De csuda dolgod van, ha itt van IM!- mondta nekem a minap valaki. A rengeteg segítséggel nem vitatkoznék, mert valóban ember legyen a talpán, aki ennyit tud sürögni-forogni, mint ő. Minden túlzás nélkül hatalmas segítség, ha itt van, mert non-stop képes gyerekre vigyázni, majd a fennmaradó időben fényesre varázsolja az egész házat. De a mondás, miszerint senki sem tökéletes - tökéletesen illik rá.
Nem találom a megfelelő szót, ha jellemezni akarnám, viszont mindkét dologgal jellemezni tudom, ami az őrületbe kerget.
Első, ami világ életemben kiverte nálam a biztosítékot, az a figyelmetlenség. Még a mai napig próbálom tanulmányozni, hogy mi lehet ennek ez oka, de képtelen kósza öt másodpercnél tovább fókuszálni egy-egy dologra. A szemüveg mögül rám meredő szempár hozzám szegez egy kérdést, majd ahogy válaszra nyitom a számat, már el is kalandozik. Eleinte emlékszem azt hittem, hogy annak ellenére, hogy közvetlenül nem figyel a válaszaimra, attól még hallja mit mondok - de ez az elméletem már többször megdőlt. Fogalma sincs róla, hogy hozzá beszélek. Nagy valószínűséggel arról sincs fogalma, hogy az előző pillanatban még ő kérdezett valamit tőlem. Ezt a tulajdonságot a mai napig nem tudom megszokni. Mert nem értem. Értelmes ember nem csinál ilyet, mert nem képes rá. Bármennyire is szeretném, nem tudok nem odafigyelni egy emberre, aki az általam felett kérdésre felel. Pedig megpróbáltam. Titkon számtalan kísérletet végeztem már IM-mel való kommunikációm során, de soha nem tudtam zöld ágra vergődni ezzel a figyelmetlenséggel kapcsolatban. Talán egyszerűen csak arra vezethetem vissza, amit másodikként említenék meg az utálati rangsoromban. Ez pedig az ostobaság. Istenem, de ki tud ez hozni a sodromból. Tudom, hogy ezek a bizonyos személyek nem is tudják, hogy milyen idegesítőek néhány, értelemben felettük álló szemében. Éppen ezért nem is igen illik haragudni rájuk, de van,hogy nem tudjuk türtőztetni magunkat.
Én is most épp felajzott állapotban vagyok. Dühös vagyok, mert péntek óta együtt töltjük a napjainkat és az imént a 4. csomag gumicukrot kezdte el majszolni az Ádi. A negyediket, három nap alatt. És nekem megint a fiamnak kell kiselőadást tartanom, hogy nem lesz ez így jó, mert napok óta semmin nem él,, csak ezt a szemetet eszi. De hát mit enne, ha a mama 4 csomaggal érkezik 4 napra?! Próbálom mélyen a tudatába vésni, hogy ez nem játék, elmesélem neki, hogy milyen cukorbetegnek lenni és mérgemben megfogadom, hogy holnap minden édességet kidobok a kukába. Dühös vagyok, hogy a gyerekeim 4 napja ezt tömik, viszont gyümölcsöt vagy bármi normális étket alig fogyasztottak. És ez komoly dolog. Egy életünk van és ne a gumicukor szabja meg, hogy meddig fog tartani. IM nem érti. Szerinte azok az emberek akik nem 6 kanál cukorral és tejszínhabbal isszák a kávét, azok fogyókúráznak. Ő egyszerűen látja a világot, ami finom azt együk, ami nem ízlik azt ne. Őt már nem lehet megváltoztani meg persze eszem ágában sincs, viszont vannak dolgok amiket neki is meg kell értenie, bármennyire nehéz is. Így a gyerekek étkezése, az,hogy nem jó dolog 24 órából 20at a tévé előtt ülni és, hogy nem minden Dr. Tóth körül forog, bármennyire is úgy tűnik.
Az elmúlt három nap sem telt el új ismeretek szerzése nélkül, így most egy kis csokorba gyűjtöttem a kedvenceimet:
- A kismalacok is túrják az ormányukkal a földet, hogy találjanak makkot. (A National Geographics egész biztos nem fog több éves szerződést aláíratni vele idén sem.)
- .......nekik is olyan gömb fürdőjük van...... (nálunk csak kör alakú medenceként ismert)
- Kira, kussolsz innen!
Kérsz még klumpit? (krumpli alias burgonya a keresett szó)
És a figyelmetlenség:
- És mit ettél Bencuskám?
- Dinnyét, sült krumplit és melegszendvicset-sorolom a kétévesem helyett, de már látom rajta,hogy fogalma sincs mit mondok
------eltelik 5 perc-------
-Bencuskám gyere ebédelni, biztos éhes vagy már!
- Már evett az előbb- tudatom vele újra.
-Mit ettél? -kérdezi érdeklődve- majd újra elmondom, sőt még arról is beszélünk,h görög v. sárga dinnye volt-e
---------fél óra múlva-----
-Ancsikám a Bence evett ma dinnyét? Itt egy mag a kakijában....
Ez a segítség ára. bár meglepően jól viselem, azért időnként nálam is elszakad a cérna. Ilyenkor jobb híján magamban ordítok és várom,hogy valami csoda folytán változzon valami. Aztán jönne vidám pillanatok, mikor mindent elfelejtek és hálásan pislogok, hogy mekkora segítségemre van ő nekem. Mert másom nincs, mert az én anyukám még csak papíron nagymama. Mindig dolga van, ha éppen nincs, akkor csak úgy siet valahova, mert valami fontos, fontosabb mindig akad. Szaladnak az évek, nem tudom észreveszi-e. Mert én igen. Vannak pillanatok, amiket meg kell élni, mert elmúlnak hamar. Pillanatok alatt elillannak a gyerekévek és a gumicukor város....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése