Ma sem volt ez másként.
Már hívogatott is a kanapé, az újság és a távirányító. Leheveredtem és kézbe fogtam a telefonom. Egy gyors pillantás a facebookra és már lustizok is. Igen ám, de az első poszt, amit megláttam így szólt: 'Neked is pont annyi órából áll egy nap, mint Beyoncenak. Te döntöd el mire fordítod.' Valami ilyesmi volt, csak angolul. És ott akkor rájöttem, hogy tényleg. Most heverek itt egész délelőtt és utána ugyan nem leszek annyira fáradt, de semmit nem csináltam. Sőt, sajnálhatom is magam, hogy milyen rossz nekem a sok éjszakázás és a rengeteg gyerek és kutya és házimunka és miegymás. ..
Így soha nem jutok egyről a kettőre. Úgyhogy fogtam magam, felhúztam a futócipőm, és felpattantam a futópadra. Nem mondom, hogy jól esett. Ott még mindig nem tartok, viszont elégedett voltam. És kicsit fel is pörögtem tőle. Utána egy gyors zuhany, hajmosás és ruha mosás. Na nem azért mert úgy megizzadtam, hanem mert tele volt a szennyes kosár. Már a második adag megy, közben elkészült a Bencének a Sütőtök is.
Persze, nyilván tisztában vagyok vele, hogy ettől még nem váltom meg a világot, de legalább erőt veszek magamon. Soha nem voltam túl sportos, mert soha nem volt szükségem rá. Mindig vékony voltam. De most már kell mozognom, mert sajnos én sem leszek fiatalabb.
És megtanulom az oroszt is!-nem fog ki rajtam egy hét hónapos gyerek! Úgy határoztam elég a nyafogásból!
Hosszú idő után végre tegnap együtt tudtam tölteni az Ádival egy napot. Kettesben ugyan nem voltunk, mert a kis haramiát hurcoltuk magunkkal, de azért majdnem olyan volt, minta régi szép időkben. A tropicariumba mentünk, mert az közel is van és érdekes is. Úgy terveztem, hogy a Bence ücsörög majd a babakocsiban, mi pedig kéz a kézben sétálunk az Ádival és elolvasom neki az érdekes információkat az egyes állatokról. Ez persze hiú ábránd volt, semmi több.
Ababakocsiba be kellett kötözni a Bencét, aki folyamatosan csak azon mesterkedett, hogy álljon fel és vesse ki magát a járgányból. Emellé hangosan kiáltott, hogy mindenki figyelmét felhívja az őt ért atrocitásra.
Pár perc és néhány furcsálló pillantás után a táskám helyet cserélt a gyerekkel. Bence kézbe-táska kocsiba. Még csak hagyján lenne egy majd nyolc kilós csomagot cipelni végig, de mindennek a tetejébe ez a csomag hol a hajamat tépte, hol pedig kézzel lábbal harcolt, hogy kijusson a kezemből. Ezt már csak tetézte a belépéskor megcsapó párás, trópusi levegő, ami leginkább arra késztetett, hogy szaladjak innen messzire, mert még meg is fogok fulladni. Természetesen túléltem e remek kalandot és még kicsit élveztem is.
Azért mmár nem volt ellenemre a hazamenetel, mert az idegeim és a kar izmaim kezdték felmondani a szolgálatot. Aztán végül mégsem haza, hanem egy barátnőmhöz mentünk.Az Ádi jót játszott a gyerekekkel, a Bence elájult a teraszon én pedig legurítottam egy pohár bort.
A nap konzekvenciája: ha túl sokat vagy a túl sok gyerekeddel, a legjobb amit tehetsz, ha iszol! ;) :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése