esti mese

Este, háromnegyed tíz...végre lecsillapodni látszik a "lakás". Ugyan 5 perccel ezelőtt még a nappalit porszívóztam, mert az Ádi el tudott törni egy poharat-illetve a kedvenc jeges kávés pohárkámat- de aztán valami csoda folytán jóra fordultak a dolgok és a legkisebb is elszundított, én pedig beosonhattam végre az ágyikómba, hogy osztozhassak a laptopommal egy kis csenden. Még a tévét sem kapcsoltam be, olyan jól esik,hogy nem hallok semmit, csak a billentyűzet csattogását és időnként a Kira kutya pöszögését, aki nyilvánvalóan a legszebbeket álmodja az imént körberágcsált, hatalmas pulyka csontnak köszönhetően.

Azt hiszem kezd visszaszállni belém az élet, most, hogy az első 12 héten túl vagyok. Ma például sikerült egy nagyot sétálnom a kutyával és a Bencével és be kell valljam, nagyon jól esett. Ilyenkor mindig olyan buzgón él bennem az elhatározás, hogy minden nap mozgok egy keveset-vagy ha lehet, inkább többet- de aztán egyszer csak azon kapom magam, hogy megint elment egy nap és semmire nem jutott időm. Sajnálom, hogy ilyen véges az időbeosztásom, mert tényleg rengeteg ötletem lenne, amikből rendszerint jó, ha a negyede valósul meg.

Most egy igen zűrös hétvége elé nézek, mivel a Csabi elutazik Németországba egy kiállításra. Már péntek reggel útra kel és csak szerda este látjuk majd viszont, ami ezzel a két kis ördögfiókával igazi kihívás lesz. Mivel azonban én sem vagyok mazohista, ezért az a csodás ötlet pattant ki a fejemből, hogy átinvitálom IM-et egy pár napra, hogy kicsit unokázhasson, így én is meg tudnék lógni, mert lenne 1-2 halaszthatatlan dolgom, mint körmöshöz menni és egy barátnőm pénteken smink tanfolyamra is invitált magával, amit szintén kár lenne kihagyni. Ugye, hogy ugye? Ilyenkor a legjobb segítség egy nyugdíjas és kipihent nagyi, aki jól érzi magát a kisunokákkal. Haha és nekünk pont van egy ilyen.... :)

fotók, szavak

Amilyen gyorsan jött,  olyan gyorsan véget is ér ez a nyár.  Pedig nem is igazán voltam megelégedve vele.  Hiányzott az igazi,  tartós strand idő,  még a Balatonra sem jutottam el idén,  pedig ilyen szerintem nem igen fordult még elő.

Néhàny képpel már adós vagyok jó ideje, de sajnos valamiért nagy nehézséget okoz feltölteni őket.
Néhány pillanatkép itthonról...

Annak ellenére, hogy egyelőre  még soknak tűnik a négy év korkülönbség, azért egész jól el tudnak játszani együtt.  Bár azért nem a legegyszerűbb dolog két gyereket és két ebet kordában tartani nap, mint nap, azért valahogy csak elvagyunk.....nem hiszem, hogy ez a harmadik gyerek különösképpen felforgatná már az életünk. 

A kutyàk épp annyira igénylik a velük való törődést, mint a gyerekek, sőt! Ha tehetik, az egész napot az intim szféránkban igyekeznek tölteni. Sajnos a kutya választásunk nem volt éppen megfelelő, màr ami a gyerekek igényeit illeti. Egyik állatunk sem alkalmas szőrhúzàsra, nyúzásra, lovagolásra. A Castort rajtam kívül nemigen érdekli más, még a labda sem, a Kira pedig kicsi is, öreg is a gyerekekhez. 

Pár szó magamról:

Szerencdére a hányingeres időszak lassan véget ér, de, hogy ne legyen fenékig tejfel az élet, jön helyette màs. Most épp fogfájás. Valahogy olyan érzésem van időnként, hogy öreg vagyok én már ehhez. ;)

Van némi fenntartásom is azzal szemben, hogy újra a műtőasztalra feküdjek, valahogy még elég friss az élmény....pedig abszolút nem volt benne semmi negatív, na de mégis. 

Aztán mikor az ultrahangos vizsgálaton láttam a kis bébit, akkor újra éreztem, hogyhogy boldoggá tesz a tudat, hogy ott egy cuki kis ember. :)

séták, kutyák

Kezdünk visszarázódni a szokásos hétköznapokba a nyaralás után. Minden nyár vége felé megállapítom, hogy milyen gyorsan elrepül ez a három hónap, amit annyira várunk egész évben. Persze én az augusztust már kevésbé, mert ősi ellenségem a parlagfű megkeseríti a napjaimat.
A nyár vége már bulik sokaságát tartogatja, csak a héten is kettőre vagyunk hivatalosak, majd jön egy minden évben kötelező haraszti búcsú és egy leánybúcsú is a hónap végén.

Az elmúlt napokban eléggé kivoltam a rosszulléteim és a gyengeségem miatt, legszívesebben az egész napot az ágyban töltöttem volna, csak hajladoztam, mint egy virágszál. Nem mondanám, hogy ezek egy állapotos nő legszebb napjai...aztán rájöttem, hogy valamit nagyon rosszul csinálok. Ezt már egyszer megállapítottam a Bencével a hasamban, de valahogy kiment a fejemből. Minél több dolgot csinálok, annál kevésbé leszek elfáradva. Így aztán szombat délután fogtam a kutyámat és útra keltem vele. Jó másfél órát sétáltunk, úszott a Dunában, én pedig azt vettem észre, hogy nagyon is jól vagyok. Sőt, a hányinger elmúlt, már nem éreztem, hogy egy mázsás testet kell cipelnem, hanem úgy libegtem a fűben, mint egy pillecukor. Aztán másnap újra mentem, egészen addig, amíg teljesen sötét nem lett.
Sajnos azért minden nap nem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy elhagyjam a házat és vele együtt a már meglévő két porontyomat ilyen hosszú időre, de majd valamit kitalálok, hogy szakítsak időt egy kis kóricálásra. Persze, opciónak ott van, hogy sétáljak a gyerekekkel...de az nem ugyanaz. Valahogy a kutyával más.
Úgy néz ki, hogy a mi kapcsolatunknak a terhességek nagyon jót tesznek. Bár már nem voltam túl nyugodt a kutya méretét és harci kedvét illetően, így aztán szájkosárral keltünk útra, de szerencsére hamar hozzá is szokott, így aztán egyáltalán nem kellett aggódnom azon, hogy egy-két ugribugri vizsla vagy labrador egyenesen belehuppan a szájába. Hiába no, ez egy akita, nem fog hancúrozni senkivel, őt csak én és a séta érdeklem. Na meg az úszás. Azt imádja. van, hogy húsz percig ki sem lehet imádkozni a vízből.
Mikor megvettük a Castort rengeteg cikket és könyvet elolvastam az akitákról és a nevelésükről. Minden vélemény egyezett abban, hogy ez a kutya más, mint a többi. Nem szeret játszani, nem érdekli a többi kutya, nem szeret labdázni, nem végez el monoton gyakorlatokat. Valamiért mégis különleges és ezt talán pont a minap mondta a Fókuszban egy akita tenyésztő. Vannak az okos kutyák-mint a németjuhász- és vannak az értelmesek-mint az akita. Valóban elég furcsa teremtés, de, hogy nagyon ért mindent, az biztos. Valahogy a vérében lehet, hogy más állatokkal nem osztozik és egyáltalán nem tűr meg egyetlen más kutyát sem, aki közel megy hozzá, viszont ő nem megy oda egy kutyához sem. Egyszerűen nem érdekli. Ezzel ellenben az embereket imádja. Szereti a gyerekeket, még azokat is, akiket nem ismer és egy kedves szóért bárkihez odarohan. Bár ez elég ritka, hogy bárki is meg akarná simogatni, mert rendszerint az "Úúú, nézd mekkora!" kijelentéssel szokott találkozni.

kakukk

Ha nem lehet aludni, az a baj, ha lehet, akkor pedig az...leginkább ilyen vegyes érzések kavarognak bennem, mármint nem lelkileg, hanem fizikai tekintetben. Az, hogy ismét babát várok, már teljesen természetes mindenkinek a családban-beleértve magamat is. Időnként ugyan még átsiklik a fejemben egy-egy gondolat, mint például hol legyen majd az ágya, tekintve, hogy a szobák mind foglaltak és ehhez hasonló kérdések ütik fel fejüket rendre bennem, de tekintve, hogy az effajta helyzeteket viszonylagos lazasággal szoktam kezelni, most sem okoznak azért túl nagy fejtörést. Az áldott állapot további velejárói viszont annál inkább. Már eléggé nehezen viselem ezt az egész nap tartó émelygést. Időnként azt kívánom bárcsak inkább kijönne belőlem az elfogyasztott étel, de sajnos a megvalósításhoz sosem jutok jutok el, csak ülök és tűröm ezt a borzalmas érzést, ami kavarog bennem. Egynéhány kellemes pillanatom, miközben éppen eszek, majd az evést befejezéső percekben újra visszatér ez a gusztustalan érzés  a számba és gyomromba egyaránt. Egy megoldás lenne: a soha véget nem érő evés....na de ezt a  luxust még én sem engedhetem meg magamnak.

Ugyan még csak a 10. hét körül járok, de a ruhatáram már igencsak megérezte a változást. A nadrágjaim sztrájkolásba kezdtek és az eddig hosszabb fazonú trikók is mintha kezdenének haspólókká válni. Megint itt az idő, hogy a 36os gatyáimat eltegyem és előkapjam a bövebb, lengébb fazonú tunikákat.

A már meglévő gyerekeimről is ejtenék néhány szót, ne csak a hasam halmazállapotáról szóljon minden. Valójában két nagyon cuki teremtésről beszélünk, de azért nem mindig könnyű velük. A héten jó pár napot a Mártában töltöttünk, de a Csabi már nem jött velünk, mert híján van a szabadnapoknak. Természetesen azért akadt segítségem, mert mama és dédi fronton is elég széles volt a választék. Az egyetlen problémát talán csak az éjszakák okozták, mivel a Bence a nap első sugaraitól minden áldott hajnalon felébred, ami úgy fél 6ot jelentett, csak, hogy számszerűsítsem a dolgokat, az Ádi viszont este tízkor még szívesen kártyázott vagy éppen mesét nézett. Az igazat megvallva, az utolsó napon már nagyon vártam, hogy itthon legyünk, de azért jól éreztük magunkat. Hazaérve helyre is állt a rend, a Bence azóta ismét nagyokat alszik és nem kell a kakasokkal ébrednünk. Azaz nem kéne, de mégis azon kaptam magam, gogy hat óra előtt fenn kuruttyolok és nem igazán tudok mit kezdeni magammal. Ez az érzés persze már megint a felkészülés az alvatlanságra, a harmadik baba érkezésére.
Ahogy telik az idő egyre inkább olyan érzésem van, hogy megint egy kisfiú lakik a pocakomban. Valahogy olyan valószínűtlen, hogy kislányom szülessen. Még jó pár hét, hogy bármi biztosat tudjunk, úgyhogy addig marad a találgatás.

A mai délelőttöt ruha vásárlásra fogom szánni, igazi csajos délelőttöt tervezek önmagammal. A fiúkat itthon hagyom, én pedig elmegyek és magamévá teszek egynéhány, az új alakomra passzoló ruhaneműt. Az ebéd készítés is természetesen megfordult a fejemben, de a mai menü nem igényel sok előkészületet, ugyanis tegnap kitaláltuk, hogy grillezni fogunk a kertben, úgyhogy csak rá kell dobálni a hozzávalókat a sütőre és várni, hogy elkészüljenek.