A bevonulásom elttői utolsó este van. Ölemben a laptop és 2 nutellás palacsinta. Próbálom rendezni a gondolataimat, szinte esélytelenül, hogy vajon mit hagyhattam ki a bőröndből, mit felejthettem el megvenni a gyerekeimnek, hogy távollétem alatt sem legyen semmiből hiány, ésatöbbi...azt hiszem napestig gondolkodhatnék, pont mintha a világ végére készülnék. IM délután megérkezett és ezzel együttesen az amúgy is kusza gondolataim teljesen összegabalyodtak már az első 5 percben rám zúdított energia bomba hatására.
Mikor a házba lépett épp néhány e-mail elküldésén dolgoztam, aminek felét angol nyelven kellett bepötyögnöm, de ahogy az alig 160 cmes mama berobbant, már záporoztak is a kérdések felém, hogy mit hogyan kell csinálni a gyerekekkel és a kutyákkal, amíg nem leszek itthon. Persze ezekre a kérdésekre a válaszok soha nem fognak megérkezni, mert mire épp kinyitnám a számat, hogy egy rövid, tömör információt szolgáltassak, már a milánói makaróni, a palacsinta és a többi gondosan bepakolt finomság történetét hallgatom. A reakcióidőm nem éppen lassú, de még így is kihívást jelent felvennem a ritmust a majd 70 éves mamával. Mire elkaptam a fonalat kaja fronton, már újra témát váltott és épp azt ecsetelt, hogy szerinte most a legkisebb hasam az összes gyerek közül. Ami nem igazán igényel kivételes ecsetelést, tekintve, hogy az Ádival 24,a Bencével 15, míg most mindössze 8 kilót szedtem fel.
Ez a pár perces eszmecsere olyannyira el is fárasztott, hogy az esti készülődésemet el is halasztottam reggeli zuhanyozásra és hajmosásra és a maradék holmim átnézésére. Most egy nagy alvásra van szükségem és egy kis nyugalom is jól fog jönni holnap a kórházban. Megvettem az aktuális pletykalapokat, sőt még egy rejtvény újságot is becsúsztattam a táskámba, hogy teljes legyen az élvezet magányos óráim eltöltését illetően.
Furcsa lesz 4-5 napot távol tölteni a fiaimtól, de biztosan minden rendben lesz. Az Ádi már fel tud hívni telefonon, a Bence pedig olyan kis vagány, biztosan fel fogja találni magát nélkülem is. Ma mindenesetre annyira fel volt dobódva, hogy itt van IM, hogy konkrétan semmi jelét nem mutatta, hogy szüksége lenne rám. IM-et akarta fürdésnél, öltözésnél, de még lefekvésnél is. Biztosan jól ellesznek ezalatt a néhány nap alatt. Valójában nekem sem igazán lesz időm a hiányukon gondolkodni, hiszen el kell kezdenem felfogni, hogy még egy kisbabával bővül a család. Szinte még mindig hihetetlen és felfoghatatlan az egész.
Talán az Ádi az, aki leginkább meg fogja szenvedni a hiányomat. Ő a legérzékenyebb és ő az, aki leginkább szoros kapcsolatban áll velem. Sokszor aggódik, hogy mi lesz és mivel együtt alszunk, ezért az éjszakák biztosan kissé szomorkásabban telnek majd nélkülem, de ha minden jól megy hétvégére már újra otthon leszek.
Mivel korán kell kelnem, úgy terveztem, hogy ma 9kor szigorúan ágyban leszek és ehhez tartani is szeretném magam. Holnap viszont a kórházból jelentkezem!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése