gyerekkor

Tegnap viharos gyorsasággal abba kellett hagynom az írást, mert el el kellett szaladnom itthonról. Először nem is tűnt furcsának, hogy reggel hétkor hív az anyukám, és érdeklődik, hogy mi újság velünk. Aztán sírni kezdett. Megint betörtek az oviba. Nem tudom milyen aljas, undorító ember képes ilyenre, mindenesetre nem az első eset. Szívből kívánom, hogy az az embernek nem is nevezhető figura, aki ovis gyerekek megkárosítása által próbál hasznot húzni, azon nemes egyszerűséggel dögöljön meg. Úgy ahogy van nyelje el a föld az ilyet.
Gyorsan vettem is a cipőmet és odarohantam az ovihoz. Anyu hajnal 3 óta ott volt. Minden a feje tején állt. Viszont az öröm az arcán, amikor meglátott nagyon jó érzés volt. Mivel nekem mindig itt volt az anyukám, ha bajban voltam, ezért természetesen, ha máshogy nem is, de teljes testi valómban ott teremtem én is neki. A rablót ugyan nem tudtam elkapni, bármennyire is szerettem volna, de azért egy jó ölelés is csodákra képes ilyen állapotban.

Ha már tegnap is a gyereknap volt a téma, most kicsit visszatekintek az én ifjúkori éveimre. Furamód nem nagyon vannak kiskori emlékeim. Nem igazán emlékszem semmi fontos momentumra az óvodából sem, pedig akkor azért már elég nagy az ember gyereke. Viszont egy dologra tisztán emlékszem. Hogy nagyon boldog éveim voltak. Nem emlékszem semmi olyanra, hogy a szüleim türelmetlenül kiabáltak volna velem és olyanra sem, hogy ne foglalkoztak volna velem eleget. Igazából mindenkinek ilyen gyerekkort kívánnék, mint az enyém volt. Nagyon boldog és felhőtlen volt. Legalábbis bármi volt is a háttérben (mert ugye azért nyilván sehol sem minden rózsaszín) abból én soha nem érzékeltem semmit.
És ilyenkor, ha visszagondolok, időnként elszégyellem magam, hogy sokszor ilyen türelmetlen vagyok az Ádival. Pedig ő aztán tényleg egy világjó gyerek. Azt szeretném, hogy az én gyerekeim is úgy tudjanak majd visszagondolni ezekre az időkre, mint én. A minap, a városban csavargós, Margit szigetezős, metrózós nap után az Ádi úgy summázta a napot, hogy ez élete legszuperebb 24 órája volt. Ezek után a szavak után úgy döntöttem, hogy a nyári szünetet a lehető legélménydúsabban fogjuk eltölteni és sokfelé fogunk menni, hogy rengeteg élményt szerezzenek. Persze nem minden nap a menetelésről fog szólni, de most lesz időnk minden viszonylag közeli helyre eljutni.
Az idővel úgyis hadilábon áll mindig az ember. Annyira rohan, hogy lehetetlen tartani vele a tempót. Jövőre az Ádám is nagycsoportos lesz és azután már következni fog az iskola. Onnan már nem lehet lógni, ott már komoly rendszer szerint kell neki is élnie a mindennapokat. Addigra a Bence is ovis lesz, én pedig már keményen dolgozni fogok valahol.
Mondjuk most kaptam egy nagyon jó ajánlatot, ami megfontolandó, de ez még a jövő zenéje. Mindenesetre, ha megtehetem, hogy olyan munkát válasszak, amilyet szeretnék, akkor bizonyosan egy dologra fogok törekedni, mégpedig arra, hogy a gyerekekkel töltött időből ne vegyek el sokat.
Boldog gyereknapot mindenkinek! :)