Legyen az házasság vagy szimpla együttélés, egy kisbaba mindig próbára teszi a kapcsolatot. Persze nem feltétlenül rossz értelemben. Nem kell mindjárt arra gondolni, hogy minden apuka világgá szalad vagy esetleg nem is olyan nagyon messzire, csak a szomszéd nénihez....
De miért is?
Mert felborul a rend, az addig kialakult kapcsolat. Előbb utóbb a családi ágy is játszótérré alakul, és már vajmi kevés köze lesz azokhoz a játékokhoz, amiket két felnőtt ember szokott játszani...a szexi hálóinget felváltja a szoptatós melltartó és apukát előbb utóbb lecseréljük egy apróbb hálótársra, :)
Ha nem, akkor mi vagyunk Alice. Igen, csodaországban.
Nálunk sem volt ez másként. Mikor az Ádi született, mindig törekedtem arra, hogy a közelében legyek. Eleinte vele aludtam a szobájában, majd valahogy úgy hozta az élet, hogy ő került be a hálószobába. Csabi pedig ki. Ezzel jól meg is szivattam magam, mert a kisfiam foggal-körömmel ragaszkodott hozzám és szó sem lehetett arról, hogy bárhol máshol és bárki mással aludjon. Most, hogy elmúlt négy éves, kezdett rendeződni a helyzet. Már a szobájában alszik. Igaz, sokszor fél egyedül, így a Csabi alszik vele. Így, a Bence születésekor már teljes tudatában voltam az elkövetett hibáimnak és igyekeztem változtatni a dolgokon. Mondanom sem kell, itt is adódtak problémák. Egy dolgot biztosan megtanultam: nem engedem, hogy az éjszakák soha véget nem érő szoptatássá alakuljanak és ne legyen se éjjelem, se nappalom. Természetesen ez sem működik. A tuti módszer, hogy a gyereket ne etessük, ne vegyük ki és ne babusgassuk éjjel és akkor majd nyugodtan tudunk aludni-ez hazugság. Annyit ugyan elértem vele, hogy nem kell a Bencét ringatni és duzzogva, de elalszik egyedül, viszont éjjel így sincs nyugalom. Sokszor, hatszor-hétszer is felkel egyetlen éjszaka alatt. Ilyenkor csak annyit kell tennem, hogy megsimogatom a hátát, beadom a cumit és vissza is alszik. De aztán újra ébred és újra és újra. Nem enni, nem inni, csak úgy. Ez lehet a hobbija.
Be kell látnom, hogy ezek a gyerekek ilyen fajták. Már fél évesen állnak és emiatt a felgyorsult fejlődés miatt éjjel sem tudnak nyugton lenni.
Ez pedig leharcolttá tesz bárkit. Hónapokon át folyamatosan felugrani óránként az ágyból, hát az nem kismiska.
De nem szabad elhagyni magunkat. Egy gyenge pillanat és nagy magyar anya lesz belőlünk. Leharcolt ábrázat, kitérdesedett tréning nadrág és zsíros haj. :) persze csak viccelek. Viszont egy dologról ne feledkezzünk meg: az apukákról.
Mert, ha egyszer csak azt vesszük észre, hogy apuka nek kíváncsi ránk, akkor lehet, hogy késő.
Nem, most kivételesen nem az én életemből merítettem, hanem csak úgy általánosságban írom. Persze én is jarhattam volna így, csak nekem szerencsém volt, mert a Csabi apának született és nem érzett soha féltékenységet a gyerekei miatt.
Viszont én vágyom már arra, hogy kettesben is legyünk. Ha csak a moziig jutunk, akkor oda, ha már el tudunk menni pár napra akkor oda is. Adjuk meg magunknak a a lehetőséget, hogy kicsit maradjunk "gondtalan fiatalok' és élvezzük kicsit a gyerekmentes órákat is.
És most már látom én is, hogy ezen bizony dolgozni kell. Ha nem figyelünk oda, ha mi nem teszünk lépéseket, akkor már nehéz lesz kikecmeregni ebből a mókuskerékből. Maradjunk férfi és nő, anya és apa egyszerre. Ez talán naz egyik legnagyobb kihívás az anyaságban. Pelenkázni mindenki tud, de nőnek maradni kevesebben.
Megnyugtatásképp: kutatások bebizonyították, hogy a gyermek 5 éves korára áll vissza a rend, a 'boldogság' anya és apa között. Tehát kitartás! ;)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése