Azokat a hétvégéket már régen elfelejtettem mikor a paplan alatt bújtam szombat délelőtt, filmet néztem, teát kortyoltam és semmi dolgom nem volt az ég világon. Most már más világot élek - ami hozzáteszem sokkal jobb világ. Szeretem a gyerekek ébredő hangját, ahogy szólítgatnak minden reggel: -anya, anya...
A meztelen talpacskák csattogását, ahogy jönnek utánam a lakásban bármerre is járok. Igaz, hogy nincs egy magányos percem sem, arról nem is beszélve, hogy például mikor volt lehetőségem becsukni magam után a wc ajtót, de egészen megszoktam, hogy tárt ajtóknál és csacsogó gyerekek előtt végezzek mindent, amit csak szoktam, legyen szó zuhanyozásról, fogmosásról vagy körömvágásról...
Persze, engem is fárasztanak eléggé gyakran, ezért jó időnként egy kicsit megszabadulnom tőlük. Mint azt írtam nekem igazából nincs olyan segítségem, akit csak úgy felhívok és itt terem a nap bármely szakában, Így egy-egy moziba menést vagy bármi más gyerekmentes programot gondos szervezéssel kell előkészíteni, mert nem egyszerű leakasztani egy nagyit sem, hogy tartsa a frontot amíg távol vagyunk.
Viszont a mamákon kívül van két nagyon jó segítségem, ez pedig az óvoda és a bölcsi. Az, hogy az Ádi nagyon szívesen jár oviba és soha nem kell reggel noszogatni, az számomra nagyon nagy öröm. Jó látni,hogy megvan a kis közössége, a barátai, a szerelme(i) és a velük járó rengeteg élmény, amivel nap, mint nap gazdagodva jön haza.
A bölcsi kicsit más tészta. Mikor egy anya úgymond "ok nélkül" bölcsődébe dugja a gyermekét, az furcsa pillantásokat szül. Persze, én azért dolgozom, meg hát terhes is vagyok, meg hát rengeteg kifogással élhetek. Bevallom eleinte egy nagyon apró lelkiismeret furdalásom volt azért, mikor az alig másfél éves kisfiamat bevittem a bölcsibe. De ez mára teljesen elszállt,
Alig egy hét alatt elértük azt, hogy reggel vidáman indulunk útnak, miután a két fiú megivott egy-egy bögre tejet, fogat mosott és felöltözött.
Elsőként mindig a Bencét visszük, mert ők reggeliznek előbb. Vele háromnegyed nyolcra be kell érni. Soha nem sír már, mikor elbúcsúzunk, ügyesen bebiceg a kis csoportjukba, majd a délelőtt folyamán jól eljátszik a gyerekekkel és a gondozó nénikkel. Egyiküket el is nevezte mamának, ezzel a húzással pedig szerintem gyorsan be is lopta magát a szívébe....Így lett egy újabb mamánk, akihez lehet járni. A bölcsis mama nagyon kedves, Bence is szívesen tölti vele a délelőttöket.
Ebéd után szoktam elhozni, akkor nagy vidáman rohan hozzám és integet a mamának, majd nagyon bólogat a kérdésre válaszként, hogy holnap jön-e újra.
Ott aludni nem szokott, mivel tényleg megtehetem, hogy elhozom minden nap és szüksége van az együtt töltött időre neki is és nekem is.
Az Ádit rendszerint délután hozzuk haza, vele viszont este tudok együtt lenni, mikor a Bence elaludt. Arra a következtetésre jutottam, hogy ez a legoptimálisabb felosztás, hisz így minden gyerekemmel lesz olyan együtt töltött időm, mikor csak ketten leszünk.
A harmadik gyerkőcé lesz a délelőtt, de mivel ő sokat fog még aludni, így ebéd után bőven jut idő a Bencusra is kettesben. Az Ádi pedig az utolsó lefekvő, így vele még játszani és beszélgetni is jut idő minden este.
Örülök, hogy a Bencét végül beírattam a bölcsődébe. Nem sír, jól érzi magát és nagyon rövid idő alatt megszokta, hogy milyen bekerülni egy közösségbe. Mondhatom, hogy minden nap egyre jobban érzi ott magát, előbb-utóbb talán kis barátai is lesznek. Persze ilyen korban még ritka, mert leginkább egyedül játszanak, de jövőre már bármi megtörténhet. ;)
Így délelőttönként teljes valómmal tudok a saját dolgaimra koncentrálni és elintézni azokat az ügyeket, amiket 2 gyerekkel nem a legegyszerűbb.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése