megyek is, mert hallom, hogy már felébredt és valamit nagyon kántál a kiságyban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése