Az ígért "holnapi" bejegyzés kissé sokat váratott magára, de mentségemre legyen szólva, hogy valóban nem a legjobb napjaimat éltem meg. Ez a betegség olyannyira legyengített, hogy még mindig nem tértem teljesen magamhoz. Hogy pontosan mi volt a bajom, azt nem tudom megmondani, de a teljes bal felembe nyilalgatott a fájdalom, beleértve a mandulámat, a fülemet, de még a hajhagymáimat és a bőrömet is. Enni egyáltalán nem ettem és az ivás is kínkeservesen ment. Ennek hatására szépen le is ment rólam minden felesleges kiló, így most nem győzök enni, hogy maradjon rajtam egy kis tartalék a szoptatáshoz. Négy kilót fogytam, legalább kettőt vissza kéne szednem.
Kicsit a számokról:
Aterhességet kb. 60 kilósan kezdtem-bár általában 58 kiló a versenysúlyom, de ez a két kiló simán elfert rajtam, hiszen a Bence még 1 éves sem volt az új bébi érkezése hírére. December elsején mért le a védőnő, akkor voltam 69 kiló. Most, január 19 én pedig 67 kilónál tartok. Azt terveztem, hogy, mint a Bencével kb 72-74 kilóval megyek szülni, hiszen az épp optimális, se nem sok, se nem kevés.
Persze az étvágyat nem tudtsm varázsütédre visszahozni, így a kilókkal együtt az erő is távozni kezdett belőlem. Au alvó Bence becipelése a kocsiból az ágyba komoly megpróbáltatás ilyen csökkent állóképesség esetén. Az idegeimről nem is beszélve. Mert persze kinél romlik el újra az elektromos kapu a reggeli rohanásban? Naná, hogy nálam... Mikor kel fel a Bence éjjel? Mikor a leggyengébb napjaimat próbálom túlélni- de akkor természetesen két óránként ébred és még össze is hányja a szobát. Volt pár nehéz pillanatom au elmúlt napokban. Most sok vitamint szedek és céklalevet iszok, hogy helyreálljon a rendszer, mert most pont nincs idő gyengélkedni. Még kb. Egy hónap van hátra a szülésig, addig pedig rendbe kell tenni magam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése