Így egy hónappal a szülés után után végre sikerült újra felvennem a ritmus önmagammal vagyis az elvárásaimmal. A tegnapi napom kifejezetten kellemesen telt és most újra energikusnak és feltöltöttnek érzem magam.
A reggel a szokásos rutinnal indult, a Bence felkelt fél hétkor, a többiek pedig szépen sorban. Mindig a Dóri a második, majd az Ádi is ébredezik fél 8 körül és kezdődik a nap. Három gyerekes anyukaként is minden reggelemet egy forró zuhannyal, majd egy kis sminkeléssel indítom. Közben a Bence az egész fürdőszobát háborús övezetté változtatja, beleértve a fél sminkes felszerelésemet is- de én ezeken a dolgokon nem akadok fent. Ennyi gyerek mellett már megtanultam,hogy minden pótolható, még az is amire chanel van írva. ;)
Menetrendszerűen a zuhanyozás után szokott jönni az első összeveszésem a Bencével a nap folyamán. A reggel mindig kicsit hisztisebben indul, mint a nap többi része. Általában ő rosszalkodik, én kiabálok, majd ő jól nevelten bevonul a szobájába-persze mindeközben teli torokból üvölt- becsapja az ajtaját, majd tovább ordít immár hangtompított módon. Végül, ha már csak hüppög, akkor bemegyek utána és végül vidáman jövünk ki, mintha mi sem történt volna. Ez a mindennapi ébresztőnk, amolyan olaszosan. Érdekes módon a nap további részében szépen megvagyunk, se ő, se én nem hisztizünk többet. A dóri ellátása ezután következik, akivel még nincs sok gond, leszámítva, hogy 5 percenként felsír, ha valahol van és ilyenkor fel kell venni és máshova helyezni. Kissé nehézkes 5 perces időintervallumokra osztani a napi teendőket, mint például a mosogatógép bepakolását, mikor is a vizes-zsíros tányéroktól áztatott tenyeremmel fel kell vennem a kipottyant cumit, mert még így is kevesebb bacilus kerül rá, mintha a Bence érne oda előbb érte, akinek a keze a legelvetemültebb helyeken jár fél óra leforgása alatt is. Erről külön írhatnék egy oldalt, de most nem részletezem, mindenki fantáziájára bízom(a legvadabbra).
Az Ádi viszonylag kevés törődést igényel reggelente, maximum annyit, mint tini korunkban a tamagocsi, de még annál is kevesebbet, mert képes magát megitatni és megpisiltetni is.
A reggeli mizéria 1 óra alatt lemegy, mikor az Ádi oviba indul.
Tegnap ey vad ötletem támadt és úgy határoztam, hogy elmegyek a két kis pulyával cipőt venni. Fittyet hányva a valóságra-hogy kér problémaforrást is viszek magammal, azaz a gyerekeimet- nekivágtam az útnak. Annak ellenére, hogy már kezdeti nehézségeim is támadtak az udvaron- ahogy felnyitottam a csomagtartót a babakocsi berakása céljából a Castor már be is huppant és őrült mód lihegve az izgalomtól, hogy megyünk valahova elfoglalta a helyet min d az 50 kilójával. Szinte szégyelltem magam, hogy szegényt ki kell onnan tessékelni, de azért őt is már nem tudtam bevállalni sajnos- szóval a nehéz kezdet után igen jó végkifejlet látszott kialakulni.
Mindenféle nehézség nélkül vettem cipőt, majd volt időm elmenni a kifőzdébe is és a cukrászdába is tortát venni estére, a Csabi születésnapjára. Az pedig már maga volt a csoda, hogy még egy barátnőmnél is meg tudtam állni trécselni egy keveset. Mire délben hazaértünk, teljesen fel voltam dobódva, már nagyon hiányzott a kimozdulás itthonról. Olyannyira vidám lett a napom, hogy délután újra felkerekedtem a két kisemberrel és az Ádiért is elmentünk az óvodába, ahol még egy jó órát el is voltunk a ragyogó napsütésben. Idén először melegem volt és semmi kedvem nem volt hazamenni.
A mai napra egy kis játszóterezést terveztem, de ezt a szélvihar most megsztornózta, így maradt az itthonlét. Viszont ma először egyszerre alszik a két gyerek, így előreláthatólag két nyugodt óra vár rám. A napi munkámat így nyugalomban elvégeztem, elküldtem a fontos e-maileket és még a blogra is jutott időm.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése