újra én

Most végre kijelenthetem, hogy jobban vagyok. Az elmúlt napokban már takarítottam, kutyát sétáltattam és végre nem csak zombi módjára kóboroltam a világban. Szerencsére a vérképemmel is minden rendben volt, így nagyobb aggodalomra nincs ok, valószínűleg egy vírus járatta velem a bolondját, mintha nem lenne elég nagy kihívás az élet 35 hetes terhesen két gyerekkel. Mert hát szépíthetjük a dolgot, de bizony ha már csak a reggeli elindulást nézzük, az is elég kemény dió még egészségesen is, nemhogy épp 'halálunk küszöbén' állva. Az utóbbi napokban azért eltöprengtem, hogy valóban eléggé nagy kaland lesz három gyerekkel az élet, tekintve, hogy kettő még igencsak kicsi közülük.
Azt már többször írta, hogy mindig is szerettem volna 3 gyereket, mert mennyire szuper dolog a nagy család, de most, hogy én is ide jutottam már olyan felfoghatatlan ez az egész. Mindenkinek van egy önmagáról kialakult énképe, ami persze lehet, hogy nem fedi teljes mértékben a valóságot, de önmagunk előtt akkor is abban a pompánkban tetszelgünk. Na már most azt hiszem én most jutottam el odáig, hogy valamit kezdek kapizsgálni, hogy az amit magamról gondolok már abszolúte nem egyezik a valósággal. Valahogy leragadtam a húszas éveim végén és hajlamos vagyok úgy érezni, hogy inkább hasonlítok egy fiatal lányhoz, mint egy anyához. De persze ez csak hiú ábránd lehet, mert egy fiatal lány sem flangál 3 gyerekkel az oldalán csak úgy jókedvében. Úgyhogy ennek tekintetében két választásom maradt:
1. átértékelem magam és anyaként tekintek a jövőben önmagamra
2. elajándékozom a gyerekeket

Persze, mielőtt bárki épp szitkokat szórna rám, hogy na micsoda hebrencs nőszemély vagyok, azért megnyugtatok mindenkit, az önmagamról dédelgetett képem igencsak jó viszonyt ápol a gyermekeim anyjával, így valószínűleg a jövőben sem fog semmiféle problémát okozni ez az elméletem... ;)

Amúgy az egész gyereknevelés csak szervezés kérdése. Most, hogy az ovi és a bölcsi is szerepet játszik a mindennapokban, sokkal kiegyensúlyozottabb a helyzet. A Bence ezen a héten kezdett ott aludni, de nemhogy nem sírdogált emiatt, hanem kifejezetten hamar felvette a ritmust és már kis barátai is lettek a csoportban. Ha zenét hallgatnak ő az első, aki felpattan táncolni, a reggelit az utolsó morzsáig elfogyasztja és mindig széles vigyorral rohan 8kor a többiek közé és épp ekkora jókedvvel szalad ki hozzám délután. Kell ennél több? Nem hiszem. Így mindenki örül, nekem is marad időm elintézni a fontos dolgokat anélkül, hogy minden gyereket magammal kéne vonszolnom  a postától a boltig.

Valamint, hogy így nyeretem még pár bónusz délelőttöt, olyan dolgokra is jut idő szülésig, amit idáig nehezebb lett volna kivitelezni. Még van időm néhány csajos délelőttre a barátnőimmel, akik szintén otthon vannak a gyerkőcökkel és az orvoshoz is nyugodtan el tudok menni, nem kell loholnom vissza, hogy a Bencét el tudjam hozni délben, mert 3ig simán elvan most már.

Most pedig irány a körmös, mert egy kis kényeztetés nekem is jár!

" Szed fogamzásgátlót?"

Miután még mindig valami nem stimmel velem, ma délelőtt a háziorv oshoz  mentem, hogy valamire jussunk a gyengeségemet és  a fáradékonyságomat illetően. A rég bevált doktornénit egy George Clooney típusú, őszülő, 45-50es váltotta fel és a jövőben ő veszi át a régi orvosom praxisát.
A "bácsi" végtelenül szimpatikus volt, rögtön azzal indított, hogy foglaljak helyet, majd végezzünk egy kis frissítést az adatbázisomban és az elavult telefonszámokat és lakcímeket aktualizáljuk, hogy tiszta lappal induljunk mindketten közös kapcsolatunk tekintetében. Az első kérdések az alapadatokra vonatkoztak, mint név, lakcím, elérhetőség, majd ezután következett az iskolai végzettség és az aktuális munkahelyem megnevezése. Közöltem dr. Ross-szal, hogy jelenleg GYED-en vagyok otthon, majd rögtön tette is fel a következő kérdést, ami pontosan így hangzott:
-"Szed jelenleg valamilyen fogamzásgátlót?"
Itt egy pillanatra eltöprengtem, hogy így majd' 35 hetes terhesen, a szülés kapujában vajon milyen választ kéne adnom?
Hogy végül ki volt jobban meglepődve, mikor kijelentettem, hogy röpke egy hónappal az új gyermekem születése előtt ezen nem is gondolkodtam, azt magam sem tudom. Ő nem vette észre....hát végül is nem túl feltűnő, hogy az ember hasa akkora, mint egy görögdinnye.
Lényeg a lényeg, az új doktorbácsi alaposan megvizsgált, hétfőre előjegyzett vérvételre és kedden vár vissza az eredményekkel. Remélem minden rendben lesz és csak a vérnyomásom vacakol velem, mint a Benncével való terhességemkor.
Akkor úton-útfélen elájultam, de pár perc múlva kutya bajom nem volt. Persze nem a legkellemesebb dolog, ha például épp vezetés közben kezd elsötétülni a világ, de akkor már rutinosan kitettem a vészvillogót, félreálltam és ledőltem az autómban 10 percre, majd simán folytattam az utamat tovább. Sajnos erre semmi gyógyszert nem tudtak adni, így hát folyamatos társam volt a kóla és egyéb koffeines italok, amik segítettek életben maradni 90/50-es vérnyomással is. Most azonban egyáltalán nem jelentkeztek ezek a tünetek, viszont más kellemetlenségek megspékelik a napomat, mint például, hogy fáj a bőröm szinte mindenhol, vagy, hogy egész nap csak hajladozok, mint egy fűszál a tavaszi mezőn, aki képtelen ellenállni a legkisebb szellőnek is...én is egyik ágyból dőlnék be a másikba és csak pihegnék 24 órából minimum 20at. Erőltetem az evést, most is itt pihen mellettem az ágyban egy müller barackos tejberizs, hogy legalább valamennyi hízást lássak a mérlegen. Természetesen nagyon kecsegtetőek a számok, hogy egy deka felesleg sincs rajtam, viszont a kisbabám egészsége most mindennél fontosabb, így inkább szeretnék még az előttem álló egy hónapban felszedni legalább 2-3 kilót. Így is rekord vékonyan megyek a szülőszobára- magamhoz képest. 7 kilónál tartok most, legalább 10 kiló plusz elférne rajtam, hogy legyen erőm és tartalékom a műtét után és a szoptatás beindulására.
Viszont szerencsére a kisbaba a pocakomban nagyon aktív, szinte egész nap ficánkol. Hol a kis kezek, hol a lábak dudorodnak ki a bőröm alól, vagy épp vakarásznak belülről. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem várom a végét, de azért tényleg jó dolog volt végigcsinálni a terhességeket is, bár egyetlen árnyoldalát nem tudom soha legyőzni, az aggódást. Amíg nem kerül elő belőlem ez a kis ember, addig nincs egy igazán nyugodt percem sem, mint ahogy az előző kettővel sem volt. Ha már kikerül és a szememmel láthatom ,hogy minden rendben, akkor tudok csak teljes mértékben megnyugodni. Úgyhogy én már nagyon várom, hogy véget érjen a visszaszámlálás és végre teljes legyen a család.

könnyek és céklalé

Az ígért "holnapi" bejegyzés kissé sokat váratott magára,  de mentségemre legyen szólva,  hogy valóban nem a legjobb napjaimat éltem meg.  Ez a betegség olyannyira legyengített, hogy még mindig nem tértem teljesen magamhoz.  Hogy pontosan mi volt a bajom,  azt nem tudom megmondani, de a teljes bal felembe nyilalgatott a fájdalom,  beleértve a mandulámat, a fülemet,  de még a hajhagymáimat és a bőrömet is.  Enni egyáltalán nem ettem és az ivás is kínkeservesen ment. Ennek hatására szépen le is ment rólam minden felesleges kiló,  így most nem győzök enni, hogy maradjon rajtam egy kis tartalék a szoptatáshoz. Négy kilót fogytam, legalább kettőt vissza kéne szednem.
Kicsit a számokról:
Aterhességet kb. 60 kilósan kezdtem-bár általában 58 kiló a versenysúlyom, de ez a két kiló simán elfert rajtam,  hiszen a Bence még 1 éves sem volt az új bébi érkezése hírére. December elsején mért le a védőnő,  akkor voltam 69 kiló.  Most,  január 19 én pedig 67 kilónál tartok. Azt terveztem,  hogy,  mint a Bencével kb 72-74 kilóval megyek szülni,  hiszen az épp optimális,  se nem sok, se nem kevés.
Persze az étvágyat nem tudtsm varázsütédre visszahozni, így a kilókkal együtt az erő is távozni kezdett belőlem.  Au alvó Bence becipelése a kocsiból az ágyba komoly megpróbáltatás ilyen csökkent állóképesség esetén.  Az idegeimről nem is beszélve.  Mert persze kinél romlik el újra az elektromos kapu a reggeli rohanásban?  Naná,  hogy nálam... Mikor kel fel a Bence éjjel?  Mikor a leggyengébb napjaimat próbálom túlélni- de akkor természetesen két óránként ébred és még össze is hányja a szobát. Volt pár nehéz pillanatom au elmúlt napokban.  Most sok vitamint szedek és céklalevet iszok,  hogy helyreálljon a rendszer,  mert most pont nincs idő gyengélkedni. Még kb. Egy hónap van hátra a szülésig, addig pedig rendbe kell tenni magam.

Hosszú nappalok, rövid éjszakák

Az élet úgy jó, ha éljük. Nem szeretem az elpocsékolt időt, a kihagyott élményeket, ennek ellenére természetesen anyaként egyáltalán nem vágyom a veszélyt, az izgalmakat, csak szeretem, ha tartalmasan telnek a napjaim. Szeretem a kiegyensúlyozottságot és jól esik esténként elnyúlni az ágyon és ha csak pár perces simogatást, de azt feltétlenül kicsikarni a fiúktól egy fáradt nap után.

Már csak másfél hónap van hátra a szülésig és hát az elmúlt napokban azért érzem, hogy ideje lassítani és kicsit a testem pihentetésével is foglalkozni, hiszen nemsokára elkerülhetetlenül is nagy igénybevételnek lesz kitéve- újra.
Napok óta küzdök a tüszős mandulagyulladással, hol nagyobb, hol kisebb sikerrel. Csodaszerem a szódabikarbóna-só kombináció úgy-ahogy szinten tartja az állapotomat, hogy ne legyek rosszabbul, de valószínűleg egy kiadós pihenés hozná meg leginkább a hatását, úgyhogy holnap és azután szigorúan ágyban töltöm a szabadidőmet és próbálok ismét bomba formába, hogy a hétvégére, mikor a gyerekek sem mennek oviba és bölcsibe, teljes értékű szülővé tudjak válni újra.
A mai napom eléggé zsúfolt volt, reggel nyolckor már 200km/h feletti sebességgel repesztettünk az m7esen a világ egyik legmodernebb Mercedesével, amelyben ülve különösképpen fel sem tűnt, hogy ilyen gyorsan megyünk, ha nem láttam volna a monitoron felvillanó számokat.
A munka megbeszélés a külföldi partnerekkel jó hangulatban és sikeresen zajlott, aztán már jöttünk is visszafelé a főváros felé, majd egy jó kis étteremben megebédeltünk és úgy jöttünk haza. Akkor már éreztem, hogy a hasam eléggé elfáradt a sok ülésben és nyilván a harisnya szorítása sem tett túl jót neki, mert alig vártam, hogy végre ledobjam a csinos ruháimat és itthoni szerelésbe öltözzek.
Miután a Csabi is hazaért a munkából, már indultunk is a moziba, mert ki kell használni minden szabad pillanatot, ha már IM nálunk van gyerek felügyelni. A film jó volt, a kóla-popcorn kombináció már kevésbé volt élvezetes fájdalomtól nyilalló mandulával és a hasamban virgonckodó egyre erősebbeket rúgó kisasszonnyal. A néhány korty cukros koffein bomba és a hangos effektek hatására a hasam külön életre kelt és a testemtől függetlenül hatalmas ugrándozásba kezdett. Míg a mozi nézői a filmvászonra szegezett tekintettel ültek és nagy élvezettel ropogtattak én azon gondolkodtam, hogy vajon képes lenne-e ez a virgonc gyermek a hasamon át utat törni a külvilágba, úgy mint az Alien filmekből ismert lény, aki az anyja hasán kirágva magát kiszabadult a nagyvilágba.
Szerencsére nálunk happy end lett, mert végül csak bennem maradt a film végéig, sőt még tovább is. Most végre itt pihegünk az ágyban és várom, hogy elcsendesedjen a család és végre aludjak egy jót.

Mivel holnap szigorú bújós napot tartok, azt hiszem alkalmasabb lesz tartogatnom a gondolataimat akkorra, mert már leginkább csak az oldalra forduláson és a szemem lecsukásán jár az eszem. Holnap jövök...

fagyasztott napok

Megjöttek a mínuszok és elkezdtem fázni. Nem szeretem a télnek ezt a részét, mikor semmi jót nem tartogat. Ha hó lenne, akkor jó érzés lenne kimenni és rengeteg programot lehetne kitalálni, de ez a fagy az égvilágon semmire nem jó azon kívül, hogy bekuckózzunk a meleg a szobába és még csak az ablak irányába se pillantsunk, mert a látványtól is átfagy minden porcikánk, ahogy a dér rátelepszik mindenre az udvaron. Természetesen az elektromos kapunk is a legnagyobb hidegben mondta fel a szolgálatot, így a megszokott kényelem, hogy a garázsból egy gombnyomással az utcán termünk, már csak hiú ábránd marad. Persze már hívtunk szerelőt, hogy mielőbb orvosolja ezt az elemi problémát, de Murphy ismét nem okozott csalódást, mert természetesen a probléma olyan mértékű, amit bármi jött-ment szaki nem tud megoldani, csak a fővárosi szakszervíz sokat tapasztalt kollégái.
Így aztán marad egyelőre a szaladgálás a hidegben a kocsitól a kapuig, majd vissza- ami valljuk be azért nem egy nagy mutatvány, de mégis ki tudja billenteni az ember lányát a komfortzónájából egy pillanat leforgása alatt.

Mióta megkezdődött az újév a napok viszonylagos hasonlósággal telnek nálunk, ami egyáltalán nem gond, mert így mindenki tudja a dolgát és ez a napi rutin nagyon is jól működik nálunk mostanában.
Minden reggel fél hétkor kelek, a Csabi munkába megy, én pedig a zuhany alá. Körülbelül fél órám van magamra és ezt maximálisan i is használom. Fürdés,bőrápolás,  smink és frizura készítés- utóbbira van, hogy nem jut elég idő, de mivel úgyis itt a sapka szezon, ez nem is annyira nagy baj.
A zuhany alól kilépve azonnal a mérlegre pattanok és minden reggel ellenőrzöm a súlyomat. Szerencsére ez egyelőre bevált, mert nem szaladnak rám fel a kilók és ezzel a kontrollal sikerült viszonylag jól megúsznom a karácsonyi falás rohamot is hízás nélkül!
A mérlegelés után testvajjal bekenem a bőrömet, hogy ha lehet a 3. terhesség már ne tegyen kárt benne. Az "eddigi károkat" majd orvosoljuk- de szerencsére ehhez már mindent elterveztem, úgyhogy emiatt legkevésbé sem kell álmatlanul forgolódnom.
A smink az elmaradhatatlan és minden reggel egy 10 percet vesz igénybe, bár lehet, hogy csak 8-at. Ennél többet a nap folyamán nem foglalkozom a fejemmel, maximum a hajamat gumizom be vagy ép kontyolom fel, ami épp kényelmes.

Körülbelül 7 óra tájékán szokott ébredni a Bence, majd együtt felkeltjük az Ádit is. Mindketten isznak egy pohár tejet, fogat mosnak, felöltöztetem őket, összeszedjük az aznapi cuccokat és útra kelünk. A Bence éppolyan vidám ballag be a bölcsibe, mint az Ádi az óvodába. Nyomnak az arcomra 1-1 puszit és mindenki megy a dolgára.

Ezután hazajövök és a Castor már kitörő örömmel fogad, hogy végre egyedül vagyok és azon nyomban be is slisszan mögöttem az ajtón és elnyúlik a padlón. Érdekes, hogy ahhoz képest, hogy időnkét milyen vehemens tud lenni, a bejáratnál igazi úriember. Soha nem tolakszik, szépen előre enged és csak utána robban be a lakásba a hatalmas testével. Valószínűleg nem érzi túl jól magát a 23 fokos nappaliban, mert időnként kimegy szellőzni, majd pár perc múlva tér csak vissza, de semmi pénzért nem maradna kint, ha együtt is lehetünk idebent.  A reggelimet rendszerint a laptop előtt fogyasztom el, miközben átfutom az e-maileket, lefordítom, majd továbbküldöm őket. Elintézem a telefonhívásokat és leszervezem a találkozókat. A délelőtti órák alkalmasak a rendrakásra és takarításra is, ezt általában bele tudom zsúfolni a nap első felébe. Egy gyors szellőztetés dél előtt, majd indulás a gyerekekért vissza. Első a Bence, akit legkésőbb délben ki is hoznak a teremből, ahol a többi gyerek már alváshoz készülődik. Miután megörültünk egymásnak, indulunk az Ádiért is az oviba. Mivel a két intézmény egymás szomszédjában van, így nekem egyszerűbb elhozni az Ádikát is ebéd után, mint mégegyszer visszamenni érte délután. Így aztán ő is boldog, hogy hazajöhet és ezzel a mínuszokban való többszöri mászkálás is le van redukálva. Ebédet az oviból hozok, ahova be vagyunk fizetve és mire indulunk haza, már ott vá minket összekészítve a friss, gőzölgő étel az ajtóban.
Hazaérve az első dolgunk a Bencét lefektetni, aki jó esetben 2-3 órát is alszik. Ezalatt én megebédelek, majd elnyúlok az ágyon és az elmúlt napokban olvasással ütöm el az időt. Már régóta szomjaztam valami jó könyvre, ami leköti a figyelmemet és nehezemre esik lerakni. A mostani természetesen nem teljes mértékben ilyen, de határozottan nem rossz és jól esik olvasni.
Természetesen nem az egész 3 órát tudom fetrengéssel tölteni, mert akkor az Ádi addig ülne az x-box előtt, míg én jól érzem magam, így erőt kell vennem a lustaságon és valami hasznosabb időtöltöltést találni. Tegnap egy 150 darabos kirakót raktunk ki -bár a többesszám erős túlzás, mivel az első 10 perc után már egyedül illesztgettem a darabkákat, míg az Ádi vaníliás pudingot majszolt mellettem.

A Bence 3 és 4 óra között szokott ébredni, akkor általában eszegetnek egy kicsit és 5kor már jön is haza a Csabi a munkából. Ilyenkor azonnal kezelésbe is veszik a kölykök, én pedig addig vacsorát készítek/rendelek/melegítek - mikor melyik opció van soron. Hétköznap sosem főzök, sőt előfordul, hogy hévégén sem. Pedig sokat böngészem az egyik főzős oldal az interneten, mert hihetetlenül jó recepteket fedeztem fel rajta, de ritkán jutok odáig, hogy meg is valósítsam azokat. Ez már nem igazán fér bele a napba és sokszor nem is éri meg nekiállni, mert rengeteg időt vesz el és van, hogy a fél család ezért vagy azért nem kéri.

Az este már gyorsan eltelik. Fél nyolckor fürdés, aztán 8 és 9 óra között a Bence már megy is aludni. Az Ádi valamivel később, de 10ig azért általában elcsöndesedik a lakás. Az éjszakai nyugalmat a napokban csak a Kira párzási ösztöne zavarja meg, aki rendszerint hajnali 1 és 6 óra között érez ellenállhatatlan késztatést, hogy kijusson az udvarra és az ivartalanított, nemi vágyaktól teljes mértékben mentes 12x nehezebb testtömegű akitával párosodjon.
Remélem hamarosan vége lesz ennek a pár napnak, mert borzalmas dolog, hogy bármikor egyik oldalamról a másikra fordulok hajnalban, a kis göndör kontúrja azonnal megjelenik a lábaim mellett és hangos lihegéssel kísért vad farokcsapkodással jelzi, hogy kedve támadt kimenni egy kicsit. Én ilyenkor általában egy nem túl kulturált káromkodással lezárom a kommunikációt és a következő megfordulásig próbálok nem tudomást venni róla.

Nagyjából így telik el egy nap nálunk, még egészen február végéig. Közben a napjaimba be-becsempészek 1-1 órányi kényeztetést, hol masszázs, hol manikűrös, hol egy csajos este vagy csak egy kávézás. Emellett pedig lassan számolom vissza a napokat és várom, hogy megláthassam a kislányomat...és persze azt is, hogy végre befejezzem az utolsó terhességemet és újra legyen olyan ruhám, ami kínszenvedés nélkül feljön a testemre és hogy jöjjön a tavasz és végre egy kis napfény érje a bőrömet!

Hello 2015!

Szeretem a páratlan számok, noha én páros évben születtem 1982-ben. Valahogy titokban azért törekedtem rá, hogy a gyermekeim páratlan év szülöttjei legyenek, noha soha semmi rossz tapasztalat nem róható fel a páros számoknak és a számmisztikához sem konyítok egy cseppet sem, valahogy mégis megnyugtat a tudat, hogy így jött ki a lépés, az utolsó babánál is, hiszen kevesebb, mint két hónap és teljes lesz a létszám.
Most, hogy harmadszorra fekszem kés alá, hogy felnyissanak és egy bébit emeljenek ki a hasamból, mondhatni rutinos vagyok ebben a dologban. Már röhejesnek tűnik, hogy az első terhesség alatt rettegtem a vérvételtől, a szülés előtti beöntés és az infúzió bekötése pedig egyenesen felért egy rémálommal. Ma már mindezek abszolút nem mozgatnak meg, sőt egyáltalán eszembe sem jutnak, hiszen tudom, hogy ez mind csak előkészület valami fontos, valami megismételhetetlen és szinte felfoghatatlan dologhoz, a születéshez. Most már leginkább csak a lényeg miatt izgulok, hogy legyen minden a legnagyobb rendben, hogy a születendő kislányom is legyen egészséges, mint a makk és hasonló jól alakuljanak a dolgok, mint legutóbb.
Még mindig szinte felfoghatatlan, hogy nemsokára születik egy kislányom is, még babaruhát is csak 1-2 darabot vásároltam valahogy azon töprengek mikor fog kiderülni, hogy mégis fiú.... persze félreértés ne essék, ez így a legjobban alakult, hogy harmadszorra már kapunk egy kis hercegnőt, akivel lehet majd jókat csajoskodni az elkövetkező években.

Akkor most nézzük az év utolsó napját, a mágikus határt múlt és jövő között, hogyan is telt nálunk. Minthogy IM nálunk vendégeskedett, így délelőtt anyuékhoz mentünk látogatóba, hogy ő is megnézhesse az új házat, amit nemrégiben vásárolt az Attila és elhagyták a jól megszokott panel-birodalmat, hogy a kertvárosi kiegyensúlyozott középkorúak életét élhessék nyugalomban. Valójában nagyon jól sikerült választani, mert teljes mértékben az ő igényeikhez igazodó házat találtak, ízléses berendezéssel és szépen parkosított kerttel. Szegény Teddy kutya már nem tudta igazán kiélvezni öreg napjait kerti kutyaként és állításuk szerint  nem is kell több négylábú nekik, mert így szabadon mozgolódhatnak mindenfelé- de azért én látom ám, hogy anyunak mennyire hiányzik egy kis eb, aki a lába alatt sündörög a nap legalább 20 órájában. Sokszor hangoztatja is, mennyire furcsa az öreg Tedwárd nélkül.

Miután IM kicsacsogta magát és a gyerekek is elfogyasztottak fejenként úgy 15 mézeskalácsot és egyéb cukorbombát, hazafelé vettük az irányt. Egy gyors bevásrlást követően összedobtam egy ebédet- amit bevallom már nagyon unok- mert az ünnepek alatt se rendelni nem tudtam, se a befizetett menü nem járt, így kénytelen voltam minden nap valami nyalánksággal előállni, mert a sok éhes szájat be kellett tömnöm. Komolyan mondom, le a kalappal a nap, mint nap főző nőtársaim előtt...nemcsakhogy untam már a dolgot, de az 5. napon az ötleteim is egyre laposabbak lettek a fogások kigondolását illetően. Főleg, hogy egyre nagyobb a család és egyre szűkül azon étkek listája, ami mindannyiunknak a fogára való lenne. Én mondjuk nem vagyok válogatós, de akadnak kivételek nálunk...
A Bence például minden ételben amit elé teszek a borsót keresi, mert az a kedvence. A Csabi is a borsót lesi mindenhol, de ő azért mert utálja. Na erre varrjak gombot mi? Főzzek olyat, amiben borsó is van és nincs is benne.... (ötleteket privát üzenetben várom ;))

Az év utolsó napjának délutánja a gyerekek alvásával kezdődött, ami alatt én kidekoráltam a nappalit mindenféle szilveszteri kellékkel, kis tálakba tettem a nasikat, poharakat vettem elő, marcipán malacokat tálaltam az asztalra és gyerekpezsgőt sorakoztattam katonás rendbe a kis poharak mögé.
More a fiaim felkeltek és nagyjából rendbe szedték maguk mér jöttek is a vendégek. Mind szigorúan szilveszteri hangulattól felspanolva, így aztán néhány órán keresztül kitombolhatták magukat minden tekintetben. Volt szaladgálás, táncolás, tánc bemutató, pezsgőzés és virslizés is. Miután a mini-buli véget ért, megfürdettem a kölyköket, aztán i is összekészültünk és átmentünk a barátainkhoz egy kisebb házi buliba. Minthogy hónapok óta nem is igazán találkoztam sokukkal, így nagyon jó volt kimozdulni és beszélgetni, röhögni egy kicsit. Valójában tényleg nem voltam sokáig, mert éjfélre haza akartam érni koccintani az Ádival, aki egyre nagyobb fiú lévén már simán ébren tudott maradni addig. A kutya úgy robbant be a lakásba, mikor megérkeztünk, mint egy nagyobb gömbvillám és másnap reggel fél nyolcig semmi hajlandóságot sem mutatott a távozásra. Követett, mint egy árnyék. Mondjuk most, így áldott állapotban körülbelül ilyen árnyákkal rendelkezem, mint ez a termetes medve. Így aztán a hálószoba eléggé túlzsúfolttá vált 2015 első hajnalára, mivel az Ádi, a Kira kutya, a Castor és én osztoztunk rajta, ezen kívül pedig ugyebár rajtam is ketten osztozkodunk 7 hónapja... volt ám szuszogás, kész szerencse, hogy a Csabi az alkoholpárás leheletével egy másik szobában töltötte az éjszakát.

Így búcsúztunk az óévtől. Vidáman, sokan, fogadalmak nélkül. 2014 jó év volt. Kevés volt a bánat, annál több az öröm, sok dolog jól alakult. Kívánni nem szeretnék semmit, épp úgy ahogy megfogadni sem. Talán egy dolog lenne, amit szeretnék: megköszönni mindazt, ami van. Bármilyen elcsépelten is hangzik, nagyon hálás vagyok ezért az életért, amit élhetek. Nem mondom, hogy nem lehetne jobb, gazdagabb, izgalmasabb vagy szexibb...vagy akár még ezer jelzővel illethetném, de én tényleg elégedett vagyok minden tekintetben. Nagyrészt mi magunk teremtettük ilyenné, de azért volt benne egy csipet szerencse is, az azért elkélt a nehéz időkben.
Mindenkinek boldog új évet kívánok itt is, 2015-ben folyt. köv!