A napjaink többnyire mozgalmasan telnek. Van egy séma, ami nagyjából felépíti a huszonnégy óránkat, de ebben a keretben minden nap beékelődnek a nehézségek éppúgy, mint a vidám pillanatok. A sok-sok gondolat, ami a fejemben jár nem nagyon kap lehetőséget, hogy ide jusson a blogomba, mert folyamatos igénybevétel alatt állok a nap majd'24 órájában. Csak úgy érzekeltetésképpen jelenleg úgy írtam le ezt a 4 sort este tízkor, hogy közben az Ádi egy frissen letépett köröm darabkájával karcolja a vállamat, miközben a fantom szó jelentésére kíváncsi és miközben issza a szavaimat, amiket félig odafigyelve ejtek ki a számon, nagyokat pukizgat az orrom alá, majd váratlanul megkérdezi akarok-e füttyöt hallani. És hogy milyen fütty legyen? Lassú, közepes, gyors vagy aranyos? Van pár válasz, ami átfut az agyamon, de az általa felsoroltak közül egy sincs benne. A legszebb közülük, talán az,hogy "Anyád!" -és akkor kvittek vagyunk, mert csak magamat szidalmazom.
Ma nincs jó napom, mert türelmetlen vagyok. Már délután megfigyeltem magamon, hogy sűrűn felemelem a hangom, pedig ma sem történik semmi másként, mint a megszokott. Megszokott nekünk, mert mi ebben élünk, de másoknak ez biztos nem piskóta.
A reggeli elindulás egyre nehezebb, nagyrészt a Bencének köszönhetően. Időnként elnézem, mikor jön a menetrendszerű hiszti roham, hogy vajon mit rontottam-el, de nem tudok igazán rájönni. Míg az Ádi kicsi volt mindig ferde szemmel néztem az ilyen típusú gyerekeket az anyjukkal egyetemben és akaratlanul is elkönyveltem, hogy bizony ezek a szülők fele annyi figyelmet sem szentelnek a kisdedüknek, mint én. Tán titkon még vállba is veregettem magam, hogy micsoda jó anya vagyok, hogy a társadalmat egy ilyen okos, kulturált és végtelenül jól nevelt kisfiúval gyarapítom. Bezzeg a rossz anyák! Akik rá sem hederítenek a hisztis kölykükre vagy éppen kiabálnak velük....hát csókolom, most már én is oda tartozom! Sokszor kétségbeesetten próbálom bevetni minden ötletemet, hogy a bencét jobb belátásra bírjam 1-1 dolog kapcsán - természetesen eredménytelenül. Általában már elaltatni sem tudom, csak akkor hajlandó álomra hajtani a fejét, mikor engem már teljesen kiütött és elájulva hortyogok a kiságyában. na olyankor fogja magát és ő is hajlandóságot mutat az alvásra.
Általában a reggeleket még viszonylag jól viselem, bár ott is akad némi 'agykontroll'. Most például napok óta a 40es méretű vendég papucsban hajlandó csak bölcsibe indulni, hiába próbálom minden reggel elmagyarázni, hogy az nem az ő mérete. Így aztán a hupikék frottír tutyiban ül be az autóba és a bölcsi előtt tudom csak rávenni, hogy oda már a szandáljában vonuljon be. A reggeli mizéria mindig tartogat egy nagyobb összeveszést a ruha választás során is, hisz mindennapos harcot vívunk, hogy ne a 3 hónapja kinőtt autó pizsamában keljünk útra a nagyvilágba.
Aztán jön a kedvenc részem: a beérkezés a bölcsibe. Imádom,ahogy Ádival vonulnak jó pár méterrel előttem és igyekeznek időben beérni. Ahogy szedi a kis lábait, hogy megérkezzünk még reggeli előtt-hát az olyan édes, hogy az egész indulás előtti idegösszeroppanást kiheverem ott helyben.
És ez még csak a reggel.
A neheze mindig délután jön.Akkor már mindenki nyűgösebb, ők is, én is. Már napok óta hiányzik a csend vagy,hogy ejtőzzek kicsit. Most elég sok a munka is, így azt az időt amit pihenésre szoktam szánni, most fordítás készítésre fordítom. És bizony nagyon hiányzik egy kis kikapcsolás. Off üzemmód. Most gyorsan alszom is kicsit, mert kell az energia, hogy még a holnapot végigvigyem.
Szép álmokat, hamarosan jelentkezem! A.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése