Most épp a legnagyobb kiborulásom kellős közepén vagyok és gyorsan le is írom, nehogy megfeledkezzek ezekről a rémes pillanatokról. :)
Szerintem minden anya érezte már, hogy az agyában egyre növekvő és mindent beborìtó fájdalom felszínre akar törni, ahogy a gyerek sírás egy idegösszeroppanással egyenlő és ahol úgy érzi az ember lánya, hogy mindjárt megőrül.
A mai napom már eleve kétségek közt indult, mert tudtam, hogy szívni fogok, ha az Ádi is itthon marad. Márpedig nem vittem oviba, mert nem elég, hogy náthás és köhög, de a csoportjában több gyerek is lázasan fekszik otthon, mert valami vírus ledönti őket a lábukról. Így Ádi egyértelműen itthon maradt, nehogy a Bencét megfertőzze.
Mint ismeretes a kicsi egy áldott jó gyerek és kevés gsliba van vele. Talán épp ezért is viselem nehezen, ha adódik valami.
A mai napon csak egy dologra vágytam. Semmi más nem kellett, csak egy fél óra pihenő. Titokban reméltem, hogy sikerül, mert a Bence minden nap kora délután négy órát alszik egyhuzamban. Az Ádi pedig rávehető a pihenésre.
Már délelőtt nagy megelégedéssel nyugtáztam, hogy a kisfiú csak egy órát aludt, így biztos voltam benne, hogy délben már úgy fog durmolni, hogy csak na.
Mondanom sem kell, ha ez így lett volna, ma nem lenne miről írnom.
Déltől kettőig azt hittem, hogy na, mindjárt elalszik. Tévedtem. Kettőkor elaludt az Ádi. Itt már örültem, mert gondoltam a Bence ágyba dugása pikk-pakk menni fog. Ismét egy tévedés. Kettőtől háromig úgy ahogy békésen hurcoltam, altattam, ágyba tettem, kivettem...semmi. Csak az ordítás. Megint hurcoltam, letettem, felvettem, leizzadtam, Kikészültem. Itt már nagy volt a baj. Az idegeim kezdték felmondani a szolgálatot. Itt már éreztem, hogy semmi jó nem vár rám és a pihenés reménye kezdett szertefoszlani. Az agyam lüktetett az ordító gyerektől. Próbáltam a lakás legtávolabbi pontjára vinni, hogy legalább az Ádit ne verje fel. Aztán elszakadt a cérna. Kiabáltam, káromkodtam és nagyon mérges voltam. Így visszagondolva leginkább nevetséges. De akkor és ott ez halálosan komoly volt. Olyan szinten Kikészültem, hogy azt hittem menten elpattan egy ér a fejemben. Sőt csúnya dolgokat is gondoltam. Aztán négykor elaludt. Nem tudom hogy és miért. Akkor már nem igen lehettek ép ötleteim. Beraktam a kiságyba és néztem, hogy milyen édes. Ilyenkor már nagyon lehet szeretni őket. ...
Levettem a nadrágom és beosontsm a hálószobába. Az Ádi még aludt. Egy perc múlva megfordult és kinyitotta a szemét. Félálomban elkezdte markolászni a melleimet. Aztán beszélni is kezdett és már el sem fog hallgatni. ... ennyit a mai pihenésről...
HHát igen. Ezért fontos, hogy rrnd legyen a lelkünkben, mert sokszor még így is nehéz megbírkózni a nehézségekkel. Mert igen, gyerekkel az élet időnként nehéz.
Mégsincs semmi hozzáfogható!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése