Mint minden valamire való háziasszony, én is folyamatosan figyelemmel kísértem a Lila akác köz lakóinak életét, azaz a született feleségeket, mind a 8 évadon keresztül. Hol Susan, hol Gaby, hol a többiek szerepével azonosultam egy-egy pillanatra, de tulajdonképpen leginkább a szomszédi kapcsolataik voltak irigylésre méltók.
Ki ne álmodozna szép utcáról, benne kedves emberekről, pláne barátnőkről, akikkel minduntalan összejövünk a kertjeink kapujában és együtt fogyasztjuk el a reggeli kávénkat?
A valóságban azonban ezt nem is olyan könnyű összehozni. Idestova majd 10 éve élünk ennek a kis zsákutcának a sarkán, azaz az első házként a Kökörcsin utcában. Olyannyira elsőként, hogy név szerint nem is ehhez az utcához tartozunk, pedig a kapunk ide nyílik. Első ránézésre nagyon barátságos kis utca a miénk, mindössze körülbelül 8 házzal. Tulajdonképpen második ránézésre is az, de valahogy mégis hiányzik valami, az ami a legfontosabb: a kontakt. Hiába lakunk itt, valójában egy szomszédot sem ismerek. Futólag szoktam néhány szót váltani a közvetlen szomszédunkkal, akik mellesleg nagyon szimpatikusak, de ez a kevés beszélgetés is mindössze nyáron, havonta egyszer esik meg, ha épp összefutunk a kert végében, mert mindössze a kutya kenneljének végén csatlakozik a két telek, ahol csak akkor töltünk némi időt, ha épp megszabadítjuk őket a felgyülemlett fekáliától.
Tavaly előtt azért titkon reméltem, hogy szorosabbra fűzzük a viszonyt, noszogattam is az Ádit, hogy barátkozzon már össze a kislányokkal, de mint tudjuk ebben a korban nem éppen szívesen veszik fel kapcsolatot ellenkező neműekkel, így ez a próbálkozás abba is maradt. A többi szomszédot még arcról sem ismerem, olyannyira nem találkoztam velük egészen tegnapelőttig.
Valami rejtélyes módon úgy jó fél éve a kerítésünk melletti befüvesített területre beton kockák kerültek. Egy ideig nem is törődtünk vele különösebben, mert tél volt, hideg és csak ritkán akartunk kint megállni az utcán. Most azonban egy jó hónapja elkezdtünk megpróbálni megszabadulni a kövektől, azonban azok valami titokzatos módon újra ott teremtek, mintha csak a földből nőnének ki, megakadályozva ezzel, hogy meg tudjak állni a házunk előtt. Egy ideig azt hittem, hogy a csatornázási munkálatokhoz kellett idesorakoztatni ezeket a tömböket, de miután a munkások jó ideje elmentek, a kövek pedig minduntalan vissza-visszatértek, így gondolkodóba estem.
Kezdett valami halvány sejtésem lenni, hogy esetleg egy túlbuzgó szomszéd tör borsot az orrom alá, de nem igazán értettem miért.
Aztán egyik nap, az autómon fogadott egy kartonlapra írt üzenet:,
" T. Hölgy! A kövek nem az ön bosszantására lettek kitéve, kérem rakja vissza azokat! Lakók"
Így történt a dolog, hogy útra keltem a Kökörcsin utcában és mind a 8 házba becsöngettem. Először a hátsó lakó, egy idősebb nő nyitott ajtót és meglepetésemre igen kedvesen elcsevegtünk. Ő mondta el, hogy a Szabóék rakták oda a köveket, mert ha esik az eső, nagyon megáll a víz az utcában, így ők építettek egy járdát maguknak a mi füvünkön.
Úgy gondoltam, hogy este visszatérek a Szabó családhoz megvitatni ezt az ügyet, mert hát ugye csak fél éve a mi füvünket használják, már ami maradt belőle, mert ugye a fele kirohadt a betonkockák alatt és hát se parkolni nem tudunk, se lenyírni a füvet ott, mert ezek a kockák mindenféle tevékenységet ellehetetlenítenek, így aztán majd jön nyáron a gazolási büntetés, mert burjánzik a kockák mellett a parlagfű. Meg hát ugyebár se szó, se beszéd, kisajátította a mi területünket, anélkül, hogy megkérdezett volna egyszer is minket. Nyilván segítettünk volna neki, de azért ez mégsem szép dolog.
Este visszatértem a Szabóék kapuja elé, de akkor sem találtam ott senkit. Így átmentem egy másik szomszédhoz is, közvetlen a szomszédjukba. Ott már bővebb felvilágosítást kaptam a problémáról és Szabóékról is, miszerint az anyuka valóban gyalog jár, na meg az ő gyerekük is. Persze azért kedvesen felvázoltam az én problémámat is, így elvileg most összedugják a fejüket és próbálnak valami megoldást találni.
Hogy ez a gond összehozza-e a szomszédságot vagy csak épp haragosai leszünk egymásnak, az a jövő zenéje De azért nem lenne rossz, ha itt is inkább kialakulna egy Lila akác köz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése