szívvel vagy ésszel

Az elmúlt napok viszonylagos nyugalommal teltek. Biztos történt pár említésre méltó dolog, de ma már nem emlékszem rájuk. Ma tele lett a fejem valami mással, valami meghatározóval. Előre leszögezem, hogy nem fogom elárulni, hogy mi történt ma. Nem azért, mert nem bízom bennetek, akik olvasnak, hanem azért, mert nem szeretnék róla beszélni.
Annyi biztos, hogy az élet sosem egysíkú és ha van egy kiegyensúlyozott vagy boldog vagy nyugodt periódusod, akkor azt követi valami gond, nehézség vagy döntéskényszer. Én is egy komoly döntés elé kerültem ma délelőtt és bizony nagyon nehezemre esett választani a két rossz megoldás közül. A szívem természetesen minduntalan csatázott az agyammal és az ésszerűséggel. Pár órán keresztül csak sodródtam a gondolataimmal és az érveimmel. A képzelt bíróságom nehezen jutott dűlőre, de végül megszületett a döntés: ma, életemben először az agyamra hallgattam. Ma először magamat raktam előre a sorban és azt néztem, hogy nekem mi lenne a jó. Ez pedig nagyon nehéz volt, mert én világ életemben mindig jót akartam. Mindennek és mindenkinek. Jót akartam embereknek, állatoknak, ismerősöknek és idegeneknek egyaránt. Sokszor inkább nem káromkodtam valaki szemébe, mert sajnáltam, hogy megalázom. Nem tudom ez minek köszönhető, de az empátia mindig is túltengett bennem. Pedig nem vagyok se halk szavú, se szégyenlős. Egyszerűen csak emberi vagyok, ami már manapság kuriózum.

A döntéseink sokszor meghatározzák, hogy merre is menjen tovább az életünk. Én most jobbra mentem, nem pedig balra a szívem felé. Remélem jól választottam és nem fogom megbánni, de ez egy olyan elhatározás, ahonnan nincs visszaút. Egy valami biztos, hogy azok, akik a legfontosabbak, támogatnak mindenben, hogy a Csabi és a gyerekek is itt vannak nekem és persze az anyukám is. Nem kell sajnálni, sem megijedni, nincs semmi bajom, nem vagyok beteg, sőt teljesen egészséges vagyok és semmi életveszélyes dolog nem vár rám. Megpróbálom élvezni az életet, kihasználni a nyarat, szórakozni és felhőtlenül boldog lenni. Azt hiszem, hogy az elkövetkező hetekben ezen kívül semmi másra nincs szükségem.

baba százszor

Most,  hogy a Bence is egy éves lesz,  elkaptam az Ádi idején oly gondosan vezetett kis naplómat és összeevetettem a két poronty fejlődését.  Tudom-tudom soha nem egyforma két gyerek,  de kíváncsi voltam.  A nagyobbik fiam már 16 foggal büszkélkett és lelkesen kántálta az 'anya' szót,  ahányszor csak megpillantott. Viszont éjjelente két óránként felkelt,  hogy megszoptassam. A Bence még csak 8 fogat növesztett és menni sem hajlandó,  de ami a kedvencem vele kapcsolatban az a 'baba' szó.  Neki minden baba.  Az autó,  az ebéd, én és az egész világ.
Viszont ezek a babák egyáltalán nem egyeznek.  Olyan hangsúlybeli különbségek vannak a babák között,  hogy simán meg lehet különböztetni mire is akar kilyukadni. A rövid,  tömör hangos baba mindig valami kaját takar.  Rendszerint ébredés után hangzik el,  már-már követelőző hangon egy mérges BABA kiáltás.  Ilyenkor,  ha jót akarok magamnak azonnal adnom kell valami élelmet a szájába,  különben balhé alakul ki.  Aztán jön a lágyabb hangvételű baba,  az már egy játék vagy más érdekesség irányába szól.
Ha könyvet nézünk akkor is minden állat baba, kivéve a hal, mert azt szigorúan cuppogással kell utánozni.  A puszi dobás is halhoz hasonló,  a kettő közti különbsége még nem sikerült felfedeznem. Ha nagyon elemében van,  akkor a kutya bvava lesz és ebben ki is merült a kommunikáció.
De azért ez egy gondosan felépített rendszer,  még ha laikusok nem is veszik észre mi mindent jelenthet a baba szó.

Másik érdekesség,  hogy a két gyerek napra pontosan hat hónaposan és tíz naposan állt fel.  Viszont az Ádi azonnal a lábait használta és tíz hónapos korában már egyedül ment. Egy évesen szaladt, viszont a kismotort nem tudta használni másfél éves koráig.  Ezzel szemben a Bence visszaereszkedett a földre és mászik.  Őt nem foglalkoztatja az önállóan talpalás, hanem térdre ereszkedik és úgy kotor a lakásban.  Ha épp a kis motorhoz ér,  felpattan rá és löki magát.

A személyiségüket tekintve még nem tudok túl messzemenő következtetéseket levonni, de az már most látszik,  hogy míg az Ádi a nyugalom szigete és szót fogad, addig a kicsi egyfolytában valami rosszaságot tervez. Elég ha egy pillanatra nem figyelek,  már ördögi mosollyal az arcán próbálja bedobni a telefonom az ágy mögé vagy éppen a kutya vizes táljából lefetyel. Ha pedig rászólni merészel valaki,  úgy begurul, hogy a földbe veri a fejét.

Vannak napok, mikor nagyon nehéz vele, de a tudat, hogy már egy éve ő is az én kisfiam, mindenért kárpótol. Bármennyire is fárasztó dolog az anyaság, tényleg a legszebb ajándék ebben az életben.

képújság

Anyaként egy dolgot leszögeztem magamban,  mégpedig azt, hogy ha elesik a fiam (bármelyik), akkor nem fogok sipítozva odarohanni és azonnal ölbe kapni,  hanem megvárom a reakciókat és utána lépek. 

Sokaknak ez egyáltalán nem megy, pedig meglepően kevés alkalommal esnek úgy a gyerekek, hogy ténylegesen megütnék magukat. Eleinte a Bence is ordított minden apró koppanás miatt, de most már belerázódott a dologba és mivel én sem csinálok nagy ügyet a dologból, így aztán ő sem. Itt például épp hanyatt vàgódott a székkel, aztán szépen felállt,én pedig jó idegzetű anyuka lévén gyorsan lefotóztam a távolból. Apró betűs részként megjegyzem, hogy ez a vagányság az Àdinál is tutin működött, amíg a Csabi bele nem rondított az elveimbe és minden lehetséges alkalommal fel nem kapta és agyon nem puszilgatta....hát így lett az Àdi egy minden miatt síró gyerek.

Persze lassan most már ezt is kinövi, de azért voltak nehéz időszakok e téren.

A kis piszkos általában minden nap végére ilyen állapotba kerül. Fél pár zokniban, hót' koszosan érzi igazán jól magát. Most már nagyon közeleg az a bizonyos első szülinap, amit a keresztelőjével egybekötve fogunk megünnepelni.

Egy kis bolondozás sosem árt. Mondjuk nem is nagyon használ. ;)

És végül egy alapfokú medveidomár tanfolyam elvégzése után már mosolyogva tűröm, hogy átharapja a mackó a torkomat. Na ezt csináljátok utánam. ;)

Italy calling

A mai nap több, mint eredményes volt, legalábbis ami a pénzköltési szokásaimat illeti. A délelőtt úgy, ahogy volt az Alleban telt régi barátnőmmel és főiskolai társammal és nem elég, hogy jól levadásztuk a legjobb darabokat az üzletekben, de még ki is találtuk, hogy bezony jövőre újra beülünk a padba, a régi szép emlékek tiszteletére és tovább okosítjuk magunkat valahol. Ezt már nagyon várom, hiszen évek óta vágyom az iskolás éveim újraélésére és időnként érzem,hogy az agyam is segélykiáltásokat hallat, hogy valami értelmes információ is szivárogjon bele, ne csak az Éjjel-nappal Budapest színvonalas dialógusai a hét minden napján. Hogy mit tanulnék? Bármit. Kedvem van hozzá, hogy jegyzeteljek, figyeljek és bármily hülyén hangzik, de vizsgázni is akarok. Elégedetten távozva, hónom alatt a bizonyítványommal.

Kora délután, mikor hazaértünk, gyorsan megebédeltettem a családot, majd a Csabival és a gyerekekkel újra nyakunkba vettük a boltokat, de ezúttal a másik irányba mentünk, az outletekhez. Na én még mindig rettentően hidegrázást kapok attól a helytől, de azért duzzogva csak sikerült vennem 1-2 mihaszna darabot, amik valószínűleg hamarosan a szekrény mélyén végzik majd, de azért mégiscsak meg kellett venni...
Útközben arról beszélgettünk, hogy akkor elmenjünk-e pár röpke napocskára Horvátországba valamikor a nyáron, majd közös elhatározással arra jutottunk, hogy mindenképpen. Olyannyira belelkesültem, hogy már hallottam is a tenger zúgását lelki 'füleimmel' és már nagyon izgatottan vártam, hogy hazaérjünk és utánanézzek a dolgoknak.
Mivel a gyerekeket igencsak megviselte ez a ruha vásárlás, hamar ki is dőltek, így a gép elé vetettem magam. Mondanom sem kell, tíz perc kutatómunka után Horvátország eltűnt, mint a kámfor és helyette görög, valamint török és spanyol üdülőhelyek lepték el a monitort. A kis kiruccanás pillanatok alatt milliós nyaralássá kezdett kerekedni, ami azért abszolút nem lenne ésszerű, hiszen a Bence még túl kicsi egy ilyen nagy úthoz és értékelni sem igen tudná a körülményeket- de természetesen a legnagyobb probléma a Csabi repülő-fóbiája miatt van, mert így eléggé megnehezíti az utazást, hogy nem ülhetünk a szárnyas jószágra, viszont cserébe négy keréken döcöghetünk bárhova.
Így hosszas hezitálás után végül mégis lemondtam Dalmácia felfedezéséről és inkább Olaszországot választottam úticélnak. Homokos strand, finom ételek és jó hangulat. Egyelőre még szállásból sincs hiány, úgyhogy kereknek tűnik a történet, elvileg nincs előttünk akadály. ;)
Minestrone, pasta, pizza....jövünk! ;)

nyári napok jönnek

A héten már háromszor álltam neki, hogy összehozzak egy bejegyzést, mindeddig sikertelenül. Hol a gyerekek zavartak meg, hol egyszer csakabbamaradt a mondanivalóm és nem tudtam mit írni. Eléggé igénybe vesz ez a mostani időszak, mert a Bence állandó figyelmet igényel és az Ádinak is megkezdődött a nyári szünet. Hivatalosan csak pénteken, de már vagy 2 hete itthon lébecol és csak hébe-hóba látogatott egy-egy napra az óvodába.
Emellett próbálok időt szakítani magamra is és amikor csak tudok -heti egyszer-kétszer- elszabadulni itthonról. Péntek este Edda koncertre mentem és annak ellenére, hogy nem vagyok egy jegyzett edda rajongó, elég jól éreztem magam. Nem voltunk sokáig, így szerencsére a reggel sem ért olyan kegyetlenül, hogy ne tudjam ellátni anyai teendőimet.
Napok óta eléggé aggódtam, hogy vajon mi lehet a Bencével, mert a szó szoros értelmében teljesen rám van tapadva. Soha nem tudom letenni egy percre sem, mert ordítani kezd. Nem akar 10 cm-nél távolabb helyezkedni tőlem. Ez pedig eléggé le tudja fárasztani az embert. A mosogatógépet 3 napig nem tudtam bepakolni, mert ha alszik nem tudok zörögni az edényekkel, amikor ébren volt, akkor pedig úgy ordított, ha ezt meg akartam próbálni, hogy csak na.
Aztán kiderült, hogy a nyűgösségnek semmi testi oka nincs, azaz nem lett beteg, csak egyszerűen imád rajtam csüngeni. Ha mással van, akkor nem ilyen. Ha meglát engem, akkor visít és senkivel nem akar lenni.
Az Ádival nincs baj, csak hát vele is törődni kell és mikor végre úgy érzem pihenhetek egy kicsit, akkor rendszerint ott sorakozik a matchboxaival, hogy autózzunk már egy kicsit, ha úgyis ennyire ráérek. Úgyhogy ilyenkor érzem, hogy jó beiktatni egy kis szünetet és elmenni barátnőzni vagy moziba vagy akárhova, ahol csak magamra kell figyelnem.
Ma délelőtt csajos vásárlást tartunk az Alléban egy barátnőmmel, ami azért is jó, mert ritkán találkozunk és legalább lesz egy kis időnk beszélgetni is. Szerencsére az ebédet már tegnap megfőztem, legalábbis a levest, másodiknak pedig grillezni fogunk, amit már elő van készítve, így csak rá kell helyezni a sütőre és pikk-pakk elkészül a vasárnapi menü.

Adós vagyok még egy sztorival, ami az életem átszervezését illeti. Annak ellenére, hogy eszem ágában sem volt munkát keresni, megtalált egy lehetőség, egy olyan munkakör, ami minden gyerekes anyuka álma. Nem sokat hezitáltam a dolgon, mert jó feltételek voltak adva, úgyhogy bele is vetettem magam a dolgok  közepébe. Aztán ahogy jött a lehetőség, úgy el is hessent. Nem vagyok szomorú miatta, mert nem kell, hogy feláldozzam a gyerekekkel töltött időt és szerencsére nem vagyok rászorulva a fizetésre sem, csak értetlenül állok a dolgok előtt, az emberek előtt. Így aztán se átszervezés, se munka, se idegeskedés. Minden marad a megszokott kerékvágásban és a nyarat is gondtalanul lehet tölteni.

éjjeli monológ

Hazaérve a szombat esti mulatozásból befeküdtem az ágyamba, de egyszerűen nem jön álom a szememre. Ma igazán anyásan teljesítettem a fogyasztásomat illetően, hiszen szinte semmit nem ittam. Elkezdtem egy pohár rozé fröccsel, ami nem csúszott, így magamhoz ragadtam egy üveg sört és végül órákon keresztül szürcsölgettem.
Most talán életemben először jól érzem magam egy buli után. Nem volt szenvedés józanul végig vinni az estét, sőt abszolút jól éreztem magam. Nem hiányzott az alkohol és már most áldom ezt az állapotot, hogy reggel nem zakatoló fejjel ébredek és nem fog egész álló nap rázni a hideg a fáradtságtól.

Gyerekek mellett egy ilyen éjjeli kimaradás halálos lehet az édesanya szempontjából. A kölykök nincsenek tekintettel a fáradtságra, a fejfájásra, de még a hányingerre sem. Ők a jussukat akarják és addig nem nyugszanak míg meg nem kapják. Száz százalék figyelem egész álló napon át.
De mit is várunk, ha mi magunk is ilyen kettős gondolatokkal vagyunk tele? Ha velük vannak szeretnénk meglógni tőlük és eltölteni egy magányos órát. Ha sikerül lelépnünk, akkor pedig folyton rájuk gondolunk és ráébredünk, hogy csak akkor kerek a világ, ha együtt vagyunk. Talán ez az ösztön, amivel egy édesanya ragaszkodik a gyermekéhez-és viszont-, talán ez az egyetlen, ami valós és nem veszik el ebben a gépies világban.
Sokszor érzem, hogy az agyamra mennek. Mérges vagyok, ha nem hagynak készülődni. Akkor is, ha folyton ugráltatnak, a bugyuta játékok pedig teljesen ki tudnak robbantani elmém nyugalmi állapotából, mégis egy-egy ilyen elszabadult éjszaka után érzem, hogy milyen szerencsés vagyok. Mindenem itt vár itthon, amire vágyhatok az életben. Van két szép gyerekem, egy párom, két kutyám. Nem cserélném őket el semmire.

Viszont tekintve, hogy az éjszakák még eléggé mozgalmasan telnek, így most kellőképpen megszivatom magam ezzel az apró szösszenet bepötyögésével, hiszen már fél kettő és a Bence szerint hamarosan kezdődik a nap.
Szép álmokat!

haverok, buli, fanta

Az elmúlt két nap leginkább a névnapomról szólt. Hétfőn, a napján csak a szűk kis család, míg tegnap a nagymamákkal, dédikkel kibővülve ünnepeltünk. Szeretem ezeket a családi összejöveteleket, még akkor is, ha én vagyok a házigazda. ;) Mert hát valljuk be, két gyerekkel a lakásban kitakarítani és közben elkészíteni az ételeket...hát egy igen kemény nap állt mögöttem.
Nem akartam semmi megterhelő finomsággal készülni, így készítettem két tálat mindenféle finomsággal, kolbásszal, sajtokkal, zöldségekkel és volt 3 féle kenőke: tojás-, avokádó- és juhtúrókrém, amihez pirítóst sütöttem és azzal kellett enni. Nasinak kivételesen nem sütiket, hanem gyümölcsöket vettem: görög- és sárgadinnyét, valamint epret. Inni pedig citromból és narancsból készítettem limonádét. Érdekes, hogy valahogy az alkohol nem is kapott nagy szerepet az este folyamán, valahogy nem illet ezekhez az egészséges ételekhez. Maximum 1-2 sör fogyott.
Ez a hét eléggé sűrűre sikeredett, mert már most minden napom be van táblázva. Ma ugyebár estig edzésen vagyok az Ádival, csütörtökön a barátnőimmel csapunk egy görbe estét, pénteken szintén csajos délutánt tartunk, aztán szombaton kerti partira vagyunk hivatalosak, vasárnapra pedig egész napos programot tervezek, mégpedig a nemrég nyílt dínó parkot szeretném meglátogatni.
Most, hogy megkezdődött a július, megkezdődnek a mozgalmas napok is. Bulik, kirándulások, sok-sok mászkálás. A nappalok hosszabbak, úgyhogy simán lehet este 8-9ig is jönni-menni, anélkül, hogy álmosak lennénk.

A Csabi megajándékozott egy nagyon szuper kávéfőző géppel, a gyerekek pedig a belevaló kapszulákat adták át, szépen becsomagolva, egy-egy szál virággal. Az új gép olyan finom kávét főz, hogy mind a tíz ujjunkat megnyaljuk utána, de még eredeti nesteát is lehet készíteni vele.

A mai reggel már fél 6kor elkezdődött. A Bence szemei kipattantak, az Ádi is felébredt és persze mi is. IM is itt aludt nálunk, ma reggel viszi haza a Csabi, munkába menet. Már hajnalok hajnalán olyanok vagyunk, mint egy nagy olasz család. A Bence szokás szerint falatozik, most éppen vajas kenyeret sonkával, az Ádi forró csokit szürcsöl és IMet nyaggatja, a Csabi pakolja a tegnapi romokat én pedig leültem a vaníliás kávémmal és egy nyugodt sarokban pötyögök a gépen.
Ha minden igaz pár napon belül át kell kissé szerveznem a mindennapjaimat és teljes gőzzel belevetni magam a dolgokba. De erről majd a következő bejegyzésben bővebben.
Szép nyári napot mindenkinek! :)

cirkusz, metró, Budapest

A rossz idő ellenére a hétvége eléggé eseménydúsan telt. Szombaton korán reggel a haraszti piacra mentünk,  mert az Ádi szeretett volna playstation játékot venni és ezt az ügyet ott szoktuk megejteni, tekintve, hogy annál az árusnál leadhatod a megunt játékokat és féláron vihetsz újat.  Én pedig megvettem az ebédhez szükséges zöldségeket. Nagy örömömre az egyik zöldségesnél kukoricára bukkantam, ami nekem maga a mennyország.Ha azon kéne elnélni egész nyáron,  akkor sem igen panaszkodnék. Vettem is gyorsan négy csővel,  hiszen gyors felszámolást követően kikalkuláltam, hogy legrosszabb esetben is marad még nekem három,  mert a Csabi nem szereti,  az Ádi pedig maximum egyet elrágcsál félig. Természetesen a számításaim ezúttal igencsak tévesnek bizonyultak, mert az Ádám együltő helyében benyomott hármat.  Bár jó anya próbáltam lenni,  aki nem sajnál semmit a gyermekétől, de bevallom, azért a három csőért piszkosul fájt a szívem.  :D
A szombat délutánt kerti partival ütöttük el, az Ádi pedig cirkuszba ment a mamival.

Vasárnap reggel még úgy nézett ki,  hogy semmi különös programunk nem lesz,  aztán végül délután nyakunkba vettük a várost és a barátainkkal valamint egy rakás gyerekkel elmentünk, hogy mi is felavassuk a 4es metrót. Mentünk jó pár megállót, majd átsétáltunk a Szabadság hídon,  aztán a Váci utcán csatangoltunk egy kicsit,  majd betértünk a Burger Kingbe és felszedtünk fejenként  öt kilót attól a rengeteg kajától, amit ott magunkba tömtünk.  Én világ életemben jártam gyorsétterembe és hát igen,  azért, mert finom.  Legalább is annak tűnt,  de mostanában egyre inkább eljutok oda,  hogy nem szívesen eszek ott.  De gondolom ez teljesen természetes,  hogy a korral az ember kezd észhez térni és egészségesebb irányba terelni az életét.  Természetesen nem mondom,  hogy mostantól egy mekibe sem teszem be a lábam,  de ha lehet mást választani,  akkor szívesebben megyek inkább amoda.

A nagy mászkálás úgy kifárasztotta a Bencét,  hogy már az autóban elnyomta az álom.  Mivel így kidőlt, este még volt időm sétálni vinni a kutyákat is.  Elmentünk a lakótelep szélén kialakított kutyafuttatóhoz és ott szaladoztak az ebek, amíg én anyuval trécseltem egy kicsit.