Este, háromnegyed tíz...végre lecsillapodni látszik a "lakás". Ugyan 5 perccel ezelőtt még a nappalit porszívóztam, mert az Ádi el tudott törni egy poharat-illetve a kedvenc jeges kávés pohárkámat- de aztán valami csoda folytán jóra fordultak a dolgok és a legkisebb is elszundított, én pedig beosonhattam végre az ágyikómba, hogy osztozhassak a laptopommal egy kis csenden. Még a tévét sem kapcsoltam be, olyan jól esik,hogy nem hallok semmit, csak a billentyűzet csattogását és időnként a Kira kutya pöszögését, aki nyilvánvalóan a legszebbeket álmodja az imént körberágcsált, hatalmas pulyka csontnak köszönhetően.
Azt hiszem kezd visszaszállni belém az élet, most, hogy az első 12 héten túl vagyok. Ma például sikerült egy nagyot sétálnom a kutyával és a Bencével és be kell valljam, nagyon jól esett. Ilyenkor mindig olyan buzgón él bennem az elhatározás, hogy minden nap mozgok egy keveset-vagy ha lehet, inkább többet- de aztán egyszer csak azon kapom magam, hogy megint elment egy nap és semmire nem jutott időm. Sajnálom, hogy ilyen véges az időbeosztásom, mert tényleg rengeteg ötletem lenne, amikből rendszerint jó, ha a negyede valósul meg.
Most egy igen zűrös hétvége elé nézek, mivel a Csabi elutazik Németországba egy kiállításra. Már péntek reggel útra kel és csak szerda este látjuk majd viszont, ami ezzel a két kis ördögfiókával igazi kihívás lesz. Mivel azonban én sem vagyok mazohista, ezért az a csodás ötlet pattant ki a fejemből, hogy átinvitálom IM-et egy pár napra, hogy kicsit unokázhasson, így én is meg tudnék lógni, mert lenne 1-2 halaszthatatlan dolgom, mint körmöshöz menni és egy barátnőm pénteken smink tanfolyamra is invitált magával, amit szintén kár lenne kihagyni. Ugye, hogy ugye? Ilyenkor a legjobb segítség egy nyugdíjas és kipihent nagyi, aki jól érzi magát a kisunokákkal. Haha és nekünk pont van egy ilyen.... :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése