családi ebéd

Az éjszaka még mindig elég problémásan telik nálunk. Minimum kétszer felkel a Bence és ez a legjobb eset. Nem tudom mi késztet egy ilyen kicsi embert arra, hogy ilyen hangosan elégedetlenkedjen az éj leple alatt, amikor leginkább az igazak álmát kellene aludni.
Ma még viszonylag rendes is volt, mert így fél 6 tájékán még szíveskedett visszaaludni, így én most leültem ide a gép elé és tudok írni 1-2 sort.
A régi szép idők, mikor mindenre volt időm, már jó ideje elszálltak. A Bence rengeteg figyelmet igényel és mivel mindig is eléggé fejlett mozgású volt, már tényleg egy pillanatra sem lehet szem elől tévesztenem. Még csak most múlt el 10 hónapos, de már csak napok kérdése és teljesen egyedül fog sétálni a lakásban. Aki esetleg nincs teljesen otthon ebben a témában, annak mondom, hogy körülbelül 2-3 hónappal van előbb, mint egy átlag gyerek. Ez pedig azt jelenti, hogy amíg egy normál gyerek épp csak ülve játszik, addig az enyém 10 mp alatt a 140 négyzetméteres lakás legtávolabbi pontjából is odaér a toilettre és buzgón túrkál benne. Igen, ez egyáltalán nem meglepő itt nálunk.
Ezek az aprónépek a legelképesztőbb dolgokat tudják produkálni a másodperc tört része alatt. Evett már meg félig szivacs labdát - ami mellesleg a kutyáé volt, a minap pedig egy fém 200ast rejtegetett a szájában. Igen, mindezt annyi idő alatt, amíg pislogok egyet. Talál valamit és már nyeli is el. Olyan, mint egy kacatos szekrény.
Szép, szép dolog az anyaság, de a legfárasztóbb a világon. Nappal várod, hogy este legyen és aludjon. Aztán várod, hogy aludjon már vissza, aztán inkább azt várod, hogy legyen már idősebb, hogy aludjon. Egyfolytában csak várunk és az alváson jár az eszünk.

Tegnap nem is tudom milyen ötlettől vezérelve -mintha tényleg nem lenne elég két gyerekkel felkerekedni- úgy gondoltam, hogy hatalmas gondolat gyerekestül, kutyástul útra kelni és megebédelni a Duna parti étteremben. A Csabi bicajjal ment a kölykökkel, én kocsival a Castorral. Amíg várták az ebédet, én megsétáltattam a kutyát. Szíve szerint fürdött is volna egyet, de tekintve gyilkos ösztöneit -már ami más kutyákat illet- nem engedhettem el, hiába volt nálam szájkosár. Így jobb híján pórázon belóbáltam a kutyát a Dunába, ő pedig örömmel ült a hűs vízben és nézte a kajakosokat. Miután kellőképpen vizes lett és eléggé büdös, ázott kutyaszag lengte körül, vissza is mentünk az étterembe. A Bence édesdeden aludt a babakocsiban, én kikötöttem a kutyát egy napernyőhöz és vártuk az ebédet. Ekkor az Ádi kiöntötte az ice teáját - csendben jegyzem meg  a vadi új fehér cipőmre és természetesen az egész asztalra, a Bence felkelt, a Castor megérezte a terjengő étel illatokat és extázisba került, főleg, hogy már több, mint egy napja nem evett.
Az idilli ebédelédből egy hatalmas káosz lett. A pincér szinte nem is mert az asztalunkhoz jönni, csak dadogva "Ne harapj meg kutyus, jó?"- fohászkodással merészkedett egyszer hozzánk, de akkor sem kérdezett semmit, csak kicserélte az elázott terítőt.
Az ebédelés leginkább éhes szájak betöméséről szólt. Míg bekaptam egy-egy nyamvadt kis garnéla farkat, addig két éhes szempár szuggerált. A Bence hangot is adott a dolognak és türlemetlenül kurjongatott, a Castor csak mellette ficánkolt, hogy ő is kapjon már pár falatot.
Nem mondom, hogy életem legnyugalmasabb ebédjét fogyasztottam el, és az, hogy 32szer rágjak meg egy falatot, most egy tál kajára korlátozódott. Azt hiszem az egész menüt 27 rágásbó fogyasztottam el röpke 3 perc alatt. Nem tudom, hogy finom volt-e, csak bedobtam mindent a számba és lenyeltem.
Egy biztos, így többet enni nem jövünk. A gundel palacsintát már csak itthon, dobozból tudtam megenni, mert esély sem volt rá a helyszínen.

A nap tanulsága: enni csak akkor érdemes, ha se kutyád, se gyereked nincs a közelben!

így kell lennie

Az elmúlt napokban igencsak nyomasztott egy dolog.  Egy munka lehetőség kopogtatott az ajtómon és én nem tudtam mitévő legyek,  így résnyire kinyitottam és a sorsra bíztam magam.
Egyik felem nagyon szerette volna elnyerni az állást.  Egy olyan pozíció volt,  ami egyszer adódik az ember életében vagy legalábbis nagyon ritkán.  Így aztán elkezdtem akarni.  Aztán pár óra múlva viszakoztam.  Inkább nem akarom. Nekem a kisfiam  mellett a helyem.  Nem vagyunk sztár család,  hogy bébiszitter nevelje fel a gyerekem,  hiszen mégsem egy hollywoodi állásról van szó.  Ezek a kettős érzések kavarogtak bennem,  hol egyik,  hol másik diadalmaskodott.  Már épp kezdtem az őrületbe kergetni magam,  aztán végül ahogy lenni szokott,  a sors megoldotta a problémát. Nem hívtak fel.  Talán még kudarc sosem tett ilyen boldoggá.
Azt hiszem nem is tudtam volna tiszta szívvel végezni a dolgom, mert minden pillanatban a kisfiam járt volna a fejemben.  Tényleg olyan gyorsan elrepül ez a két év,  amíg itthon tudok lenni a gyerekekkel.  Az Ádinak megadtam mindent,  amit csak tudtam.  Egész nap együtt voltunk,  játszottunk,  sétáltunk,  szinte tényleg minden pillanatot együtt éltünk meg az első években.  Azt hiszem nem tudnék elszámolni a lelkiismeretemmel, ha a Bencénél másképp lenne.
És itt kell tudni megálljt mondani a pénznek és a karriernek. Mert vannak fontosabb dolog annál.  Mondjuk itt most nem rajtam múlt, de azt hiszem,  ha döntés elé kerültem volna,  én sem határozhattam volna másképp.

Pedig sokszor eléggé kiborìtó az itthon töltött idő.  Két gyerek az tényleg nem 1+1. Az annál sokkal több.  Tehát én már nem is csodálkozom azon, ha valaki iszik.  Inkább az lep meg,  ha valaki nem.  :D
Persze félre a tréfát,  tényleg nem egy leány álom egy ekkora alom igazgatása, ee azért túl lehet élni.  Azért töredelmesen  bevall8m, hogy bizonyos teendőim háttérbe szorultak, mert egyszerűen túl kevésnek bizonyul 24 óra egy napban. A napi rendszerességű kutya sétáltatás már leredukálódott heti 1-2 alkalomra. Kutyaiskolába sem járunk,  mondjuk ennek inkább az az oka,  hogy a Castor már egyáltalán nem kutya kompatibilis.  Méretéből adódóan pedig nem sok ellenfele van, úgyhogy én nem kockáztatom meg a verekedésbe keveredést másokkal.  Valójában jól elvagyunk itthon is,  időnként pedig elviszem az erdőbe futni egy kicsit.  Azt hiszem ez mindenképp olcsóbb mulatság,  mint más Kutyások orvosi számláit állni.

Persze a Castorra is várnak különböző megpróbáltatások, mert ugyebár a lábak műtéte még hátravan és ráadásul bejelentkeztem vele egy kutya terapeutához is, aki megnézi, hogy mi a baj vele, ugyanis vannak dolgok,  amiktől rettentően fél.  Azt pedig senkinek nem kívánom,  hogy egy halálra rémült 50 kilós állatot próbáljon hazacibálni egy olyan úton,  ahol még járda sincs és mellesleg  egy babakocsit is tolni kéne közben.  Igen,  időnként az amúgy sem normális dolgaim még inkább normálatlan helyzeteket szülnek.  Tudom,  hogy nem épp mindennapos dolog egy ekkora állattal és egy babakocsival útra kelni,  de ez nekem mindig csak akkor jut eszembe,  mikor leizzadva, nyálasan, koszoson próbálok 3 km távolságból hazakeveredni egy nyugtalan gyerekkel és egy annál is nyugtalanabb kutyával.

wellness, húsvét, miegymás

Az elmúlt néhány nap igencsak mozgalmasan telt. Kezdődött szerdán, az elutazással. Még mindig azon a véleményen vagyok,  hogy két gyerekkel útra kelni nem épeszű vállalkozás.  Rengeteg dolog kell,  főleg egy ilyen kis krapeknek, mint a Bence.  Természetesen kapásból otthon felejtettem a popsitörlőt és a krémet.  Végülis a két legfontosabb dolog a pelenka után.
Persze minden pótolható,  úgyhogy nem kellett a Bencusnak négy napig visszatartani a kakilást.  :D
AVárgesztesen töltött néhány nap nagyon jól telt. Sokat jöttünk-mentünk.  Sétáltunk és kisvonatoztunk a Tatai tó körül és sokat ettünk jobbnál jobb éttermekben.  Ez természetesen azonnal nyomot is hagyott power platen edzett testemen, mert  e röpke pár nap alatt a hasamra ugrott három kiló. Hiába,  én sem vagyok már húsz éves, még ha időnként azt hiszem,  akkor sem.
Lényeg a lényeg,  nagyon jól éreztük magunkat.

A húsvét hétvégéjét már itthon töltöttük.  Annak ellenére, hogy nem akartam túlzásokba esni a nyuszi ajándékait illetően, azért csak elszaladtam még szombat este venni ezt-azt, mert kevésnek találtam a meglepetést.
Hétfő reggel aztán már kicsinek bizonyult a kert, mikor alig találtam egy-egy szabad zugot, ahova még tojhat ezt-azt a nyuszi.
Összességében próbáltam az apróbb meglepetésekre helyezni a hangsúlyt és kevésbé az édességekre. Az Àdi nagyon lelkesen kutatta az eldugott ajándékokat és mikor mindent begyűjtött, elégedetten vonta le a következtetést, miszerint ő volt a legjobb gyerek, mert ennyi ajándékot hozott neki a húsvéti nyúl, én pedig a legrosszabb, mert én semmit nem kaptam. Nálunk még ez is verseny. Mint minden más is, még mindig. Az evés, az öltözés, a pisilés. Az egész létezés.

Azért a húsvét legizgalmasabb része a locsolkodás volt. Ugyan a Bence még csak sodródott az árral, az Ádi már nagyon is felkészülten indult locsolni. Vers, kölni, tojás gyűjtő zacskó is volt nála. Annyi tojást hozott haza, hogy egy évig el leszünk most látva nasival.

Ma még szünet van, holnap pedig újra visszazökkenünk a jól megszokott kerékvágásba.

tavaszi szünet

Ma reggelre megállíthatatlanul beköszöntött a tavaszi szünet.  Az Ádi még az igazak álmát alussza itt mellettem és csodák csodájára a Bence is durmol még az ágyában. Csak egy valaki hiányzik,  illetve hát kettő,  de most nem a Csabira gondoltam,  mert ő dolgozni ment és délután jön haza.  Akire gondoltam most,  az nem más mint a Kira kutya,  aki már ma reggel vendégségbe ment a hét hátralevő felére IMhez. Furcsa, hogy egy ilyen kis kutya is így tud hiányozni,  ha nincs itthon.  Mondjuk most már majdnem kilenc éve minden egyes nap itt van velem.  Nem is csoda, hogy hiányérzetem van,  ha nem ugrabugrál a nyomomban.
De természetesen nem véletlenül ment ő sem vendégségbe, hiszen mi is elutazunk.  Végre jó lesz egy kis kikapcsolódás és nem utolsósorban a gyerekek is élvezni fogják ezt a pár napot,  legalábbis az Ádi,  mert a barátainkkal megyünk,  akiknek szintén két vele egykorú gyerekük van.
Jövőre,  ha a Bence is nagyobb lesz,  akkor már sokkal élvezetesebb lesz egy ilyen kiruccanás, de szerintem így sem lesz probléma.  Egyetlen fennakadást a közös ház okozhat,  hogy a Bence aludna, a többi kölykök meg eszeveszetten ugrál és kiabál majd. De majd meglátjuk.
Sajnos az időjárás sem lesz túl kegyes hozzánk,  de azért ha nem fog esni, fel fogjuk találni magunkat.  Én már nagyon várom az indulást, bár addig még ezer dolgom van.
Ezek közül is a legborzalmasabb a bepakolás. Szinte esélytelen,  hogy két gyereknek és magamnak úgy be tudjak csomagolni, hogy ne hagyjak ki valamit.  De azt mondom,  a lényeg,  hogy a kölykök legyenek berakva, a többi pedig mind pótolható. :D
Nagy örömömre tudtam venni magamnak egy egész jó fürdőruhát is. Folyton kutatom azokat az üzleteket ahol külön össze lehet válogatni a fürdőruha alsó és felső részét és hát persze attól még,  hogy vannak ilyen helyek,  egyáltalán nem biztos, hogy találok olyan darabot,  ami jól mutat a testemen és az első lehajolás után nem gurulnak ki belőle a melleim.  Csak a tisztán látás végett: a most vásárolt felső xl-es, az alsó s-es.  Ezért is esélytelen bármilyen szettet vennem,  bármennyire is szeretném és akárhányszor is megpróbálom minden nyáron.

Közben eszembe jutott egy másik téma.  Tegnap reggel,  mikor ébredés után rápillantottama ttelefonomra, láttam,  hogy egy üzenetet kaptam. Egy barátnőm írt,  hogy benevezett minket (4 barátnőt) egy tévés vetélkedő játékra.  Majd nem sokkal később kiderült,  hogy csak meg akart viccelni minket,  viszont én már bele is éltem magamat.  Úgyhogy,  ha ő nem,  akkor majd én benevezem magunkat.  Köszi a tippet!  ; )

lehetőségek

Soha nem voltam megszállottan érdeklődő a spirituális világot illetően, de azt sem mondom, hogy teljesen elzárkózom előle. Vannak dolgok, amiket hiszek, hogy elrendeltettek. Vannak olyan helyzetek, köznyelven véletlenek, amik akkor akkor találnak meg minket, mikor nem is számítunk rájuk. Hogy miképpen élünk ezekkel a véletlen nyújtotta lehetőségekkel, az csakis rajtunk múlik.
Babonás sem vagyok. Legalábbis nem nagyon, de azért kicsit talán mégis. Ez pedig azért alakult ki, mert többször esett meg velem az a 'kopp', hogyha valamit idő előtt elárultam az életemben, az bizony nem jött össze. Éppen ezért nem is fogok semmit elszólni idő előtt, de úgy gondolom mégis megér egy bejegyzést ez a titokzatos helyzet.

Szerintem mindenki a saját szerencséjének a kovácsa. Legyen szó párkapcsolatról vagy munkáról. Nem gondolom, hogy ezek megoldhatatlan helyzetek lennének és soha nem is hittem, hogy az élet e két területén kudarcokba ütköznék. Persze, egyáltalán nincs arról szó, hogy lecserélném  a Csabit vagy esetleg ő engem (remélhetőleg ;)), csak példaként hoztam fel ezt a két területet. Éppen így állok a munkához is. Nem hinném, hogy valaha nehézséget okozna munkát találnom. Ezt pedig csakis saját magamnak köszönhetem. Nem vagyok rest képezni magam, tudom mik az előnyös oldalaim és tudom milyen munka áll közel hozzám. Szerintem ilyen egyszerű az élet. Legalábbis ezeken a területeken.

Persze nem mindig minden fenékig tejfel. Vannak hibák, amiket elkövetünk és utána hosszú évekig isszuk a levét. Például egy hitel. Hát ebbe a csapdába mi is beleestünk és most bizony jól megszívattuk magunkat. De ezt már se visszacsinálni nem lehet, se csodára várni, hogy semmissé legyen. Viszont cserébe lett a Csabinak egy jó munkája, így tudjuk fizetni a hitelt. Hát ezek a 'véletlenek'.

És vannak a valamit valamiért lehetőségek. Mikor válaszút elé kerülünk és sok múlik rajta. Mikor el kell döntenünk, hogy jobbra vagy balra fordulunk. Na ez a nehezebb 'véletlen'. Most talán én is kapok egy ilyet. Csak jól kell döntenem.

tükröm, tükröm

Már nyakig benne vagyunk a tavaszban, hol melegebb,  hol kicsit hűvösebb idővel, de az esőzés sem tudja megállítani az egyre közelgő felmelegedést és a nyarat.  Soha nem értettem,  hogy egyes nők miért tekintik rémálomnak ezt a hónapot.  Nekem mindig is a kedvencem volt.  Csak felkapunk egy rövidnadrágot és egy papucsot és uzsgyi, irány a strand.  Kell ennél több?
A válasz egyértelműen nem.  Ez épp elég a boldogsághoz. Már akinek. ..

Most már kezdem érteni,  hogy mi rettentette el 'azokat' a nőket ezektől a felhőtlen pillanatoktól. Ugyan még most is hálát adhatok a sorsnak vagy az anyatermészetnek, hogy ilyen testbe rakott, de azért nem kicsit pánikba estem az imént a tükör előtt.
Életem során most először szembesültem azzal,  hogy egy pillanatra azt kívántam bárcsak idén elmaradna a nyár.
Álltam a nagy kerek előszoba tükör előtt.  Fürdőruhában. A melleimet egyszerűen lehetetlen kordában tartani és mindegyik bikini felsőmből ki akarnak szabadulni.  Fenekem még mindig nem nőtt és hiába vagyok vékony,  mint a nádszál, hasam azért van.
Tudom,  most jön az a szöveg,  hogy szültem két gyereket és mások még ezért a testért is odaadnák a fél karukat. De én nem vagyok mások.  Egyszerűen elborzasztott a látvány.  A saját testem látványa. Miért nem lehet a hasunkat a seggünkre varrni és miért nem lehet varázspálcával rendet teremteni a melltartónkban?

Persze azért lassan lecsillapodok és megbékélek magammal.  Idén is ott leszek a fűzfák árnyékában,  esetleg kicsit mélyebbre húzódok majd... :D
Akkor sem veheti el semmi tőlem a nyár örömét.  Akkor is főtt kukoricát fogok majszolni a Balaton partján és kidobósat játszani a vízben.  És tudjátok mit? Már nagyon várom.

Most,  hogy végre nem kell nagy kabátban járni és szívesen töltjük a szabadban az időt,  el is vittem a gyerekeket hévezni egyik nap.  Az Ádi nem ment aznap oviba és igazi csavargós napot tartottunk.  Most,  hogy már a Bence is majdnem 10 hónapos,  könnyebben tudunk jönni-menni.

NNéha,  mikor rájuk nézek eltöprengek, hogy milyen gyorsan változik minden.  Nemrég még csak a Kira kutya volt nekem és öt év alatt itt lett ez a két kisember. Írhatnék közhelyeket, hogy mennyire jó dolog is az anyaság (és persze az apaság is), de ezt úgysem lehet igazán átadni.  Csak nézem ezt a fotót is és boldogság tölt el tőlük.  Ilyenkor egyáltalán nem számít,  hogy hogy áll rajtam a fürdőruha vagy,  hogy nem vagyok olyan,  mint egy victoria's secret fürdőruha modell.  Ilyenkor csak azt érzem,  hogy ez az élet lényege.  A család.  És nagyon örülök,  hogy már ketten vannak.  Olyan gyorsan az életünk részévé vált a Bence is, mmintha mindig velünk lett volna.  

A gyerekekkel töltött nap nagy élmény volt. Egész nap nevettünk,  főleg az Ádin, aki akaratlanul is olyanokat tud mondani,  hogy az ember majd eldobja tőle az ágyat. 

Meg persze az új sisakja sem volt utolsó. ...

soha ne csináld!

Vannak bizonyos dolgok,  amiket jó,  ha soha nem teszünk,  ha gyermekünk van.

1. Mai aktuális: frissen tetovált szemöldökkel, soha, semmilyen körülmények között ne töltsd az éjszakát egy ötévessel. Bárcsak ezt valaki mondta volna nekem is,  így megúsztam volna egy vérfürdőt hajnalban.  Az Ádi ugyanis álmában egy jól irányzott pofont lekevert a fejemre, pontosan a szemöldökömre, amin a seb azonnal fel is szakadt és vérezni kezdett.  Vagy egy olyan sanda gyanúm,  hogy ezzel mehetek is újra....

2. Soha ne reméld, hogy aludhatsz! Ha arra gondolsz egy kisgyerek anyukájaként, hogy most de jó lenne szunyálni egyet, hát mérget vehetsz rá,  hogy ez nem jön össze.  Amint álomra hajtod a fejed, a kis haramia azonnal éktelen ordításba kezd. Lásd ma éjszakám...

3. Soha ne vállalj be orosz órát,  ha itthon van a gyerek. Ha máskor eljátszik egy órát egyedül,  hát most nem fog. Viszont annál hangosabban üvölt majd. A főnév ragozás pedig örök rejtély marad.

4. Soha ne legyen karnyújtásnyi távolságnál messzebb a popsitörlő. A gyerek kaka ugyanis a legsunyibb dolog a világon.  Ha várod,  nem jön.  Ha viszont reméled, hogy nincs,  akkor egészen biztosan ott van. És több is a kelleténél. Ha otthon vagy, tuti két kis bogyót nyom a gyerek.  Idegenben pedig úgy telirakja, hogy a nyakán is az jön ki.

5.Soha ne tervezd el, hogy megnézel valamit a tévében.  Ha rákészülsz egy jó filmre, egész biztos, hogy a Nickelodeonon épp akkor kezdődik a spongyabob maraton.  És ezt a gyerek is nagyon jól tudja.

Ezen ismeretek tudatában,  mindenféle tervezés nélkül gyorsan le is dőlök egy kicsit,  mert elaludt a kis főnök.  Hátha megkegyelmez és húsz percet szundíthatok a kemény éjszaka után.  :)

szerelem csütörtök

Van egy ilyen gyerek ének: "...szita-szita péntek, szerelem csütörtök, dob szerda..."
Hát nálunk igazi szerelem csütörtök volt ma, ugyanis vendégül láttuk az Ádi ovis szerelmét, a Kingát. Mindketten már napok óta készültek a randevúra, az Ádi izgatottan számolta vissza a napokat-pedig nem igazán jellemző rá, hogy ennyire várna valamit. Már tegnap délután azt mondta nekem a kocsiban, hogy ő nagyon izgul az x box edzés és a Kinga miatt is.
A boxról annyit, hogy most feljebb jutott egy csoporttal és nagyobb gyerekekkel kell megmérkőznie. Ez már tényleg kihívás, mert itt nehéz lesz az elsők közé kerülnie, de legalább van miért küzdenie. Maga az edzés is hosszabb időtartamú, mert már másfél órán keresztül kell helyt állni az eddig megszokott egy óra helyett...és hát ez a harminc perc nagyon sokat számít.

De visszatérve a Kingára, nagy izgalommal jöttek ma el az oviból. Én gondosan bevásároltam mindenféle finomságot, hogy tényleg felejthetetlenné tegyük ezt a kis légyottot. Raktam eléjük epret, sárgadinnyét és szívecske alakú süteményeket is.

Az Ádin nagyon lehetett érezni, hogy zavarban van, így még talán soha nem is láttam előtte. Nagyon aranyosak voltak. Kitaláltam nekik pár játékot és hamar fel is oldódtak. Miután jól kijátszották magukat, befeküdtek a hálószobába mesét nézni. Aztán újra játék, majd újra evés-ivás.

Szerencsére nagyon jól telt el a délután, a Kingát hétre ttük haza, ahol akkora öleléssel búcsúzott, hogy 5 percig csak szobroztam a kocsi mellett, mert nem voltak hajlandóak elengedni egymást. Hát mi ez, ha nem igazi szerelem?

Az én délutánom sem telt izgalommentesen, mert három órára szemöldök tetoválásra mentem. Egyszer régen már voltam ilyenen és egyetlen dologra emlékeztem belőle: irtózatosan fájt. Azóta sok víz lefolyhatott a Dunán, hiszen már nyoma sem volt az emlékeimben élő fájdalomnak, mondhatni majdnemhogy el is bóbiskoltam közben, olyannyira nem éreztem semmi kibírhatatlant. A végeredmény egyelőre várat magára, mert legalább két hetet kell várni, mire teljesen leesik a seb.Remélhetőleg szép lesz a végeredmény és nem lesz mű hatású a szemöldököm.

Holnap végre péntek, kezdődik a hétvége és az is tartogat izgalmakat. Szombaton a Castorral kutya terapeutához megyek, amolyan helyi Cesar Millanhoz, aki mellesleg nő..de erről majd a következő bejegyzésben bővebben.
Mindenkinek szép álmokat!

survivor

Szerencsére sok minden másképp történik,  mint ahogy én azt hiszem.  A múlt héten épp egy lemondó bejegyzést készültem megírni a nagymamámról, ami mára teljesen aktualitását vesztette.
AJámbornusi(direkt iírom egybe a nevét,  mert ő sokkal inkább egy jelenség,  mint egy átlagos nagyi)...szóval a Nusi épp halni készült.  Ha van ember a földön,  akinek több élete van,  mint egy macskának,  hát akkor minden kétség nélkül ő az. 82 évesen, szívbetegen egy öt órás életmentő műtétet kellett elvégezni rajta. Ebben a korban és főképp ebben az állapotban ez nagyon megviseli a szervezetet és utána még napokig mély altatásban tartották. Ezalatt elkapott valamit és belázasodott. Az orvos azt mondta,  hogy nem tudja megmondani mi lesz vele.
Én tudtam,  hogy elveszítjük. Feküdt egy gépen,  csövek lógtak ki belőle mindenhol.
Tévedtem!
Talpra állt! Megint.  Szinte hihetetlen,  de olyannyira jól lett,  hogy hétvégén jön haza.  És ez nem áprilisi tréfa.  Ez a Jámbornusi.

Ilyen vidám hírekkel indult ez a  hónap. Most minden szép és kerek a világomban. A gyerekek jól vannak,  szépek és aranyosak, a munka területén új lehetőség tárulnak elénk-mármint a Csabi elé,  én pedig most nyugodt lehetek.
Persze mindig van valami,  ami nyomasztani tud, de én ilyen típus vagyok.  Mindig számba kell vennem a 'rossz' lehetőségeket is,  hogy tudjak tervezni.
Persze a nagy 'minden nap csak egy dolgot' fogadalmamat most sem tudom tartani,  mert folyton akad valami kihagyhatatlan dolog.
Vettem magamnak egy power plate bérletet és igyekszem legalább heti kétszer eljutni edzeni, hogy kicsit formásabbá tegyem a testem.  Hogy sikerül-e, hát azt majd meglátjuk
 ;)

 A szépségért meg kell szenvedni! Van akinek jobban,  van akinek kevésbé.  Én ma nagyon fogok.  Na nem emiatt a kis torna miatt, hanem mert szemöldök tetoválásra megyek.  Igaz a szemhéj tetkón már túl vagyok,  úgyhogy annál már csak jobb lehet. Egy kuponos oldalon vásároltam a két tetoválást, gyorsan le is csaptam rá. Nem mondom, hogy a világ legkellemesebb dolga szemhéjat tetováltatni, de ki lehet bírni.  Egyszer. Mert másodszorra azért inkább nem mennék,  köszönöm . :D

Ma este bővebb beszámolóval jövök,  mert délután különleges vendégünk lesz!  Csak annyit mondok,  love is in the air...♥