Majális másképp

Május elseje! Ez számomra már a nyár első lépcsőjét jelenti, mikor biztosak lehetünk benne, hogy végre jön a jó idő és a szabadság. Gyerekkorom óta minden évben kimegyek a helyi majálisra, ami évekkel ezelőtt még merően másmilyen volt, mint most vagy tavaly. 

Sosem felejtem el a papucsos, barátnős délutánokat, az esti koncerteket, a műanyag poharas pezsgőt és a már megjelenő és engem őrületbe kergető cserebogarakat. Azt, hogy ültünk a kedvenc farmerünkben és a legjobb pólónkban a fűben és legeltettük a szemünket a focista fiúkon vagy éppen másokon, miközben vadul kipletykáltuk a többi lányt, aki éppen nem tűnt túl jól öltözöttnek vagy bármi más szemet szúró dolgot vettünk rajtuk észre azt biztos nem hagytuk szó nélkül. A sok közhely, ami az interneten is kering, még annyira igaz volt. Nem kellett félni, hogy elrabolnak vagy megkéselnek, simán egyedül sétáltunk az utcán éjfél után is és még telefonunk sem volt, hogy utolérjenek a szüleink, ha épp rossz érzésük számít. Szerettem azt az időszakot. Akkor még tényleg nem arról szólt a tinikor, hogy kinek milyen a melle vagy fel van-e töltve a szája. Tiniként mindenki ronda volt, esetlen és még pattanásos is. És a legjobb az volt az egészben, hogy ez senkit nem érdekelt igazán.

A Kéktó szabadidőpark megtelt ismerős arcokkal, lépten-nyomon csak olyanokban botlott az ember, akik közeli vagy épp távoli ismerősök voltak, de kevés idegen arc bukkant fel a tömegben. És én ezt szerettem. 

Most már megváltoztak a dolgok. A romák nagy csapatokban vonulnak, felragasztott műszempillákkal és kínai ruhákban. Rengetegen vannak, ijesztően sokan és akaratlanul is ellenszenvet váltanak ki belőlem. meg lehet kövezni. nem szeretem őket - tisztelet azon kevés kivételnek, akik az értelmiségi réteget képviselik, mert szerencsére ilyen is akad, akik becsülettel beilleszkedtek ebbe a társadalomba; közénk. 

Alig látni ismerős arcot, mindenhol idegen szempárok fürkészik az embert és csak elvétve találni rég nem látott vagy éppen közeli barátokat. 

Csak pár dolog van, ami ugyanaz: a körhinták, a büfék és a koncertek.

A gyerekeim nem ismerték a régi bulikat, a nekem "igazi" május elsejét. Ők már így szeretik. A méreg drága körhinták, a ragacsos édességek, a hot-dog, a vattacukor és az x faktoros énekesek.

A körhinták bűvöletéből az én porontyaim sem tudtak egy könnyen kiszakadni, így egy kisebb vagyont szórakoztunk el. Hogy vajon miként vett rá az Ádi, hogy felüljek vele a lánchintára, azt még most sem tudom, mert már kiskoromban is utáltam- azt pedig különösképpen, mikor bepörgettek és fent a magasban kezdett vad forgásba a szék, amiben ültem. Még most is futkározott a hátamon az izgalom, mikor a magasba emelkedett a lábam. Több, mint valószínű, hogy húsz évvel ezelőtt is ugyanebben a hintában pörögtem a levegőben és most az én fiam teszi ugyanezt. Persze felnőtt fejjel már nem tűnik olyan nagynak és veszélyesnek egyik szerkezet sem, most viszont leginkább a gyomor liftezéssel kell küzdenem, mert már egy mini óriáskerék is ki tud fogni rajtam. Annak ellenére, hogy sem a fellépők, sem pedig a kilátogató emberek nem nyerték el a tetszésemet, a hangulat még mindig jó volt. A majálisos forgatag, az árusok, a körhintások és a büfékből kicsapódó illatok változatlanul sugározták a fesztivál élményt, így biztos, hogy jövőre is visszatérünk még. :)