fényképes beszámoló

A várva várt hó. Ez is csak úgy 'mutatóba' hullott, mert még egy valamirevaló hógolyózáshoz vagy hóember építéshez sem volt elég.

A két kutya, akik alacsonyan tartják a vérnyomásomat. :D

És a két kis krapek-akik magasan. :D

Így indul egy vidàm reggel a vérszívókkal.

megvilágosodás

Az éjjel olvastam egy cikket a gyerekekről. Nagyon érdekes és tanulságos volt,  de leginkább az utolsó rész maradt meg bennem.

  A gyerekek nagyon fárasztóak, lerágják az ember húsát és kiszívják a vérét.  Időnként szabaduljunk meg tőlük,  hogy egy feltöltött anyát kapjanak vissza.

Valahogy így hangzott az a bizonyos rész. És ez teljesen igaz.  Akármennyire aranyosak is, tényleg nem árt tőlük egy kis távolság,  mert olyanok , mint a legyek, mindig rád szállnak,  bárhova mész.  Legyen az a wc, vagy a fürdőszoba, a távolabbi helyekről nem is beszélve.  Már nem is emlékszem mikor volt utoljára alkalmam egy forró kád fürdőt venni-egyedül.  Ha napközben próbálom meg, az holt ziher, hogy a Bence akkor ébred fel és ordít,  mint a fába szorult féreg -mert ez már többször bizonyítást nyert.  Ha este próbálkozok, mikor a Csabi vigyáz a Bencusra, akkor fél perc se kell és az Ádi már ott is áll a kád szélénél és pillanatok alatt ledobálja a ruháit és széles mosollyal ugrik be mellém.   Persze ilyenkor nem elég,  hogy megzavar, de rendszerint hideg vizet követel,  mert neki ez túl meleg és már kész tények elé is vagyok állítva,  hogy én vagyok Fernando Alonso, ő pedig Vettel és már kezdődik is a verseny.  Igen,  ott a kádban,  anyaszült meztelenül brümmögök, mint egy forma 1es Ferrari és képzeletbeli versenyt futok a világbajnokkal.
Nagyjából így tudnám jellemezni a kikapcsolódásom.
Az esti séták mostanában sajnos elmaradtak,  több okból is.  De lassan vissza kell hozni őket,  mert hiányzik,  hogy nem tudom kiszellőztetni a fejem.

Amúgy viszonylag kiegyenlített helyzetben vagyok,  mert egy másik iromány pedig a kutyák élettani hatásairól számolt be.  Elvileg akinek kutya él a közvetlen közelében -már úgy értem,  hogy sokat simogatja, stb.- annak jóval kisebb az esélye a magas vérnyomás kialakulására, mert egy kutyával kialakított bensőséges viszony mindkét fél számára nyugtatóan hat.  Szóval,  ha ez tényleg így van,  akkor kicsit fel tudok lélegezni,  mert középen áll a mérleg nyelve.  :D

Nem mellesleg végre péntek van és közeleg a hétvége.  Szombaton IM szülinapját ünnepeljük.  Ő süt,  főz.  Én pedig viszek tortát és persze ajándékot. Hogy mit, azt nem tudom.  Elvégre van még egy egész napom kitalálni.
Meg hát sajnos ez nem egy túl vidám szülinap, mert egy évvel ezelőtt, pont a mai napon halt meg a Bandi papa,  a Csabi apukája.  Az első év pedig a legnehezebb.  Most még felszakadnak a sebek és nagyon fájnak.  Aztán minden év kicsit jobb lesz,  de szegény IM nem is fog tudni ezen igazán túllépni.

hóhányók

Hóhányók-igen, ez a szó most minden tekintetben jellemző a családra. Egyrészt leesett a várva várt hó,  aminek nagyon örült mindenki.  Az Ádi be sem akart jönni és a Castor is elfelejtette, hogy mennyire fájnak a lábai,  olyan vidáman ugrándozott a hóban,  hogy öröm volt nézni.  Azt se tudta merre huppanjon, így nagyjából folyton a hátára esett egy-egy nagyobb ugrás után,  de látszólag ez abszolút nem zavarta. Olyannyira fel volt pörögve, hogy örömében egy jó embereset -mit embereset, medvéset- harapott a combomba, hogy majdnem elájultam.


A másik hóhányó változatlanul a legkisebb fickó a családban.  Ez a gyerek egy kis borzalom.  Egész éjjel földöntúli hangon ordít és abszolút nem kultiválja, hogy álomra hajtsam a fejem.  Tegnap még éjfél sem volt,  de már hatszor ébredt fel. Hogy finoman fogalmazzak, nem egy jó érzés.
Az azelőtti éjjel pedig minden túlzás nélkül állíthatom, hogy legalább hússzor voltam nála-bár mentségére szolgáljon, hogy beteg volt.  De mára nem fogadok el kifogást. Ha továbbra sem változik, holnap elcserélem egy tábla milkara.

Persze csak viccelek-tudom, hogy hamar lenne rá jelentkező,  mert marhára sármos kis fickó.  Könnyű vele szerelembe esni. Úgyhogy nem is tudnék megválni tőle.  ;)

Az Ádi mindeközben megint visszacuccolt hozzám a hálószobába és a maradék éjjeli pihenőidőm is arról szól,  hogy próbálom megmenekìteni bizonyos testrészeimet a karmaiból.
1. Veszély zóna: mellek. Kiskora óta a gyengéi. Tuti a hosszú szoptatás az oka, de teljesen rá van gerjedve az emlőkre. Imádja fogdosni. Én meg utálom.  Na meg a tejet is imádja( fúj, nem az eenyémet,  hanem a boltit), szóval egyértelmű,  hogy maradandó 'sérülést' okoztama dok sszoptatással. Jövőbeni barátnőktől elnézést-véletlenül csecs fetisisztát neveltem.  ;)

2. Veszély zóna: kéz
--Anya,  ölelj át és szoríts. Maradjunk így egész éjjel.  Na ez  olyan,  mintha odakötöznének valahova és nem tudnál mozdulni.

3. Veszély zóna: agy
-Anya mesélj még egy forma 1esrt.
A világ legnagyobb baromsága. Forma 1es közvetítést mesélek,  mintha legalábbis én lennék a Palik. Vagy palimadár. Hihetetlen élmény,  hogy a vettel gumijairól kell ódákat zengenem.

Hiába,  csodálatos dolog az anyaság!  ;)


Mindenkinek jó éjszakát!

a sportolás ösvénye

Tegnap nagyon eredményes napot zártunk,  már ami az Ádit érintő terveimet érinti.  Végre elvittem kick box edzésre és nagyon élvezte. Már odafelé lelkesen ecsetelte, hogy milyen nagyon jó lesz x-boxolni....Jól van na, egy modern gyerek előbb tanul meg tv játékozni, mint beszélni.
És hát le a kalappal,  ez az óra nagyon jól telt és az Ádi is rettenetesen élvezte.  Úgyhogy itt végre állandó tagok lehetünk és végre találtunk egy olyan sportot, ami leköti, ahova Szívesen jár.  Mert komolyan mondom ez a legnehezebb,  hogy ráleljünk arra,  amit élvez a gyerek.  Már csak a magam példájából okulva,  nem szabad feladni, hogy rábukkanjunk a sportunkra.
Anno én is jártam balettra,  de nyilván nem tetszett és abba is hagytam.  Aztán nem rémlik, hogy annyira erősködtek volna anyuèk, hogy de bizony,  akkor keressünk valami fogamra való sportot. Még az iskola csak-csak 'megmozgatotf' kicsit, , még a kosárlabda csapatban is benne voltam,  de itt véget is ért a tudomány.  Ahogy elballagtam, úgy tűnt el a süllyesztőben minden tornacucc, felszerelés és minden,  ami a sportolással kapcsolatos.
És valljuk be , ez nem éppen a legjobb megoldás.  Konkrétan annyira vagyok sportos,  mint egy kisnyugdíjas és nem sokat tudnék ráverni egy lajhárra 100 méteren sem.  Arról nem is beszélve,  hogy a terpeszállásom is leginkább olyan,  mintha csak hülyülnék, hogy nem akarom szétnyitni a lábam,  közben teljesen komolyan gondolom.
Így most 31 évesen nagy küzdelem felállni a futópadra és rajta is maradni legalább fél órát úgy,  hogy be is van kapcsolva.
Na az én gyerekeim nem fognak így eltunyulni, az biztos. Úgyhogy a cél érdekében én is erőt veszek magamon és a lehetőségekhez képest én is sportos leszek....vagy legalábbis annak fogom tettetni magam,  mert ugye csak akkor várható el a kis aprólékoktól, hogy mozogjanak, ha mi magunk is példát mutatunk ezzel.
Akkor már én sem lehetek kanapé huligán, aki popcornnal és ice teával a kezében ül a tv előtt egész nap.
A sportnak egy része mindenképp nekem való,  mégpedig amikor elmegyünk és megvesszük a felszerelést.  Na abban világbajnok vagyok,  már csak a többi részén kell valamelyest fejlődni.

kutyásnak születni

Kétféle ember létezik.  Az egyik,  aki különleges kapcsolatot tud kialakítani egy állattal,  a másik, aki nem.  Erről nem tudunk határozni,  ez velünk születik.  Az előbbi nagyon tud kötődni a kutyájához (vagy bármi máshoz,  de most maradjunk az ebeknél), az utóbbi nem. Azok az emberek is tartanak kutyát,  akikben nincs ez meg, csak ők máshogy.
Én mindig is közel éreztem magam a kutyákhoz és most sincs ez másként, de például az Ádi már teljesen más típus.  Olyan,  mint az apja.  Nem kifejezetten rajong a Castorért, úgy jó,  hogy ott van a kertben,  de közelebbi kapcsolatot nem akarnak kialakítani vele.  Pedig sok mindenről maradnak le. Sok embernek fogalma sincs milyen mély kapocs tud létrejönni ember és kutya között.  Nem véletlen adná az az állat az életét értünk.  Ezt nem isllehet elmagyarázni igazán annak;  aki nem tudja átélni.
Mondhatnánk, hogy a kutya olyan,  mint egy gyerek,  de ez sem igaz.  Teljesen más. Ez valami ősi kötődés lehet,  mert az hülyeség,  hogy a gyerekemnek érzem. Abszolút nem.

És az embert nagyon meg tudja viselni egy kutya ekvesztése. Emlékszem az első kutyám elpusztulásakor a egész család zokogott.  Az apukám különösen.  Ott, az utcán,  mikor elnondtuk neki.  Furcsa,  hogy egy kis állat ekkora űrt tud hagyni maga után.

Most megint izgulnom kell,  mert a Castornak valami komoly baja van.  A lábait alig tudja használni és iszonyú fájdalmas neki a mozgás.  Elvileg a diszplázia ki van zárva a csípőjén, de valami nagy baj van vele.  Most egyik orvostól a másikig megyek vele.  Jövő héten pedig az állatorvosi egyetem egyik professzorához. Az egy dolog,  hogy ez anyagilag sem olcsó mulatság,  de egyáltalán nem biztos, hogy rendbe tudják hozni.  Nagyon sajnálnám,  ha el kéne veszítenem. Még soha nem voltam olyan helyzetben,  hogy egy állat eutanáziájáról kellett volna döntenem és nagyon remélem most sem kerül sor rá.  Izgulok érte nagyon.

kutyás hétvége

Ez a hétvége több szempontból is a kutyákról szól. Egyrészt itt van Teddy - becsületes nevén Tedwárd- az uszkár, aki nálunk tölti a hétvégét. Mondhatnánk azt is, hogy itt wellnessel, amíg anyuék valami melegvízes medencében áztatják hab testüket. A wellness maminál ez nem is meglepő, hiszen sűrűbben jelentkeznek egy-egy hazai szálloda recepcióján, mint bármely magyar nő menstruációs ciklusa....

A Teddy a világ legjobban kiszolgált kutyája. Szerintem nincs még egy ilyen példány az egész univerzumban. Egy átlagos napját így kell elképzelni:

Reggel ébredés, majd séta.

Anyu munkába indul.

Teddyt viszi a dédi mamához.

Teddy ott tölti az egész napot.

Dédi mama játszik vele, sétálnak, megeteti-általában többször.

Délután 5 óra- anyu megy érte és hazamennek.

Még két séta.

Alvás.

Mondhatni jobb dolga van, mint az unokáknak. Ez a kutya egy sztár. Sosem lehet egyedül. Ha unatkozik ugat. Ilyenkor labdát dobálnak neki. Két havonta fodrászhoz jár.

Röviden ennyit érdemes tudni róla, bár ezek után ugye senki nem gondolja, hogy egy ilyen mami wellness hétvége idején Tedwárd kevésbé úri ellátásban részesülne. A napot a dédiéknél tölti, majd este a Csabi elmegy érte és jön hozzánk aludni. Azért hozzánk, mert ők nem tudnak nyugodtan aludni tőle. Az ágyba nem lehet beengedni, mert 11 éves és vizeletvisszatartási problémái vannak, amire gyógyszert szed. Komolyan mondom, időnként úgy érzem ez a kutya nehezebb eset, mint a dédi papa. Na szóval ők egész nap játszanak vele, éjjel pedig én kapom meg. Mivel 'szerencsére' én amúgy sem alszom éjjel, így nem jelent komolyabb problémát hajnalban megpisiltetni Teddy öregurat, leszámítva, hogy a Castort nem engedhetem hozzá, mert ki tudja mi lesz. Egyszer már több sebből vérzett a Teddy és akkor még csak fél éves volt a Casti. Így éjjel Castor be, két pudli ki. Amíg azok pisilnek, kakilnak, addig a Castor körberohan a lakásban és minden ehető vagy legalábbis annak tűnő dolgot befal, amit épp elér. Én pedig meztelen talppal rohanok utána és suttogva kiabálok rá, hogy FÚÚÚÚÚJ...ami persze legkevésbé sem vált ki semmiféle hatást nála. Úgy 5 perc elteltével két kutya be, egy kutya ki...újabb cserét bonyolítok le. Idő: hajnali 3. 

És akkor, mint aki jól végezte dolgát, visszafekszem-kb egy fél órára. 

Reggel 6 körül, mikor a Bence ébred, már készítem a felmosóvizet. Senki ne kérdezze miért, de a Teddy minden éjjel behány. Persze csak habot-nyilván idegességből, hogy ki van zárva a hálószobából. Bence pelenkázás, felmosás, kutyák cseréje újból. Viszont teljesen felébredek.

Aztán Csabi is felkel és már viszi is a Teddyt a dédiékhez. 

Ez a hétvége is eltelt, Teddy életben maradt- és én is. :)

Lassan fél kilenc, indulok a kutyasuliba. 

a falnak is füle van....

....és nálunk szeme is.

Persze,  most lehet mondani,  hogy az én hibám és biztos így is van,  de azért a jobb helyeken is előfordul az ilyen.  Ugye?  :D

A tegnap este a szokásos módon zajlott,  mint ahogy szokott.  Vagyis dehogy,  a fenéket zajlott úgy.  Tegnap este páros thai masszázsra vittem a Csabit.  Ő egy igazi thai lány én pedig egy thai fiú kezei közé kerültem és egy órán át dögönyöztek minket a szó szoros értelmében.  Úgy tekergették a testünket,  mint akik azt gondolják,  hogy egy jól megtermettboát tartanak a kezükben. Volt pár pillanat,  hogy úgy elkapott ez a kis ürge,  hogy azt hittem besz.rok, de meg kell hagyni, jól átmozgatták minden porcikánkat. Ma mozdulni sem igen tudok,  olyan izomláz van a vállamban. De nagyon jó volt.

Persze ezt leszámítva minden ment a maga útján.  Esti  fürdés,  vacsi,  majd Bence ágyba,  sírás,  megnyugtatás, megint sírás,  megint nyugtatás...Aztán egyszer csak elalvás. Ilyenkor már egyenes út vezet a hálószobába,  ahol  elnyúlok az ágyban és bekapcsolom a tvt. Három tévé készülék van a lakásban,  hogy mindenki azt tudja nézni,  amit akar, de ebből rendszerint az van,  hogy az Ádi bejön hozzám és mesét kell nézni.  Miután mára szabadnapot kapott, meg is engedtem neki, hogy sokáig tévézzen. Én pedig a kezembe vettem a tabletem és meg akartam nézni egy részt a sorozatomból, de valamiért nem indult el és végül úgy döntöttem megnézem a Wall Street farkasát. Az Ádi úgy bele volt merülve a mesébe, hogy azt se hallotta, hogy kérdeztem tőle valamit. - legalábbis az ábra ezt mutatta
Aki már látta a filmet tudja,  aki meg nem,  akkor most megtudja, hogy elég pikáns jelenettel kezdődik, ugyanis a főhős egy meztelen női fenékről szív fel kokaint. Az én gyerekem is úgy gondolta,  hogy itt bizony nagyobb sztori lesz,  mint a Spongyabobban és magam sem tudom,  hogy , de egyszer csak ezt hallottam:
- Anya!  Mit csinált a bácsi a nő popójával?

Na itt már sejtettem,  hogy valami nagyot kell mondanom, hogy megnyugtassam. Bevetettem mindent.
- Semmit. Csak hülyültek.
- De anya, volt ott egy szívószál...
-Persze,  mert a feneke mögött volt egy pohár kakaó és abból ivott a bácsi. - győzködtem
- Nem hiszem.  Lehet,  hogy a kakiját itta?
-Dehogyis...

Körülbelül ilyen kaliberű beszélgetés zajlott és végre valahogy elfelejtette  a dolgot. Legalábbis én azt hittem.  De ma reggel már így fogadott:

-Anya,  elindítod nekem a Wall street farkasát?
-Dehogy indítom.
-De anya, ki kell derítenem, hogy mi történt a popóval.

Azóta "nincs" nálunk internet.  Remélem lassan túllép ezen az ügyön.  De egyszerűen hihetetlen;  hogy tudta a film címét is,  pedig nem is mondtam.  Tényleg mindent látnak és hallanak.  Nagyon résen kell lenni.  Azt hiszem mától én is inkább spongyabob és Patrik kalandjait nézem.  :)

a sorsunk kovácsa

Írhatnám, hogy soha nem voltam olyan nő, de szerintem ez nem kifejezetten női, hanem emberi hozzáállás, tehát helyesen fogalmazva soha nem voltam olyan ember, aki ne akart volna megállni a saját lábán. Persze sokszor mondogattam a Csabinak, hogy én mostmár biztos nem fogok dolgozni, mert nekem aztán bőven elég az itthoni feladatokat ellátni- de ez nem igaz.
Soha nem szerettem kiszolgáltatott lenni és soha nem is fogok azzá válni. Tudom, hogy a Csabiban maximálisan meg tudok bízni, hogy teremt egy olyan anyagi hátteret a családunknak, amiből vígan élünk. Ő ilyen típus, a jég hátán is megél és "pillanatok" alatt sikeres lesz abban, amit csinál. De sajnos nem egyszer kerültem olyan helyzetbe, mikor csak magamra számíthattam. Ott és akkor hálát adtam, hogy mindig volt munkám, amit önerőből szereztem meg, hogy az évek alatt lett tapasztalatom több területen is és, hogy van egy olyan iskolai háttér mögöttem, ami mindig segítségemre lesz, ha munkát akarok vállalni.
Sajnos vagy nem, de megtanultam, hogy egy nőnek ugyanúgy meg kell teremtenie magának a "jólétet", mert bármikor beüthet a ménkő és akkor az ember lánya csak magára számíthat.
Ezért most megint kialakulóban van a fejemben valami, amiből még bármi jó is kisülhet. Sokáig nem találtam a helyem, mert minden munkámban volt valami, ami nem volt testhezálló. Hol a munkaidő, hol az elvégzendő feladatok, hol a fizetés. De mindenhonnan tudtam annyi tapasztalatot magammal vinni, ami segít abban, hogy egyre jobban és jobban beilleszkedjek a munka világába. És talán most, a harmincas éveimben tudom megmondani, hogy milyen munkát végeznék. Persze az anyagiak mellett most nagy szerepet kap a munkaidő, mert a gyerekeimet nem akarom elhanyagolni és a lehető legtöbb időt szeretném velük tölteni.  Így aztán egy barátnőm felvetett ötlete most telitalálatnak tűnik. Részleteket még nem mondok, majd ha már körvonalazódott a történet. De örülök, hogy újra bekerülök a 'vérkeringésbe', hogy újra ki tudom magam próbálni. Teljesen fel vagyok villanyozva! :)
Mert sajnos mondhatjuk, hogy jaj, ez a világ csak a pénzről szól...és igazunk van. Mert sajnos ma mindent ez mozgat. Mert ha pénzed van, akkor jobb életed van. Jöhetnek az ellenérvek és az, hogy az egészség a legfontosabb. Igen, ez így van, de nem árulok el nagy titkot, hogy azok az emberek is egészségesek, akiknek van mit a tejbe aprítaniuk. Igen, az egészség nem a szegények kiváltsága.
Soha életemben nem voltam gazdag. Viszont volt, hogy mehettem egzotikus nyaralásra, vehettem cabriot és nem kellett megnéznem a ruhákon az árcimkét a boltban. És kövezzetek meg, jó érzés volt.
Persze nem került el a másik oldal sem. Álltam havi 70ezer ft bevétellel az egyik kezemben és 150ezer forintnyi befizetésre váró csekkel a másikban. Ezt az oldalt is ismerem.
És igen, ha választhatok, akkor az előbbi lenne az. Akkor minden évben nyaralni mennék a gyerekeimmel, akkor ha kedvünk szottyanna elmennénk síelni, ha úgy éreznénk minden hónapban megnéznénk az Állatkertet és még sorolhatnám....
És igen, ezért dolgozni kell. De írhatnám úgy is, hogy ezért kell dolgozni...

kölykök, jég, hitel

Ma hét hónapos lett a Bence. Olyan nagyfiú már. Persze tudom, hogy valójában nem nagy, de ahhoz képest, amilyen új korában volt, elhihetitek, hogy bizony nagy. Valahol 8 kiló körül járhat, tehát vágósúlyban azért még nincs, de jó kis izmos, pasis teste van.
Hihetetlenül gyorsan fejlődik, szinte egyik napról a másikra elkezdett felállni, majd két napra rá megtanult mászni, most pedig ott tartunk, hogy tipeg a járókában.
Az összes új étel, amit megkóstol azonnal elnyeri a tetszését és hatalmas adagokat tud benyomni mindenből. Nem akarom elkiabálni, de úgy tűnik szerencsém van, mert az Ádi is világ életében jó evő volt. Én csak hírből ismertem a gyerekszájból kifröcsögő spenótot, mert az Ádám az utolsó falatig beburkolt mindent, ami elé került.
A mai nap jövés-menésből fog állni, úgyhogy meg sem lepődtem,  hogy esik az eső.  Reggel védőnő,  délután nőgyógyász,  este pedig masszázs.  És a reggeli órákban még be kell iktatnom egy kis mozgást és három orosz versike elsajátítását. Most nagyon lelkes vagyok a tanulást illetőleg,  mert mégsem megy el a tanárom külföldre,  így végre van esélyem normálisan megtanulni végre ezt a nyelvet.
A másik jó hír,  ami engem is érint, hogy állítólag öt év elteltével ki lehet kérni a hiteles autók törzskönyvét és el lehet adni azokat.  Ezzel-ha valóban így van-hatalmas problémától szabadítanak meg,  ha már a nyakamba varrtak egy ekkora, soha el nem fogyóddevizahitelt.
Mert persze,  hogy én is beleestem ebbe a hitel verembe, ahonnan csak kínok kínja által van kiszállás.  2008ban (már több,  mint 5 éve) vettem a Volvot hitelre. Mondanom sem kell, mire egyszer majd kifizetem, akkor már egy full extrás Mercedes árát is lazán odaajándékoztam a banknak. És akkor még esély sem volt megválni a kocsimtól. Most ez állítólag megváltozott,  úgyhogy izgatottan várom, hogy nyisson a bank és mondjanak nekem is erről valamit.

Lassan az Ádit is keltenem kell,  mert véget ért a hétvége,  újra kezdődik az ovi.  Tegnap IMnél ebédeltünk. Néha nem is tudom,  hogy a gyerekem vagy az ő beszólásait kéne-e vezetnem egy füzetben.  Hangyabob után,  a tegnapi nap szlogenje: azt a kutya máját! :D :D
Miután jól belakmároztunk-megjegyzem IM ismét nagyon kitett magáért,  mert rengeteg finom ételt készített- hazajöttünk, hogy pihenünk kicsit.  Ez persze hiú ábránd maradt,  mert a gyerekek tervében abszolút nem szerepelt. Így kitaláltam, hogy irány a koripálya. A Csabi az Ádit próbálta tanítani,  aki leginkább egy rongybabáea emlékeztetett,  mert nem sok hajlandóságot mutatott e sport irányába,  úgyhogy elernyesztette a testét,  az apja meg húzta- vonta a jégen.  Érdekes látvány volt.  Én addig a Bencét és a Castort megsétáltattama ppálya körül,  majd a következő pillanatban észrevettem,  azért a fiam is csak talált magának elfoglaltságot, mert a büfében ült és egy hatalmas melegszendvicset majszolt befelé,  amit aztán 3 dl teával le is öblített. Úgy tűnik még mindig nem sikerült megtalálni az Ádi sportját, de ami késik,  nem múlik.

mi kell a nőnek?

Egy nőnek minden kell. Sokkal,  de sokkal összetettebbek vagyunk a férfiaknál.  Nekünk kell szép ruha,  szép szavak, szép család.  A férfinak pedig csak nő kell.  És, ha szerencsések vagyunk,  akkor olyan férfi lesz mellettünk,  aki mindent megtesz értünk.
Mindez pedig azért jutott eszembe,  mert sok nő él körülöttem,  akik nem tudnak dűlőre jutni az életüket illetőleg.
Sokan kergetik a nagy szerelmet és közben elmennek a lehetőségek mellett.  Sokan elégedetlenek a sorsukkal, de nem tesznek semmit és sokan még maguknak sem vallják be,  hogy nem boldogok.
Az élet nem mindig habostorta, vannak nehézségek mindenki életében.  Én is már kilenc éve együtt vagyok a Csabival és nekem is megfordult a fejemben,  hogy jaj, de jó lenne újra lángoló szerelmesnek lenni,  gyomorban pillangókat érezni és torokban gombócot az izgalomtól. Volt,  hogy megfordult a fejemben,  miért ne választanék valami mást.  Aztán sosem valasztottam, mert rájöttem,  hogy ez csak fantáziálás.  Nem tudnám elképzelni,  hogy mást keressek, mert nekem ő a jó.  Aki figyel rám,  aki mindent megtesz értem,  akivel mindent meg tudok beszélni és aki elfogad annak,  aki vagyok.  És értelme lett azoknak a közhelyeknek, hogy olyan férfit válassz, akivel tudsz beszélgetni,  aki a barátod tud lenni.  Most érzem,  hogy van annyi szabadságom, amennyire szükségem van és nem kell bizalmatlankodni egymás iránt.  Én nagyon közvetlen ember vagyok és ebből sokszor volt probléma közöttünk.  A Csabi viszont tartózkodó és nehezen barátkozik.
De végül össze értünk.  Lett két gyerekünk és én benne lennék a harmadikban is.  Nem most,  de egyszer igen.
Összeségében Boldog vagyok.  Igen.  Nem maradéktalanul,  mert mindig van valami,  ami hiányzik hozzá.  De ezért van célja az életnek.  Hol anyagi,  hol lelki dolgok állnak a mérleg alsóbb nyelvén,  de ez mindenkinél így van.
Élvezem az életem,  mert tudom,  hogy csak ez az egy van.  Próbálom a gyermekeimet a legjobb tudásom szerint nevelni,  még akkor is,  ha időnként hiba csúszik a gépezetbe.  Mert sokszor megesik. Minden nap egy agyi sokkhatás az Ádival való szerepjátékozás, amikor az neki  a legkedvesebb móka,  hogy játékból autóversenyző és szóról szóra el kell ismételnem, amit mond. Ilyen pillanatokba már szedném is a sátorfámat és önként jelentkeznék a hárs hegyen több éves elzárásra-de végül erőt veszek magamon és örömet okozok neki.
A Bence miatt is gyakorta kerülök agyvérzés közeli állapotba,  mert ez a kistestű olyan szintű lelki nyomást tud gyakorolni a legyengült idegrendszeremen a földöntúli ordításával, hogy azt az érzést nem kívánom senkinek.
De így kerek az élet. És a két kutyával.  Minden napom teljesen be van táblázva, de nem bánom.  Szeretem mozgalmasan élni. Szeretek korán kelni és sajnálom az időt napközben az alvásra.  Szeretek tanulni és szeretek olvasni.

Szeretek vásárolni és szeretek egyedül lenni.  Ez mostanság csak ábránd,  de tudom jól,  hogy hamar vége lesz.  Hogy a gyerekek felnőnek és már nem leszünk érdekesek a számukra.  Tudom, hogy az élet gyorsan telik és sokszor hirtelen véget ér.  Tudom, hogy élvezni kell és kihasználni minden percét.  Mert az soha többé nem jön vissza már.

Valójában nem is tudom,  hogy jutottak ezek a dolgok eszembe,  mikor csak a hétvégéről akartam írni.  De akkor azt majd legközelebb!  ;)

egy kapcsolat próbája

Legyen az házasság vagy szimpla együttélés,  egy kisbaba mindig próbára teszi a kapcsolatot.  Persze nem feltétlenül rossz értelemben.  Nem kell mindjárt arra gondolni,  hogy minden apuka világgá szalad vagy esetleg nem is olyan nagyon messzire,  csak a szomszéd nénihez....
De miért is?
Mert felborul a rend, az addig kialakult kapcsolat. Előbb utóbb a családi ágy is játszótérré alakul,  és már vajmi kevés köze lesz azokhoz a játékokhoz,  amiket két felnőtt ember szokott játszani...a szexi hálóinget felváltja a szoptatós melltartó és apukát előbb utóbb lecseréljük egy apróbb hálótársra, :)
Ha nem,  akkor mi vagyunk Alice. Igen,  csodaországban.
Nálunk sem volt ez másként.  Mikor az Ádi született,  mindig törekedtem arra,  hogy a közelében legyek.  Eleinte vele aludtam a szobájában,  majd valahogy úgy hozta az élet,  hogy ő került be a hálószobába. Csabi pedig ki. Ezzel jól meg is szivattam magam, mert a kisfiam foggal-körömmel ragaszkodott hozzám és szó sem lehetett arról,  hogy bárhol máshol és bárki mással aludjon.  Most,  hogy elmúlt négy éves,  kezdett rendeződni a helyzet.  Már a szobájában alszik.  Igaz, sokszor fél egyedül,  így a Csabi alszik vele.  Így,  a Bence születésekor már teljes tudatában voltam az elkövetett hibáimnak és igyekeztem változtatni a dolgokon. Mondanom sem kell,  itt is adódtak problémák.  Egy dolgot biztosan megtanultam: nem engedem, hogy az éjszakák soha véget nem érő szoptatássá alakuljanak és ne legyen se éjjelem, se nappalom. Természetesen ez sem működik.  A tuti módszer,  hogy a gyereket ne etessük, ne vegyük ki és ne babusgassuk éjjel és akkor majd nyugodtan tudunk aludni-ez hazugság.  Annyit ugyan elértem vele, hogy nem kell a Bencét ringatni és duzzogva,  de elalszik egyedül,  viszont éjjel így sincs nyugalom.  Sokszor, hatszor-hétszer is felkel egyetlen éjszaka alatt.  Ilyenkor csak annyit kell tennem, hogy megsimogatom a hátát,  beadom a cumit és vissza is alszik.  De aztán újra ébred és újra és újra.  Nem enni,  nem inni,  csak úgy.  Ez lehet a hobbija.
Be kell látnom,  hogy ezek a gyerekek ilyen fajták.  Már fél évesen állnak és emiatt a felgyorsult fejlődés miatt éjjel sem tudnak nyugton lenni.
Ez pedig leharcolttá tesz bárkit.  Hónapokon át folyamatosan felugrani óránként az ágyból, hát az nem kismiska.
De nem szabad elhagyni magunkat.  Egy gyenge pillanat és nagy magyar anya lesz belőlünk.  Leharcolt ábrázat, kitérdesedett tréning nadrág és zsíros haj. :) persze csak viccelek.  Viszont egy dologról ne feledkezzünk meg: az apukákról.
Mert,  ha egyszer csak azt vesszük észre,  hogy apuka nek kíváncsi ránk,  akkor lehet,  hogy késő.
Nem,  most kivételesen nem az én életemből merítettem, hanem csak úgy általánosságban írom.  Persze én is jarhattam volna így,  csak nekem szerencsém volt,  mert a Csabi apának született és nem érzett soha  féltékenységet a gyerekei miatt.
Viszont én vágyom már arra,  hogy kettesben is legyünk.  Ha csak a moziig jutunk, akkor oda, ha már el tudunk menni pár napra akkor oda is.  Adjuk meg magunknak a  a lehetőséget,  hogy kicsit maradjunk "gondtalan fiatalok' és élvezzük kicsit a gyerekmentes órákat is.
És most már látom én is,  hogy ezen bizony dolgozni kell.  Ha nem figyelünk oda, ha mi nem teszünk lépéseket,  akkor már nehéz lesz kikecmeregni ebből a mókuskerékből.  Maradjunk férfi és nő, anya és apa egyszerre.  Ez talán naz egyik legnagyobb kihívás az anyaságban. Pelenkázni mindenki tud,  de nőnek maradni kevesebben.
Megnyugtatásképp: kutatások bebizonyították, hogy a gyermek 5 éves korára áll vissza a rend, a 'boldogság' anya és apa között.  Tehát kitartás! ;)

csak vidáman

Tegnap próbáltam pozitívan szemlélni az életem,  de bevallom nem nam kell úgy érteni,  hogy bárkivel cserélnék, hanem csak kibuktam, na. Az állandó éjszakázás és az örökös nappali rabszolgasors....hát kicsit el voltam kenődve.
Aztán úgy határoztam, hogy a szokásos futópados reggelt felváltom egy jó sétával. Fogtam a babakocsit és a Castort, majd nekiiramodtunk. Lebaktattam három kilométert és valamennyire ki is szellőztettem a fejem.  Akkor úgy gondoltam, hogy már ennél jobban úgysem lehetek kipurcanva, így bevállaltam az Ádi egyik ovis barátját is délutánra.  Volt nagy hangoskodás, közben berobogott IM is a Csabival és anyu is beugrott egy kicsit.  Legalább a Bencét lefoglalták egy időre,  így én gyorsan sütöttem is goffrit a csapatnak, közben pedig a fiúknak dugdostam el tárgyakat a lakásban,  amit meg kellett keresniük.  Nagyon jól érezték magukat.  Én még akkor annyira nem,  de IM hamar jókedvre derített. Már említettem,  hogy legtöbbször olyan dolgokat mond,  amiről maga sem tudja,  hogy micsoda.
Na most a következő párbeszédet csípem el az Ádi és közte:
-mikor lesz már fél 9? - kérdezte az Ádi
-Miért? - érdeklődik IM
-Mert akarom nézni a Spongyabobot.-mondja a kisfiam
- És hánykor kezdődik a Hangyabob Ádikám?- szegezi a kérdést Ádinak a mama

****

Ma reggel valahogy sokkal energikusabban ébredtem és már egyáltalán nem érzem magam se fáradtnak, se mufurcnak. Lehet, hogy azért,  mert itt a hétvége és a Csabi is itthon lesz végre.

Az Ádi oviban van,  a Bence pedig szokásához híven alszik a teraszon.

Ma rreggel azért ismét megjelent a gondolataimban a kisördög és el akart tántorítani a célomtól. 

IM tegnap hozott nekem egy  mogyorós csokit,  amit mellesleg imádok és ma szinte megszólalt, hogy fogyasszam már el.

A pillantásom cikázott az édesség és a futócipőm között. Nehéz döntés volt, de végül a mozgást választottam. Igaz még mindig nem illene felvennem a Schobert nevet, de azért haladok. Kocogás-gyaloglás és egy kis torna. Kb. 40 perc naponta.

Az edzőm árgus szemekkel figyelt, majd minden egyes lazsáló pillanatban jól ellátta a bajomat.

Minden egyes tunya pillanatot észrevett és már hajolt is fölém, hogy nehogy elkalandozzanak a gondolataim a nagy edzés során. Hát merne valaki ellenkezni?

le a nyafogással!

Természetesen az éjszaka semmit nem változott és délelőtt alig vártam,  hogy a Bence végre elaludjon és én is elnyúlhassak a kanapén. Ki is tettem a levegőre,  mert ilyenkor ott tud jól aludni és ha valami miatt nem tud a kertben szunyálni a délelőtti órákban,  akkor hamar -úgy 20 perc után -fel is ébred.  Így hát kiraktam.  Általában nem is kell tologatni,  csak kint hagyni.  Pár perc után már csukódik is be a szeme.
Ma sem volt ez másként.
Már hívogatott is a kanapé, az újság és a távirányító.  Leheveredtem és kézbe fogtam a telefonom.  Egy gyors pillantás a facebookra és már lustizok is. Igen ám,  de az első poszt, amit megláttam így szólt: 'Neked is pont annyi órából áll egy nap,  mint Beyoncenak. Te döntöd el mire fordítod.' Valami ilyesmi volt,  csak angolul. És ott akkor rájöttem,  hogy tényleg.  Most heverek itt egész délelőtt és utána ugyan nem leszek annyira fáradt,  de semmit nem csináltam. Sőt, sajnálhatom is magam, hogy milyen rossz nekem a sok éjszakázás és a rengeteg gyerek és kutya és házimunka és miegymás. ..

  Így soha nem jutok egyről a kettőre.  Úgyhogy fogtam magam, felhúztam a futócipőm, és felpattantam a futópadra. Nem mondom,  hogy jól esett.  Ott még mindig nem tartok,  viszont elégedett voltam. És kicsit fel  is pörögtem tőle.  Utána egy gyors zuhany,  hajmosás és  ruha mosás.  Na nem azért mert úgy megizzadtam, hanem mert tele volt a szennyes kosár. Már a második adag megy, közben elkészült a Bencének a Sütőtök is.
Persze,  nyilván tisztában vagyok vele,  hogy ettől még nem váltom meg a világot,  de legalább erőt veszek magamon. Soha nem voltam túl sportos,  mert soha nem volt szükségem rá.  Mindig vékony voltam.  De most már kell mozognom, mert sajnos én sem leszek fiatalabb.

És megtanulom az oroszt is!-nem fog ki rajtam egy hét hónapos gyerek! Úgy határoztam elég a nyafogásból!

Hosszú idő után végre tegnap együtt tudtam tölteni az Ádival egy napot.  Kettesben ugyan nem voltunk,  mert a kis haramiát hurcoltuk magunkkal,  de azért majdnem olyan volt,  minta régi szép időkben.  A tropicariumba mentünk,  mert az közel is van és érdekes is. Úgy terveztem,  hogy a Bence ücsörög majd a babakocsiban, mi pedig kéz a kézben sétálunk az Ádival és elolvasom neki az érdekes információkat az egyes állatokról.  Ez persze hiú ábránd volt,  semmi több.
Ababakocsiba be kellett kötözni a Bencét,  aki folyamatosan csak azon mesterkedett, hogy álljon fel és vesse ki magát a járgányból. Emellé hangosan kiáltott,  hogy mindenki figyelmét felhívja az őt ért atrocitásra.
Pár perc és néhány furcsálló pillantás után a táskám helyet cserélt a gyerekkel.  Bence kézbe-táska kocsiba.  Még csak hagyján lenne egy majd nyolc kilós csomagot cipelni végig,  de mindennek a tetejébe ez a csomag hol a hajamat tépte,  hol pedig kézzel lábbal harcolt,  hogy kijusson a kezemből. Ezt már csak tetézte a belépéskor megcsapó párás, trópusi levegő,  ami leginkább arra késztetett, hogy szaladjak innen messzire,  mert még meg is fogok fulladni. Természetesen túléltem e remek kalandot és még kicsit élveztem is.

Azért mmár nem volt ellenemre a hazamenetel, mert az idegeim és a kar izmaim kezdték felmondani a szolgálatot. Aztán végül mégsem haza, hanem egy barátnőmhöz mentünk.Az Ádi jót játszott a gyerekekkel, a Bence elájult a teraszon én pedig legurítottam egy pohár bort. 

A nap konzekvenciája: ha túl sokat vagy a túl sok gyerekeddel, a legjobb amit  tehetsz, ha iszol! ;) :)

pont, mint az állatkertben

Az otthonom kezd egyre inkább egy állatkertre hasonlítani és bármily meglepő nem a kutyák miatt.  A Bence olyan hangokat ad ki, mintha egy jól menő Zoo trópusi melegházába tennénk be éppen a lábunkat.  Ott érik az embert ezek a hang hatások, mikor a papagájok és majmok egyszerre kiáltoznak.Na ez van nálunk.  Nappal.  Az éjjel még ennél is rosszabb. Akkor folyamatos bömbölés töri meg a csendet. Ma már kezdtem elveszteni a nxugalmamat, mikor úgy tizedszerre ügettem át az ágyamból az övé mellé.  Pedig nagyon következetes vagyok már és nem veszem ki a kiságyból, csak legkorábban hajnali háromkor. Akkor már adok neki egy kis vizet és ezután rendszerint meg is nyugszik. ...Úgy húsz percig. Ma hajnalban miután mérgemben jól elhajítottam a popsikrémet-büntetve ezzel a világot- és hármat jó hangosan dobbantottam, mint egy fújtató, még be nem tört vadló....vártam a csodát.  Csak nem jött.  Így jól belekáromkodtam az éjszakába. Elmondtam minden szaftos szidalmat, de ez sem segített.  Így végül fél hatkor feladtam. Elmorzsoltam pár düh könnycseppet a szemem sarkában és rohadtul mérgesen felkapcsoltam a villanyt. Akkor kezdjük a napot.  Kissé sem vidáman.  Szerencsére a dühkitörésem felkeltette a Csabit is,  aki nemes egyszerűséggel csak elmebetegnek titulált, majd pisilni és fogat mosni ment.
Valóban nem éppen tüntettem normálisnak,  de kérdem én,  ki lenne az,  ha immár hét hónapja nem tud aludni egy normálisat?
Aztán hamar belerázódtam a napba. Gyorsan készítettem egy kávét és bár rázott még a hideg a kialvatlanságtól, gyorsan megetettem a Bencét,  aki immár vidáman kurjongatott és beraktam a járókába játszani.  Én addig kiszótároztam az orosz szavakat és próbáltam őket belenyomni az agyamba.
****
Az orosz tanulásom a kudarcok kudarca,  mert végre lenne egy jó tanárom, erre ő is elköltözik az országból.  De még pár órát tart nekem,  hogy átvegyük az alapokat. Persze érzem,  hogy kissé merész gondolat volt egy ilyen kis gyerek mellett bevállalni egy új nyelv elsajátítását, de hát mindig azt hiszem,  hogy nekem semmi nem lehetetlen. Lassan be kell látnom,  hogy tévedtem.
*****
Folytatva a reggeli mizériát, miközben az orosz betűket próbáltam értelmezni,  a Bence márnem hagyott békén. Mióta megtanult felállni, semmi nem köti le a figyelmét.  Se játék,  se más érdekesség,  csak azon mesterkedik, hogy hol állhat fel.  Aztán csak áll és unatkozik. Majd leültetem. Újra feláll. Újra unatkozik.  És így tovább. ...
A Csabi is belátta, hogy jobb, ha valamit kitalál, ha nem akarja,  hogy a Hárs hegyen végezzem. Azonnal mondta is,  hogy áthozza IMet segíteni,  hiszen erre valók a nagymamák. De nekem most legkevésbé az hiányzik,  hogy egy nagymamát is kerülgessek itt.

Úgy határoztam,  hogy adok magamnak egy fél órát,  mert ma orosz órám lesz és nem ártana rápihenni egy kicsit,  hogy a megszokottnál legalább ne nézzek bambábban.  Talán ennyi,  egy fél órácska jut még pihenésre oviba menet előtt.  És igen.  Valahogy össze is jött.  A Bence negyed 8kor elaludt én pedig beosontam az Ádi mellé az ágyba.  Összeraktam az ovis cuccokat,  már csak indulni kellett,  így 7.50re húztam az órát.  És vissza is aludtam.  Az ébresztő hamar szólt,  én pedig még hamarabb le is kapcsoltam és aludtunk tovább.  Úgy döntöttem nincs ma ovi, hanem tartunk egy kis közös napot.
Ha vége lesz az órámnak, elmegyek a gyerekekkel a Tropicariumba.
Így most mindenki jól járt. Én aludtam egy órát,  az Ádi szabadnapos lett, a Bence pedig egy viszonylag kipihent anyát kapott.
Dobroje utro! Kezdődjön a nap!

behavazva

Ha a táj nem is, én mindenképpen be vagyok havazva. Már háromszor nekiálltam bejegyzést írni, de mindig valami vagy valaki közbejött. Egyre mozgalmasabb itt az élet, mióta a Bencét nem lehet egy pillanatra sem szem elől téveszteni. Természetesen azt álláson kívül semmi nem érdekli. Feláll a járókában, a kiságyban, az ágynál, a lábamba kapaszkodva és mindenhol, ahol szemernyi esély van rá. Így már nemcsak éjjel, de nappal is folyamatos készültségben kell lenni miatta. Mivel még kezdőnek számít az ácsorgásban, sokszor olyan dolgokat művel, ami nem éppen szokványos. Rendszerint a szájával kapaszkodik meg a járóka peremében, miközben a kis pókhasa alatt reszketnek a kis lábai, mert nem elég stabil még. Nem hiszem, hogy a legkellemesebb érzés lesz így elborulni, hogy közben a még fogatlan szájával tartja magát.
Az éjszakák még mindig a kegyetlen kategóriába tartoznak, de őszintén szólva elég jól viselem. Magam sem tudom, hogy ez minek köszönhető, de egyre kevesebbszer töri meg az éjszaka csendjét éktelen káromkodásom. Amúgy tudom jól, hogy én csinálok valamit rosszul. A Bence végig tudná aludni az éjszakát, ha kicsit drasztikusabb lennék és nem mennék be a szobájába minden ordításra. De ezt nem akarom. Még nem. Amíg könnyedén veszem a napokat így is, amíg nem nyomja rá a bélyegét az éjszakázás a lelkiállapotomra, addig miért is ne? Miért is ne nyugtassam meg, ha sír vagy esetleg szomjas. Annyi határvonalat húztam, hogy nem kap enni lefekvés után, csak legkorábban hajnal 4 után és törekszem arra is, hogy éjszaka, ha nem muszáj, ne vegyem ki a kiságyból. Ki is fejlesztettem egy eléggé nevetséges módszert a visszaaltatásra, de működik. Egy perc alatt.
Na akkor egy kis bepillantás az éjszaka rejtelmeibe:
Este 7-8 körül van fürdés. Ezután vacsora, ami egy jó nagy adag vaníliás tejpépet jelent. Próbálom megtömni, mint a libát, hogy kibírja reggelig. ;) Ezután beviszem a szobájába és berakom az ágyába. Vagy elalszik magától-tízből egyszer-vagy ordít. Természetesen, ha elaludna, akkor nem az én gyerekem lenne. Ez ordít. És itt jött a nagy találmány. Kiengedem a begumizott hajam és belógatom a kiságyba. Igen, rá a gyerekre. Ő ettől olyan szinten megnyugszik, hogy kétszer-háromszor meghúzogatja kicsit és már alszik is. Se szó, se beszéd. Én pedig felállok és kissé megviselten, hasonlatosan a Kör című horror tvből kimászó kislányához visszaballagok az ágyamba. Aztán újra felkel és újra bemegyek. Ennyit még Axl Rose se rázta a fejét egy ütős Guns N Roses buliban sem, mint én, egyetlen éjjel. De hát ez a gyerek egy hajfetisiszta. Hát legyen. Megjegyzem többször megfordult már a fejemben, hogy egy régi póthajamat fellógatom a kiságy oldalára, így olyan, mintha egész éjjel ott lennék, nem? :)
Nagyjából ez a vad rocker világ jellemzi az éjszakáinkat. Szerencsére még sört és cigit se kért a Bence-reméljük kimerül ezen  vágya a hajrázás területén.

A gyerek bajokat leszámítva minden rendben. Lelkesen használom a futópadot -nemcsak a levetett ruháim fogasaként, hanem el is indítom és rá is állok közben. Futni nem tudok, de gyalogolni szoktam. Gyorsan. Ennyi mozgás nem árt. Mondhatnám, hogy jól is esik-de hazudnék. Még nem jutottam el arra a szintre, hogy élvezzem a mozgást. Egy dolgot élvezek, a döglést-ezen nincs mit szépíteni. Na meg szeretek enni is.Úgyhogy azt leszögezhetjük, hogy sosem leszek egy Rubint Réka, de szerintem nem is baj ez. Kész szerencse, hogy a lapos hasért ma már plasztikai sebészhez is lehet menni. :DDD

A hétvégénk nem éppen tradicionálisan telik. Tegnap este elmentem a barátnőimmel vacsorázni, az Ádi pedig átment anyuhoz aludni. Nem nagyon szokott ilyet csinálni, de az utóbbi időben egyre önállóbb lett. Mióta kiszokott az ágyamból, valahogy felnőtt...persze ez hülyén hangzik, tekintve, hogy 4 és fél éves, de mégis, azóta olyan nagyfiús lett. Persze ezt kissé a szívemre is vettem, de szigorúan csak titokban, mert úgy látom ő jól érzi így magát. Tudtam, hogy nehéz lesz ez a fajta elszakadás, hogy már nem én vagyok a minden számára. De sajnos ez így van rendjén. Ő most sokkal inkább apás lett. Az apjával akar aludni, vele akar játszani és úgy általánosságban inkább vele múlatja az idejét. De azért ennek örülök is, mert a Csabi sokszor "ki volt zárva" a kettőnk életéből, mert a hosszú szoptatás egy furcsa köteléket alakított ki közöttünk. És most látszik helyreállni az egyensúly, ennyi év után.
Most viszont már én is vágyom egy kicsit arra, hogy gyerek nélkül legyek. Nyáron szeretném, ha nélkülük is el tudnánk menni erre-arra. Addigra a Bence is 1 éves lesz, nem hiszem, hogy annyira a szívére fogja már venni, ha le lesz passzolva egy-egy éjszakára a mamihoz.
Érdekes amúgy, hogy így változok én is. Az Ádival teljesen más voltam. Szinte görcsösen ragaszkodtam hozzá és bele is őrültem volna, ha nincs velem éjjel. Most már egészen más a felállás. Már kell a különlét és már értem, hogy miért mondják azt, hogy a gyereknek is jobb, ha egy feltöltődött anyát kap vissza a leharcolt helyett. Akkoriban sem voltam görcsös, de nem adtam magamnak ennyi szabadságot.

anya for president

Akinek nincs gyereke nem is hinné, hogy egy anya mi mindenre képes. Az, hogy egy kézzel megfőzök egy húslevest és kitakarítom a lakást az teljes mértékben normális, mint ahogy az is, hogy a másikban egy kisded lógó lábbal és mindent elérő kezekkel perpetuum mobile szindrómától szenved és kezünkből eltávolítva éktelen ordításba kezd. Mondhatnám, hogy én már tapasztalt vagyok, én a kétgyerekes anya. Már egyszer végigmentem ezeken a dolgokon és nagy-nagy tapasztalattal bírok e rakoncátlan kistestűek felett, de valójában ez oly kevéssé igaz, minthogy Amerika fővárosa New York. Azt hinnénk, de nem az. Így vagyok én is. Mikor azt hiszem minden rendben lesz, kiderül, hogy semmi nem olyan egyszerű, mint aminek látszik. Főleg a gyerekekkel. Én mondom, azok aztán rakoncátlan teremtések. Kis termetük ellenére hatalmas rafináltsággal megáldva. És most másodszorra ugyanúgy győzedelmeskedtek felettem, mint annak idején az Ádi. És csak pislogok, hogy soha nem alszom, hogy nem tudom lerakni ezt a büdös kölköt és mire egyet térülök-fordulok azt fogom észrevenni, hogy új taggal bővül a háló birodalmam és a kis Bence is itt fog szuszogni mellettem az ágyban.
Mit rontok el? Nem tudom. Valójában arről sem vagyok száz százalékosan meggyőződve, hogy elrontom-e a dolgokat. Végülis ezért fizet Viktor, hogy anya legyek. És ez nem kis munka, ha én mondom.
Úgyhogy nekem is jár a szórakozás. Erre vannak nálunk a szerda délutánok, mikor egy barátnőmmel és az ő két gyerekével elzarándokolunk a játszóházba és szabadon engedjük a porontyokat, hogy levezessék a felgyülemlett energiákat, mi pedig leheveredünk egy kanapéra és csokiöntetes tejszínhabbal díszített jegeskávét szürcsölünk és megvitatjuk a világ nagy dolgait.

A játszóház elég 'színes' egy hely már ami a szülőket illeti. Több típus is fellelhető odabent és most nem kell 'fikázást' sejteni a háttérben csak tényeket. Tényeket a típusokról.

1. A játékos: ide tartoznak azok az anyukák és apukák, akik aktívan részt vesznek a játékban. Nekik nincs akadály, legyen az csőcsúszda vagy labda tenger, esetleg ugrálóvár. Mindenhol ott vannak és bárgyú mosollyal élik ki saját gyermeki vágyaikat potom 600 Forintért. Ez azért nem rossz biznisz, mert míg a gyereknek kétezer forint körüli belépőt fizetünk, nekünk csak ennyit kell perkálnunk a felhőtlen szórakozásért.

2. Ősanya: Minimum két gyerek van vele és legalább egy a hasában. Leharcolt ábrázat, nagylábujjnál lyukas zokni és festetlen haj jellemzi. Igazán semmi nem érdekli, és ideje sincs nagyon gondolkodni semmi érdekesen, hiszen vagy éppen az egyik vagy a másik gyereket terelgeti, szusszanásnyi idő esetén vajúdik egy babzsákon.

3. Miss mama: olyan anyukák, ne adj' isten nagyik, akik csinosan, divatlappal a kezükben ücsörögnek a játszóházban, esetleg még parfümöt is használtak így se büfi, se baba kaki illat nem lengi őket körül. A többi anyuka nem igen kedveli őket, titokban fintorognak is és azzal a tudattal nyugtatják magukat, hogy az ilyenek mindenek, csak nem jó anyák.

4. Apák: az apáknak két típusa ismert. Az első, aki anyával érkezik és az asszony mellett áll, ül vagy parancsra a gyereket rendezi. Ezek az apák általában női válltáskát tartanak a kezükben és legtöbb esetben fehér vagy mintás zoknit viselnek. Zokni fronton azért vagyok ilyen jól informált, mert egy játszóházban nemcsak a gyerekek, de a szülők is cipő nélkül kell, hogy legyenek és hát aki nem épp igényes vagy nem figyel reggel a zokni mivoltára, az bizony itt pórul járhat. Mert egy zokni állapota éppoly sokat elárul a gazdájáról, mint egy cipő.
A másik apa típus a laza vagy épp ellenkezőleg a merev, de egy biztos, hogy egyedül van a gyerekkel és szívesen szemléli a miss mamákat. Ismerkedésről szó sincs, ez egy kulturált hely, de azért elgondolkodnak, hogy mi lehet az oka, hogy ilyen anyák is léteznek.

5. Magyar anya: a legelterjedtebb anyafajta hazánkban. Ismertetőjele a rövid haj, apró vagy annál kicsit nagyobb hájacska deréktájon, egyszerű, de kényelmes viselet és egy gyerek, maximum kettő. Egyedül jön a gyerekkel, időnként néhány keresetlen szót vált a hozzá közel álló másik magyar anyával. Tapasztalatot cserélnek a gyerek étkezési, emésztési és viselkedési szokásairól, elhintve egy-két büszkeségre okot adó információt (már tud angolul számolni vagy ő énekelt e legszebben az ovis kórusban, esetleg három napig nem kakilt a kis bugris, bezzeg a nutellás palacsintából együltő helyében benyom vagy hetet....). Miután kedvesen túllicitálták egymást, új beszélgető partner után néznek, ahol minden kezdődik elölről.


Nagyjából ilyen klassz hely egy játszóház, játszótér és minden gyerekek és szüleik számára fenntartott hely. Ha újra járnám a főiskolát egész biztosan ebből a témából írnám a szakdolgozatomat, mert számomra kimeríthetetlen forrásként funkcionál.
De legyen akármilyen hely is ahol épp vagyunk, lényeg, hogy mi jól érezzük magunkat,,tartozzunk is bárhová. ;)

én megpróbáltam ;)

Már említettem,  hogy nem vagyok egy nagy újévi fogadkozó így csak spontán magamat is meglepem az ötlettel, hogy én bizony futni fogok.  Hiszen lát az ember lánya mindenféle Rubint Rékákat és hozzá hasonló tudomisénhogyhíjvákokat, akik vígan és könnyedén szaladgálnak hosszú kilométereket, mintha csak ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.Így arra gondoltam,  oké,  bekötözöm a puszedlis zacskó száját,  visszateszem a nasis szekrénybe és futásnak eredek. Futok a csinos bikinis alakért és a jó kondiban lévő,  egészséges szervezetért.
Vasárnap vissza is vittük a futópadot a céghez,  ahonnan vásároltam,  mert sajnos mindig megakadt a Csabi súlya alatt.
-Nem bírja el!-panaszoltam és előadtam a tüneteket.
A szervizes fickó persze csak somolygott,  hogy kis buták, nincs itt nagy baj,  csak laza a szalag.
Így aztán azonnal lelepleződtünk, hogy annyi közünk sincs a sporthoz,  mint a koala macinak a grizzlyhez.

Nagy örömömre,  hogy nem kellett se ráfizetni, se visszaadni,  hatalmas ötlettel álltam elő.  Gyorsan vegyünk futó cipőt és este kezdődhet a nagy sport maraton.
Így is lett.  Vettünk mindketten 1-1 csukát és gyorsan haza is siettünk, hogy nyélbe üssük a nagy megmozdulást.

A Csabi fél órát futott, én pedig húsz percet gyors gyalogoltam.

Az Ádi is nagy lelkesen lépdelt a szalagon. A Bence épp a teraszon aludt amikor én kerültem sorra és a Castort beengedtem, hogy lehetőleg ne kapja ki a gyermeket a babakocsiból vagy egyszerűen csak ne nyalja össze.  Helyette teljesen meg volt zavarodva,  hogy mit csinálok én azon a mozgó szőnyegen.  Megjegyzem én is.  :)

Minden alkalmat megragadott-szó szerint-, hogy lekapjon onnan.  Nem elég, hogy a testemmel küzdöttem,  az akita minden lépésnél megragadta a bokám felett a nadrágom, hogy megmentsen szorult helyzetemből. Komolyan mondom,  egy élmény volt ez a futás.  Nem éppen kellemes, de élmény. 

Kicsit még büszke is voltam magamra és vártam is a ma reggelt, mert biztos voltam benne,hogy ma már annál is jobban bírom majd,  mint tegnap.  Tévedtem. 

Se nem bírtam,  se nem hagytak. 

Pedig nagyon felkészültem. A Bencét kint altattam a teraszon,  mert ott egy-két órát bőven elszundít egyhuzamban.  Persze most nem.  A húsz perces kocogást háromszor kellett megszakítanom. Egyszer a postás,  kétszer a Bence miatt.  Épp agyvérzést készültem kapni,  de inkább úgy döntött a vérnyomásom, hogy leesik, úgyhogy a nagy sportolás után még csillagokat is láttam. 

Majd gyorsan összeszedtem magam és épp nekiálltam volna egy kis tornának, mikor a kisfiam ismét éktelen ordításba kezdett.  Itt már meg is világosodtam, hogy ez egy égi jel lehet,  hogy azonnal hagyjam ezt abba.  Én pedig nem akarok ujjat húzni az univerzummal, úgyhogy véget is vettem ezen dolgoknak.  Azóta boldogan élünk,  a puszedli és én. 

kutya bajok

Vasárnap reggel ha csak tehetem a kutyaiskolában indítom a napot. Nekem is jó,  mert levegőn vagyok és mozgok egy kicsit,  a kutyának is, mert két órán keresztül csak vele foglalkozom.  Ráadásul az időjárás is igen kegyes mostanában hozzánk,  mert csaknem koratavaszi idő van, legkevésbe sem zord januári.  Tehát minden klappol, hogy ma is útra keljünk-kivéve a kutyát.  Ha valaki nem tudná,  az akitát régen medvevadászatra használták és a japán szamurájok testőr kutyája volt.  Ez a japán akita.  Az amerikai akita ennek tovább tenyésztett változata,  hogy a japán makacsságon kívül még egy löket erőt is adjanak hozzá.  Így készült el ez a gyönyörű állat. Na most szegénykém olyan gyenge lábakon áll,  mint a harmat és folyamatosan az állatorvosnál ülök vele,  mert egy rossz mozdulatot tesz és lesántul. Már másodszorra küzdünk ezzel a csonthartyagyulladassal és nagyon lassan gyógyul.  Állítólag ez a gyors növekedés miatt alakul ki és egyszer majd kinövi és soha többé nem jön vissza ez a panasz.  Most 1 éves és csaknem 50 kiló. Persze, hogy hatalmas,  főleg,  hogy két éves koráig erősödni fog.
Amúgy a kezdeti nehézségek után kijenthetem, hogy nem rossz kutya ő, de azért van még mit alakítani rajta.

Persze már a kutya hámot is megrendeltem neki, hogy a várva várt szánhúzást nyélbe üssük, de ebből olyannyira semmi nem lett, hogy hó helyett rügyeznek a fák és a felállás is maximum abban a formában működne, ha a Castor ülne a szánkón, én pedig becsatolnék és vontatnám az ebet. De enyém lenne a világ első szánonhúzott kutyája. 

fogadalmak nélkül

Soha nem voltam egy nagy újévi fogadkozó. Biztos ez abból is ered, hogy valójában mind a mai napig utálok olyan dolgokat tenni,  amihez nem füllik a fogam. Így nem is volt baj,  hogy ez az éjfél is elmúlt igazi éjfél és hamis ígéretek nélkül.

Ma azonban más megvilágításba kerültek a dolgok. Már megint azt vettem észre, hogy csak gyűlnek a fejemben a dolgok, amiket meg akarok tenni. És merő apróságok, amikre mégsem jut soha idő.
Mindig megfogadom, hogy minden nap hallgatok majd zenét a gyerekekkel és énekelünk is.  Hát persze, hogy mindig kimarad. Ez és ehhez hasonló apró dolgok vannak az életemben, amikre érdemes lenne odafigyelni. Meg például az is, hogy hagyjam már abba az esti csoki falást, helyette egyek meg egy mandarint vagy almát és erre vegyem rá az Ádit is.
És akkor a sportról még nem is beszéltem. Kénytelen leszek rávenni magam valami mozgásra, mert így aztán várhatom, hogy a gyerekeim edzésre járjanak, miközben én a kanapén tespedek egy tál popcornnal a kezemben.
Hogy jobban hangzon, úgy fogalmazom saját lelki békém üdvéért, hogy néhány követendő jótanácsot adok magamnak, de semmi esetre sem fogadalmat.

És hát mivel van tele a világ, így az ünnepek utàn? Persze, hogy a diétával. Mindenki kocog, koplal, gyúr és szépül a bikini szezonra. Na jó, majdnem mindenki, mert én a tipikus 'aj, ráérünk arra még' - medúza testű strand huligán vagyok, aki majd az utolsó utáni
pillanatokban veszi észre, hogy ismét nem szívódott fel a hasában tárolt rengeteg felesleges étek, amit este, nagy boldogan toltam be minden áldott nap.

bújèv

Bújév- mondta az Ádi nagy vidáman mindenkinek.  Igaza van,  ez legalább jelent valamit,  nem úgy, mint a buek. Az egy gyereknek csupa értelmetlenség.
Nálunk nagyon vidáman kezdődött az év.  A Bence már áll a két lábán,  pedig épp csak most múlt 6 hónapos.  Persze attól, hogy ilyen nagyfiú lett, a többi dolog nem változott.  Az éjszakák még minden elég mozgalmasak nálunk talán csak azzal az apró változással,  hogy már a Csabi nem tudja visszaaltatni, úgyhogy teljesen rám marad ez a feladat.  
A szilveszter éjszaka eléggé hétköznapi módon telt nálunk,  azon kívül, hogy volt pezsgő és virsli, más izgalom nem igen történt.  Vagyis dehogynem.  Az utcánk nagyjából világháborús övezettè változott úgy délután 6 és hajnal 2 között.  Olyan petarda és tűzijáték áradat volt, hogy a kutya már pisilni sem volt hajlandó kimenni és úgy viselkedett,  mint egy született szobakutya. Mivel az Ádi nem volt hajlandó délután aludni,  így este 10kor már majd leragadt a szeme. Így mi előrehoztuk az éjfélt. Koccintottunk,  és aztán a Bence a szobájában,  mi pedig a hálószobában tértünk nyugovóra annyian, ahányan csak voltunk.  Csabi,  Ádi,  kira,  Castor és én.  Mivel nekem minden alvással töltött fél óra is ajándék,  gyorsan el is aludtam.  Persze a Bence már éjfél előtt felkelt, így nem tudtam lemaradni se a himnuszról, se a fergeteges tűzijáték partiról. A kisfiút egy órán keresztül hurcoltam, mire el tudott szenderedni a nagy zajban.
Valahogy itt ki is merült a szilveszteri buli fogalma nálunk idén.  De nem baj, jó volt ez így.
Most pedig próbálunk visszarázódni a hétköznapokba. A Csabi újra jár dolgozni,  én pedig ismét anya vagyok. ?.Úgy nagyon.  Nincs segítség,  csak ese, addig fél kézzel főzök,  egyszerre kétféle játékot játszok és két gyerekkel járok pisilni,  fürdeni és és minden egxes zugába a lakásnak.  :)
Folyt, köv...