A napok jönnek-mennek, olyan gyorsan, hogy sokszor csak arra eszmélek, már megint este van és megint leragad a szemem. A délutáni szieszták is lemaradoztak, mindig van mit csinálni, legfőképpen pakolni, mert pillanatok alatt csatatérré változik a lakás, ha nincs résen az ember.
Az egyre szűkösebb szabadidőmbe próbálok bezsúfolni néhány számomra fontos programot, mint például a tornázás. Nekem a power plate jött be, hati 2-3szor kell járni és egy rezgő-mozgó gépen személyi edzővel potom fél óra alatt végigcsinálni néhány gyakorlat sort. Egyáltalán nem vészes, de hatás nem marad el. Sőt! Hamar eredményt hoz, bár az ára kissé borsos, ha például egy havi kondi- vagy aerobic bérlethez viszonyítjuk. Mindenesetre nekem ez nagyon bevált, most is éppen olyan izomlázzal fekszem itt az ágyikómban, hogy az is meggondolandó, hogy hajnalig egyáltalán pózt változtassak-e, mert akkora kellemetlenséggel jár most minden mozdulat. A hasamat továbbra is szeretem és nem vonok meg magamtól semmiféle finom falatot-kivéve persze azokat, amiket a szoptatás alatt nem ajánlott enni, mert a Dóri igen érzékenyen reagál bármi puffasztó élelemre, sőt leginkább gyümölcs és zöldség megvonást tartok, az a biztos. Inkább pár hónapig lemondok ezekről, de legalább nyugodtan alszunk és ez a legfontosabb. A csokizás már egészen más tészta. Imádom, ahogy szétterjed a számban az édes finomság és nincs nap, hogy ne áldoznék eme szenvedélyem oltárán. Lapos hasam sosem lesz. nem is tervezem, hogy Rubint Réka babérjaira török a közeljövőben és egyszerűen nincs is kedvemen magokon és egyéb kellemetlen-fogyasztású étkeken élni, csak,hogy jobban mutassak bikiniben.
A nyaralás egyelőre eléggé képlékeny, tekintve,hogy ezzel a sok poronttyal nem egyszerű útra kelni, főleg külföldre nem. A tavalyi horvátországi kiruccanás azonban olyan jól sikerült, hogy megfordult a fejünkben az, hogy idén visszamenjünk oda. Persze ebben az első évben talán érdemesebb a Balaton körül pihengetnii-ha már mindenképpen elmennénk valahova. Ez a nyár is változást hoz, hiszen ez Ádi utolsó óvodás nyara. Szeptembertől megkezdődik az iskola és az én kisfiam rálép a nagyfiúvá válás ösvényére. Beül a padba és tanulni fog. Véget érnek a gondtalan, focizós délelőttök, a lógós napok, mikor csak úgy fogtuk magunkat és nyakunkba vettük a várost egy hirtelen ötlettől vezérelve. Jönnek azok az évek, amik olyan sok jó dolgot is hoznak majd. Szerelmet, akár életre szóló barátságokat, alapot a felnőttkorhoz. Hihetetlen, hogy elszalad a kisgyerekkora, hiszen emlékszem rá, hogy most született, hogy babamasszázsra hordtam és ringatóra, hogy segítettem felmászni neki a csúszdára és,hogy reggelente vonultunk a bölcsibe. És mindennek már sok-sok éve...furcsa, hogy már miatta is tudok nosztalgiázni. Persze itt csoportosul az utánpótlás, úgyhogy jelenleg nincs hiány semmiből. Minden gyermekem más és más, szinte semmi jellembeli hasonlóság nincs a két fiú között, a Dóri pedig még túl kicsi, hogy nyilatkozni tudjak ezügyben. Érdekes módon mindannyiukat is másképp szeretem. Furcsa kérdés ez és sokan kérdezték is már, hogy vajon lehet-e egyformán szeretni az összes gyerekünket. Szerintem nem lehet. Persze nem úgy értem, hogy egyiket például nem szeretjük annyira, hanem tudom furcsán hangzik, de máshogy szeretjük őket-talán ez a legtalálóbb szó. Mindegyikőjükkel teljesen más a kapcsolatom is, van aki ragaszkodóbb, van aki nem igényel annyira. Mivel nekem soha nem volt igazi testvérem, így gyerekszemmel erről nem tudok nyilatkozni, de így, 32 éves anyai szemmel úgy látom, hogy a világ legjobb dolga egy nagy család. Minden egyes nehézségével egyetemben. Mert nehéz. nagyon is az. Mindig valaki igényt tart rám, valaki mindig éhes vagy szomjas vagy épp kakil vagy csak egyszerűen játszani akar velem. Non stop és nincs megállás. Sokszor elfáradok és türelmetlen vagyok. Kiabálok. Mégis most, ebben a helyzetben is megtaláltam magam. Jól érzem magam a bőrömben, elégedett vagyok a külsőmmel - még akkor is, ha ennek a 3 terhességnek azért vannak nyomai. Valószínűleg nem véletlenül találták ki, hogy egy nő a harmincas éveire teljesedik ki. Végre nem azt nézem,hogy mi csúnya rajtam, hanem, hogy mi szép. Ehhez meg kellett érni azt hiszem és elfogadni magamat. Nem stresszelek, nem hagyom, hogy rossz gondolatok és rossz emberek árnyékolják be a napomat. Ezeket a dolgokat elengedem, bele a levegőbe, hogy vigye a szél, messze el tőlem. Nekem csak a jó maradjon, mert már csak az érdekel.
Jó éjszakát!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése