Ott tartottam, hogy 24. délelőtt volt és szegény gyerek már tűkön vagy legalábbis tűleveleken ült a várakozástól, hogy kibonthassa a nagy csomagokat. A Jézuska nagyon rafkós volt, mert mindenkinek ráírta a nevét a csomagra és így az Ádi nagy örömködve ki tudta kutatni az ő nevére szóló csomagokat. Persze sokáig nem volt idő az izgalomra sem, mert délben érkezett hozzánk IM. Nálunk töltötte a karácsonyt, hogy ne legyen egyedül, mert ez az első év, amit a Bandi papa nélkül kellett töltenie. Nálunk nem volt ideje szomorkodni, mert itt folyton pörgés van, egyik esemény követi a másikat.
Együtt megebédeltünk, majd gyorsan sétáltam egyet a kutyával és utána már készülődtünk is a dédiékhez. Nekem ott kezdődik az igazi karácsony. Az egész család összegyűlik és eszük-iszunk-ajándékozunk. Én idén a tesómat húztam, úgyhogy viszonylag könnyű dolgom volt az ajándék vásárlással. Egy barátnőm külföldről hozott cuccai közül vettem neki egy pulcsit, ami olyan nagy sikernek aratott, hogy le sem vette az este hátralevő részében. A Csabi pedig az unokatesómat, a Dórit húzta, így-mint mindig- ezt is én rendeztem le, szintén könnyedén, mert egy velem majdnem egykorú csajnak nagyon könnyű vásárolni. A legjobban a gyerekek élvezték a szentestét. A dédi papa felolvasta a karácsonyi történetet a Bibliából, ahogy minden évben szokta. Mellesleg minden évben megfogadom, hogy most bizony végig fogom hallgatni, hogy miről is szól ez a pár perces "mese", de egyszerűen képtelenség 5 percig lekötni a figyelmemet. Persze mentségemre legyen, hogy két gyereket kell pesztrálnom közben, de azért kíváncsi lennék, ha a történet után felkiáltanék, hogy ' RÖPDOLGOZAT' és mindenkinek kiosztanék egy lapot, hogy írja le mit hallott, akkor ki az aki tudna írni valamit. Na majd jövőre! (blogot olvasó családtagok előnyben) :))
Azért hihetetlen, hogy így repül az idő. Pár éve még én rohangáltam ott az unokatesóimmal, most pedig már a mi gyerekeink csinálják ugyanazt. Még tisztán emlékszem arra az izgatottságra, amit éreztem, hogy mikor nyithatjuk ki a csomagokat és, hogy mikre lelünk benne. Most pedig ők csinálják ugyanazt. Ezek szerint én is öregszem... :)
A dédiék után-szokás szerint- hozzánk jövünk és itt folytatjuk szűkebb körben a karácsonyozást. Ide anyuék, a Jámbornusi, a testvéremék és most már Ica mama is jön. Ajándékozás második felvonás: ismét rengeteg doboz, papír, és persze benne az ajándék. Nagy örömködés a gyerekeknek és a felnőtteknek is. Úgy este kilenc körül csitultak el a kedélyek és kerültünk végre ágyba. Persze nekem itt kezdődik rendszerint a nap....a Bence műszak. Mikor mindenki teli pocakkal az igazak álmát alussza, én ugrálok a hálószoba és a baba szoba között, mint egy eszement. Nem tudom mikor lesz már ennek vége, de még mindig reménykedem, hogy esetleg ma.....
Persze minden "ma" változás nélkül telik. Ráadásul a legnagyobb probléma, hogy a Bence napközben sem alszik. Kicsit szunyókál, de azt a legnagyobb jóindulattal sem lehet alvásnak nevezni. Legjobb esetben fél óra, aztán ébred és nyüzsög. Egy szóval jellemezném: BORZALMAS. Oké, hamar eltelnek ezek a baba hónapok, de ilyenkor minden egy örökkévalóságnak tűnik. De talán majd ma este máshogy lesz... ;)
És akkor még nem tettem említést a futópadról. Az egy dolog, hogy elég drága mulatság egy ilyen szerkezet, de még így sem garantált, hogy jót választ az ember. Mivel a Csabi majdnem 100 kilót nyom, így nem volt mindegy, hogy milyen padot választok, mivel ennek el kell bírnia a futó ember súlyát. Mivel tényleg nagyon távol áll tőlem ez a téma, ezért egy üzlet szervízes munkatársával vitattam meg a tudnivalókat és ő segített nekem olyan gépet választani, ami el fogja bírni a súlyát.
Mondanom sem kell: tévedett. Az egy dolog, hogy a futópad kábele kimaradt a csomagból és a tv kábelt kellett rácsatlakoztatnunk, hogy egyáltalán el tudjuk indítani. Aztán persze a nagy lomha ember mozgását sem bírta a szerkezet, úgyhogy teljességgel kudarc volt ez az ajándék. Persze nagyon örült neki, csak használni nem tudja, úgyhogy most vissza kell majd vinnünk és becserélni egy másikra. Futóprojekt szüneteltetve.
Nagyjából ennyit a karácsonyról. Nem tudom, hogy értelmes, összefüggő mondatokat írtam-e, de közel egy órája pötyögöm ezt a pár sort és közben ordító gyerek, unatkozó apuka és nyálas gumisünit ölembe dobáló uszkár próbál eltántorítani a célomtól. Úgyhogy most megyek és csendben megőrülök. Vagy inkább hangosan...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése