AAmikor még az Ádit szültem-idestova 4 éve, egy császáros anyuka 5 napig volt a kórházban. Most ez már csak 3 nap, ha minden rendben van. Ennek örültem is, mert az Ádit nagyon sajnáltam, hogy nélkülem kell lennie. Szegénykém az első látogatás végén sírva köszönt el. Ez nem tesz jót egy frissen szült anyukának, mert a haormonok úgy dübörögtek bennem, hogy egy szúnyog halála is keményen meg tudott viselni azokban a napokban. Ezt leszámítva elég jól elvoltam a kórházban-szerencsére épp, mint 4 éve, szupi kis csapatunk volt a szobában. Csabi erősködött, h menjek 1 vagy 2 ágyas szobába, de nem bántam meg, h nem hallgattam rá. Szerencsére én olyan mélyen tudok aludni, hogy kevés dolog van, ami fel tud riasztani legszebb álmomból. Nem úgy a szobatársamat, aki az én Bencém átüvöltött éjszakáját végigasszisztálta velem. A gyerek úgy 4 órán keresztül üvöltött, de úgy istenigazából és szegény lány egy szemhunyásnyit sem aludt miattunk. Majd hajnalban, mikor végre az én fiam is elcsendesedett, az anyuka is úgy bevágta a szunyát, hogy hirtelen azon kapta magát, hogy lezuhan az amúgy is nagyon magas kórházi ágyról a hideg padlóra, ahol a másik szobatársunk talál rá...hát egy 2 napos hasi sebbel nem volt egyszerű ezen egy jóízűt röhögni, de azért megoldottuk. Arról mar nem is beszélek, hogy fogalmam sem volt, hogy kell bepelenkázni egy gyereket és amilyen magabiztosan indítottam a szoptatással kapcsolatban, végül 10 perc ügyetlenkedés után a csecsemős nővért kellett eegítségül hívnom, aki nem szarozott...megmarkolta a mellemet és egy jól irányzott mozdulattal belerakta a gyerek szájába. Hiába, az ember lánya hamar kijön a gyakorlatból. Végül a 3 napból 5 lett, mert a kisfiam olyan színű lett, mint egy törzsgyökeres japán kisbaba. De szerencsére ez is hamar elmúlt és végre johettünk haza.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése