Kezdem én a sort, aztán a Bence, Ádi, Csabi, közben megint én, majd egy kisebb szünet után újra a Bence és az Ádi. Valójában másból sem áll a nyár csak ünneplésből.
Ráadásul, hogy a nagypapám kedvében járjunk még egy keresztelőt is beiktattunk a Bencusnak június végére.
Mindig is csodálattal figyeltem, hogy a papa és a mama milyen odaadással viseltetenek isten iránt.
Hogy valójában a modern világ vagy más az oka, azt nem tudom, de engem nem igazán tudott megérinteni ez a felfogás. Igazság szerint Isten éppoly fucsa teremtmény számomra, mint az Ufók. Állítólag létezik, de egyáltalán nem biztos. Ezek a témák azok, amelyek, ha jobban belegondolunk őrületbe tudják kergetni az embert. Általában nem szoktam tanácstalan lenni, de ezen témákat illetően bizony lövésem sincs mit is érdemes gondolni. Valahogy azért berögzül az ember lányába ez az istenes dolog, mert régen, ha valami nehézség vagy baj ért, akkor azért rendesen fohászkodtam a mindenhatóhoz, hogy ugyan segítsen már. Majd a baj elmúltával eme hirtelen jött vallásosság is elillant belőlem.
Miközben itt nagy áhítattal pötyögöm a sorokat, arra lettem figyelmes, hogy háromnegyed nyolc van, ami azért is meglepő, mert az Ádi és a Bence is alszik. Na, mielőtt még túl nagy ováció fogadná ezt a hírt, azért megnyugtatok mindenkit, hogy a legkisebb már hatkor fent kukorékolt, csak újra elnyomta az álom. Viszont ahogy látom a mai óvoda is elmarad nekünk, mert így már nem tudunk útra kelni. Legalább is időben nem.
Egyik nnap a Jámbornusinál voltunk látogatóban. Mint azt a fotó is mutatja szerencsére új erőre kapott és fittebb, mint az elmúlt két évben bármikor. Ismét saját készítésű süteménnyel várt minket.
A kedvenc képem a gyerekekről. Egy dolgot biztosan tőlem örököltek: a csillapíthatatlan éhséget. :D
Nagy szerencsém van, mert tényleg bármit megesznek, amit eléjük rakok. Főleg a kicsi. Nem győzte két pofára tömni a spagettit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése