Jelentem visszatértem. Leperegtek a nyár utolsó kockái, véget ért az idei utolsó nyaralásunk - ami inkább hasonlított egy kora téli wellnesshez, mint máshoz- és visszacsöppentünk a dolgos hétköznapokba.
A Bence újfent megkezdte a bölcsit és annak ellenére,hogy az első nap korkodilkönnyek kíséretében vonult be a 'fogdába', délután már a éegnagyobb elégedettséggel nyugtázta az ott eltöltött időt és ma is vígan sétált be, mert rájött, hogy nem is olyan rossz oda járni. A szobatisztaságra nevelés nem aratott osztatlan sikert, a Bence inkább kényelmes, mint kapkodó a témát illetően, így marad a Pampers gyár profit orientált működésének támogatása az előttünk álló téli hónapok alatt. Hiába, nem minden gyerek egyforma és én ezt el is könyveltem magamban, mióta több gyermekes anyává érettem.
Amit az egyik tud, a másik biztos nem. Amit az egyik megeszik, a másik biztos utál és fordítva. Mintha csakazértis megmutatnák, hogy ezeket bizony máshogy is lehet. Az ádi például másfél évesen oylan fejlett beszédtechnikával rendelkezett, hogy már annyi idősen is szebben szavalt verseket, mint bármely óvodáskorú gyerek. Az öccse ezzel szemben olyan érthetetlenül beszél, hogy magam is meglepődtem, hogy a fagyis néni megértette a 'vövöffinnee' szó kifröcsögése után, hogy a fiam aznap délután görögdinnye ízű fagylaltot kíván. Ezzel ellentétben felettébb jó a kézügyessége és mind az során, építőkockás játék során, mind pedig rajzolás tekintetében, majdnem egy szinten van az Ádival.
E röpke gyerek-bemutató után már megint elkalandoztam és eszembe sem jut miről akartam éppen írdogálni ezen a magányos estén itt az ágyamban, mikor már minden gyerek alszik - kivételesen a helyén. Elvileg ennek nem kéne ilyen kirívó esetnek lennie, de azért még mindig necces,hogy előbb kidőlök, mint az aprónépek, akik képesek éjjelig is randalírozni a lakás minden szegletében. Perzse ezek az idők lassan lecsengenek és a közösségi élet kiszipolyozó ereje végül felülkerekedik rajtuk is és viszonylag emberi időben ágyba fognak kerülni.
A mi életünkben is változások jönnek, mégpedig nem más, mint az iskola. Ádi beül a padba, magába szívja a tudás minden cseppjét, én pedig remélem, hogy lesz olyan nap, hogy ügyesen kitörli majd a fenekét a vécén és nem minden délután barna foltos alsónacikat kell majd mosnom. Afelől természetesen nincs szemernyi kétségem sem, hogy a tanulmányai nehézséget okoznának, hiszen kivételesen fejlett intelligánciájú gyermek az elsőszülöttem. Mindenféle nagyzolás nélkül - na jó, kicsit veregetem a mellkasom- de rendkívül eszes kiskölök ez a fiú és túlzás nélkül állíthatom, hogy akár a 3. osztályban is megállná a helyét olvasásban és matematikában is.
A többi dolog azonban némi aggodalomra ad okot, ugyanis önállóság tekintetében még leginkább egy óriás bébire hasonlít, aki képtelen gondoskodni magáról, én pedig nem leszek ott,h segítsek neki. Persze ez is az iskola velejárója, hogy megtanuljon mindent, ami a boldogulásához szükséges.
A tanszerek megvásárlása, a rengeteg kiegészítő és ruha beszerzése még engem, nagy bevásárlót is megviselt. Komolyan mondom az,hogy egy gyerek el tudja kezdeni az első osztályt, komoly kiképzést jelent a szülőknek. A kis listára felírt tanszerekből menetrendszerűen lemarad mindig valami, ezáltal újra és újra ugyanabban az üzletben válogatok- minden alkalommal a 'most vagyok itt utoljára mondat mormolása közben. Persze ez abszolúte nem igaz, sőt minden alkalommal új és még újabb dolgokat kell megvennem és akkor még nem esett szó a ruhákról.
Erről valójába egy egész fejezetet lehetne fogalmazni, de nem ma este, mert hirtelen azon kaptam magam, hogy mindenféle előzetes bejelentés nélkül szundítottam egy rövid itt, gépelés közben.
Jó éjszakát!
A.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése