Az elmúlt időszakban észrevettem magamon, hogy egyre inkább elborzasztanak a csökevényes agyú emberek. Biztosan a korral jár, hogy így érzünk - jelen esetben én, de egyre inkább elképeszt, hogy milyen lények is mászkálnak ebben a világban.
Még most pontosan emlékszem a Duna parti esetre a horgászni vágyó bácsikával, amikor fröcsögve, pocskondiázva próbált elkergetni az ő kedvenc helyéről, mert szerinte neki horgászengedélye van, én meg egy hülye lakótelepi vagyok a kutyámmal, úgyhogy húzzunk innen a tanösvényről... hiába próbáltam először kedves szóval, majd végül felemelt hanggal elmagyarázni neki, hogy a horgászengedély a horgászásra jogosítja fel, nem pedig tetszőleges földterületet adományoz neki a szigetszentmiklósi tanösvényen, ami mellesleg akár lakótelepi, akár kertvárosi népek kiszolgálására lett kialakítva, de az öreg csak nem értette meg mit akarok, csak hajtotta az igazát, hogy az a partszakasz bizony az ő területe, nézzem csak meg a horgászengedélyét, aztán legyek szíves takaródjak vissza a panelba én is és az összes ember, aki megzavarja az ő nyugalmát. Természetesen ez nem az egyetlen idei incidens volt, mert sikerült összeszólalkoznom egy szintén meglett korú úriemberrel, aki felháborodottan szóvá tette, hogy ugyan miért engedem be a kutyámat a Dunába, hiszen ő is ott szeretne megmártózni és ez gusztustalan. Arról már nem szólt a fáma, hogy a víz habos, haltetemekkel tarkított fodros hullámai vajon miféle ínyencségeket rejtegethetnek, de, hogy nem a kutyámtól fog ott elkapni semmit, hanem a tonnányi szeméttől és fekáliától, ami abban van, az is biztos.
Valahogy ezekkel a nyári attrocitásokkal kezdődött az ellenszenvem az emberek iránt. Azóta nem hagyom, hogy az emberi ostobaság egy pillantra is befolyásolja a kedvemet és azóta máshogy látok bizonyos dolgokat is. Zavarni kezdtek az ismerőseim között is azok, akik "hülyék". Persze ez elég tág fogalom, hiszen vannak a jóindulatú butácska hülyék, vagy a viccesen hülyék és a nagyon sötét hülyék na meg persze a megkeseredett hülyék is. Mind ismerünk ilyeneket. Van, hogy toleráljuk őket, van, hogy kizárjuk őket az életünkből. Sok esetben azonban nem lehet véglegesen megszabadulnunk az ilyenektől, mert, van, hogy a családban vannak vagy esetleg egyéb régi kötelék fűz össze velük. Én már nem fogalkozom tovább egy csökevényes agyúval sem, nem engedem meg azt a luxust nekik, hogy akár 1 perc idegeskedést is okozzanak az életemben. Azt hiszem 32 év kellett, hogy megérjek erre és ne vegyek fel minden attrocitást.
Sokszor azért még most is elképedek, hogy az emberek mikkel nem foglalkoznak, milyen idióta problémákat generálnak maguknak, mikkel rá nem érnek foglalkozni. Mondvacsinált ügyeken megsértődnek vagy éppen piszlicsáré dolgokból hatalmas felhajtást tudnak generálni. De már csak mosolygok rajtuk. Elfogadtam, hogy nem mindenki érti meg, hogy miről beszélek, hogy miért tűnnek idiótának. Már nem is akarom elmondani nekik. Inkább fogom magam egy mosolygok egy nagyot magamban rajtuk, hogy mennyire szánalmasak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése