Ma hatalmas fejetlenség volt nálunk délelőtt. A nap úgy indult, ahogy az szokott. Felkektünk, Csabi, Ádi elmentek a 'munkába', mi pedig a Bencével hatalmas játékba kezdtünk. Megittam a szokásos kávémat, lejátszottam egy-két angry birdös játékot a telefonomon-ha már az Ádi letöltötte-és hamar álmos is lett a Bence.
Ahogy az lenni szokott, beöltöztettem és kiraktam a teraszra.
A Castor bejött és kicsit leheveredtem a kanapéra.
Igen, nem álltam fel a futópadra, mert többen is ferde szemmel néztek rám, hogy ha ott menetelek, akkor a végén teljesen el fogok fogyni.
Én pedig hittem nekik.
Bár az alakom hagy azért némi kivetnivalót maga után, de végülis elmegy. Ha a hasam végre kisebb lenne a fenekemnél, akkor nem is szólnék egy szót sem. De addig megengedem magamnak a nyafogást...
Meg hát most őszintén. Tegye fel a kezét, aki meg van elégedve a testével. Ugye, ugye?
Amúgy ennek a bejegyzésnek az ég világon semmi köze nincs a testemhez. Úgyhogy jobb is lesz visszakanyarodni az eredeti gondolatokhoz.
Bence kint durmolt a teraszon, Castor pedig bejött hozzám. Tíz óra felé kicsit megéheztem és a plüss plédet, amivel a kanapén takaróztam, hanyagul a baba etetőszékre dobtam, miközben a hűtő felé masíroztam.
Míg befaltam minden ehetőt a fridzsiderből, a kutyák lelkesen helyezkedtek előttem egy-két jó falat reményében. Persze nem adtam nekik.
A Kira ezt fel is fogta és hamar el is oldalgott. Nem telt bele öt perc és egy zöld sípoló sünivel a szájában ügetett körbe a lakásban. Szerencséjére én vettem észre először, hogy 'zsákmányt ejtett', így iziben rá is mordultam, hogy tegye azt le vagy halál fia lesz.
Kis foghíjas szájából a padlóra hullott a sün az etetőszék alá. Abban a pillanatban a Castor, mint akit puskából lőttek ki, már repült is a játék után. Épp hálát mondtam az égieknek, amiért a kira egyben maradt-mert a Castor játék és élelem terén nem osztozik, amit meglát, azt sajátjának tekinti a Kiraval szemben.
Az ugrás pontos volt, egy minutum alatt ráharapott a sipi-sünire és épp diadalmas futásb akart kezdeni, mikor megtörtént a baj. A Casti az etetőszék alá vetődve, abba bele is szorult és mikor ki akart alóla slisszanni, a hátára szorult a szék, arról pedig a pléd egyenesen a fején landolt. Az ötven kilós állat hatalmas pánikba esett és mint egy rodeós bika vergődött a lakásban. Hol az asztalnak, hol a szekrénynek, hol a kanapénak csapódott. A Kira is és én is megkövülten szemléltük az eseményeket. A Casti vad morgásba és harapába kezdett. Le akarta győzni a hátára ugró ellenséget. Közben nekiesett a kukának, ami eldőlt és szétgurult, majd nagy csörömpölés közepette belelépett a vizes tálba, ami kiborult és abban elcsúszott és el is terült a földön. Akkor esett le a hátáról a kis etető.
Az egész 'ügy' nem tartott tovább két percnél, de az egész lakást beborította a szemét, a szétfolyt víz és az ázott kutyaszag. Na és persze szőr a köbön. ..
Három órán keresztül takarítottam utána. Igaz, ne csak azt, hanem akkor már végigmentem a lakáson.
A Bence négy órát aludt kint a levegőn. Mire felkelt, hulla fáradt voltam. Lehet, hogy mégis futópadozni kellett volna??? ;)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése