változatos november

Igazából úgy kéne írnom, hogy változásokat hozó november. Sokat vívódtam, hogy mi a helyes lépés ebben az ügyben, azaz a bölcsőde ügyében. Elkezdtem intézni, aztán visszaléptem, mert úgy éreztem,hogy a Bence túl kicsi még ehhez és végül is itthon vagyok, ráérek vele egész nap foglalkozni.
Aztán csak-csak meggyőztek, hogy vigyem, mert különben irtózatos nehéz hetek,hónapok várnak rám. Először nagy hassal és kis gyerekkel, majd újszülöttel és akkor épp csak másfél évessel.
Azt hiszem helyesen döntöttem, bár a közösségbe szoktatás és ezzel az anyai elszakadás nem egyszerű feladat.
Kedden voltunk első nap a bölcsiben. Olyan furcsa volt, hogy a Bence még ezeknél az egészen kicsi emberkéknél is jóval kisebbnek tűnik. Igaz, az Ádi is másfél évesen kezdte a bölcsis mindennapokat, de ő olyan termetes gyerek volt már akkoriban is, hogy a egyetlen ember fia sem mondta volna meg róla, hogy nem múlt el még kettő.
Vele nem is volt nagy probléma, a beszoktatás viszontagságai 5 napos ajtó rugdosásban ki is merültek, aztán barátkozni kezdett és minden reggel nagy örömmel mentünk be a kék kiskapun a többi lurkó közé. A Bence, annak ellenére, hogy fele olyan mértékben sem mondható anyásnak, mint a  nagyobb fiam, mégis sokkal nehezebb eset. Még csak két napon vagyunk túl, de a mai már elég siralmasra sikeredett, a szó szoros értelmében. Aki esetleg nem tudná, a bölcsődei beszoktatás úgy zajlik, hogy a szülő is részt vesz. Együtt vagyunk ott, együtt játszunk, bármikor kéznél vagyok, ha elkeseredne, egészen kb. 1 hétig, amíg meg nem ismeri a helyet és a gondozó néniket, majd ezután egyre több időt tölt egyedül, aztán már csak azt veszi észre, hogy nem is vagyok ott.
Kicsit olyan, mintha egy vadállatot szeretnénk elfogni. mindig közelebb és közelebb édesgetjük, aztán mire feleszmél, már be van zárva...na jó, ez durva hasonlat volt, de valójában erről van itt szó kérem szépen...
Persze egy idő után a kicsik is belátják, hogy nem rossz ott nekik és vidáman játszanak a többiekkel.
A Bence nehezen fogja megszokni, mert eléggé akaratos gyerek. Nem szívesen viseli el a nemleges választ. Ez hónapokon keresztül úgy nyilvánult meg, hogy a fejét keményen a falba/földbe verte, amikor valamit nem engedtünk neki. Ez a szokás már lassan halványulni látszik ,de szó, mi szó nagyon rafkós kisgyerekkel állunk szemben.
Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az első bölcsis nap, mikor is abból állt az ott töltött másfél óránk, hogy folyamatos puszilgatással halmozott el. Bizonyára ez nem is lenne igazán furcsa, hacsak nem tudatnám veletek, hogy sosem volt túlzottan adakozó szellemű ezen a téren, sőt nagy nehézségek árán tudok egyáltalán hozzájutni egy-egy cuppanós kedvességhez tőle.


Lehet, hogy dicsekvés, lehet,hogy nem, aki nem bírja a gyerekekről való ömlengést, most kapcsolja ki a gépet! ;,)
*************************************
*****************************
*********************
***************
*********
******
Ha már ez a poszt a gyerekekről ,azon belül is a Bencéről szól, akkor már le kell írnom néhány megdöbbentő dolgot vele kapcsolatban. Azaz kezdeném az Ádival a tisztánlátás végett. Annak idején, mikor az Ádi kicsi volt, nagyon hamar kitűnt bizonyos dolgokban. Nyolc hónaposan szavakat mondott, 9 és fél hónaposan egyedül sétált, 6 hónaposan állt, 3 évesen ismerte az ÖSSZES dinoszaurusz fajt, 4 évesen mindent összeadott 10ig, 5 évesen folyékonyan olvas és 100 felett is összeadja a számokat, úgy, hogy az ujján sosem számolt, csak fejben.

 Nekem ez büszkeség, és nagyon örülök, hogy ilyen jó képességei vannak a kisfiamnak. Valahogy mindig is tudtam, hogy az Ádi különleges és ha lesz még gyerekem soha ne hasonlítsam a fejlődésüket össze, mert nem nagyon lehetne felvenni vele a tempót.
Aztán mindig érnek újabb és újabb meglepetések. A Bence is bizonyos dolgokban olyan fejlett, hogy időnként csak pislogok, hogy hogyan lehetséges ez.
A Bence napra pontosan akkor állt fel, mint az Ádi, de ő nem indult el olyan gyorsan. Viszont még nincs másfél éves és pontosan érti a bilizést. Kb. egy hete csak a bilibe kakil, ha itthon vagyunk. Először csak azt hittem,hogy ez véletlen, de aztán minden nap látom, hogy ő tudatosan ül a bilin, nyomja a pisit és ha érzi, hogy kakilni tud, akkor ott ül rajta, amíg ki nem jön. Napi 2-3szor ültetem rá, de mindig megkérdezem,,hogy van-e hozzá kedve. És ő mindig bele is pisil. Nem erőltetem, viszont együtt örülünk, ha sikerül belenyomni valamit, aztán együtt kiöntjük a vécébe, integetünk neki és lehúzzuk.
Ami még különleges benne az evés. Azaz, hogy ő villával eszik. Kanállal nem tud, mert abból kifolyik, de a villával evés nagyon megy. Soha nem szúrja meg magát, óvatosan veszi be a falatot és ügyesen iszik pohárból is. Persze ez nyilván nem kuriózum, de én nagyon büszke vagyok rá.
Ennyit az ömlengésről, bár bevallom őszintén, hogy ezek dokumentálására önmagam számára azért is szükségem van, mert annyi időm és energiám sincs már, hogy babanaplót is vezessek(bár az Ádinál még lelkesen tettem).

Büszke vagyok a gyerekeimre, de akkor is az lennék, ha az ég világon semmit nem csinálnának. Egy gyereket sose azért szeressünk, amit 'letesz az asztalra', csak úgy önmagáért. A többi csak hab a tortán. :)