A legutolsó dolog, amire gondoltam, hogy ezen a hétvégén lesz időm blog bejegyzést írni. Mert miért is ne most ütne be a tudom is én micsoda betegség, mikor végre más dolgom nem is nagyon lenne, csak, hogy jól érezzem magam. Ehelyett itt fekszem a hotel szoba ágyán és a mandulám akkorára dagadt, mint egy narancs. Fáj is, gennyes is, beteg éreztem is van. Hurrá. Vundersön.
Nem baj, a Csabi és az Ádi most fürdőzni mentek én pedig gyorsan kikúrálom magam, hogy végre jobban legyek . Nem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy ezalatt a pár nap alatt az ágyat nyomjam és képtelen legyek bármit csinálni. Holnap igenis már én is megyek a fürdőbe.
Azt leszámítva, hogy ilyen ramaty állapotban vagyok, a szálloda egyszerűen fantasztikus. Minden a gyerekek igényei szerint van kialakítva. Mi egy kis apartmanban vagyunk, ami leginkább egy IKEA minta lakásra emlékeztet. Telis tele jobban jobb ötletekkel, praktikákkal.
A reggeli és a vacsora tipikus svédasztalos megoldású, annyi extrával, hogy gyerek asztallal is kiegészül. A kínálatban mindenféle bébi étel és tejpép is helyet kap. Vannak kis asztalok is, ahol az apró nép kényelmesen elfogyaszthatja a finomságokat. Minden a gyerekért van. Itt a felnőttek idomulnak a gyerek társadalomhoz. Mondanom sem kell, az Ádi imádja. Reggel az első mondat, ami elhagyta a száját az volt, hogy reméli örökre itt fogunk lakni.
A Bence még kicsi, hogy kellőképpen élvezni tudja a szálloda nyújtotta lehetőségeket, de ő tökéletes boldogságot érez, hogy az általam nyújtott előnyöket élvezi. Neki még én vagyok az etalon. Na meg persze az Ádi, aki ha akár egy pillanatra is figyelmet tanúsít az öccse felé, az majd kiugrik a bőréből.
Azért bevallom, két gyerekkel már nem olyan egyszerű az élet. Elég sok energiát emészt fel, hogy mindkettő megkapja azt a figyelmet, amire igényt tart. De nem panaszkodom, mert sosem csinálnám vissza a dolgokat, sőt még mindig azon a véleményen vagyok, hogy szeretnék harmadik gyereket. Nem most, de pár év múlva mindenképp. Addig pedig jó lesz kicsit ismét nőnek lenni, nemcsak anyának. Kicsit szórakozni, bulizni, táncolni és kicsit dolgozni is. Aztán ha újra itt az ideje, szülni még egyet. Furcsa, hogy így gondolom. IIlletve nekem nem, de tudom, hogy sok mindenkinek Igen. Hogy rám néznek és nem gondolják, hogy ilyen vagyok. De igen. Mindig is nagy családot akartam és ez nem is változott. Attól még nem kell feladni önmagunkat. Attól még lehetek az a lány, aki szereti bömböltetni a zenét, aki imádja a szép ruhákat, aki műszempillát rakat...sőt kell is, hogy ez mind én legyek. De akkor vagyok igazán boldog, ha végre úgy érzem, megvan mindenem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése