behavazva

Ha a táj nem is, én mindenképpen be vagyok havazva. Már háromszor nekiálltam bejegyzést írni, de mindig valami vagy valaki közbejött. Egyre mozgalmasabb itt az élet, mióta a Bencét nem lehet egy pillanatra sem szem elől téveszteni. Természetesen azt álláson kívül semmi nem érdekli. Feláll a járókában, a kiságyban, az ágynál, a lábamba kapaszkodva és mindenhol, ahol szemernyi esély van rá. Így már nemcsak éjjel, de nappal is folyamatos készültségben kell lenni miatta. Mivel még kezdőnek számít az ácsorgásban, sokszor olyan dolgokat művel, ami nem éppen szokványos. Rendszerint a szájával kapaszkodik meg a járóka peremében, miközben a kis pókhasa alatt reszketnek a kis lábai, mert nem elég stabil még. Nem hiszem, hogy a legkellemesebb érzés lesz így elborulni, hogy közben a még fogatlan szájával tartja magát.
Az éjszakák még mindig a kegyetlen kategóriába tartoznak, de őszintén szólva elég jól viselem. Magam sem tudom, hogy ez minek köszönhető, de egyre kevesebbszer töri meg az éjszaka csendjét éktelen káromkodásom. Amúgy tudom jól, hogy én csinálok valamit rosszul. A Bence végig tudná aludni az éjszakát, ha kicsit drasztikusabb lennék és nem mennék be a szobájába minden ordításra. De ezt nem akarom. Még nem. Amíg könnyedén veszem a napokat így is, amíg nem nyomja rá a bélyegét az éjszakázás a lelkiállapotomra, addig miért is ne? Miért is ne nyugtassam meg, ha sír vagy esetleg szomjas. Annyi határvonalat húztam, hogy nem kap enni lefekvés után, csak legkorábban hajnal 4 után és törekszem arra is, hogy éjszaka, ha nem muszáj, ne vegyem ki a kiságyból. Ki is fejlesztettem egy eléggé nevetséges módszert a visszaaltatásra, de működik. Egy perc alatt.
Na akkor egy kis bepillantás az éjszaka rejtelmeibe:
Este 7-8 körül van fürdés. Ezután vacsora, ami egy jó nagy adag vaníliás tejpépet jelent. Próbálom megtömni, mint a libát, hogy kibírja reggelig. ;) Ezután beviszem a szobájába és berakom az ágyába. Vagy elalszik magától-tízből egyszer-vagy ordít. Természetesen, ha elaludna, akkor nem az én gyerekem lenne. Ez ordít. És itt jött a nagy találmány. Kiengedem a begumizott hajam és belógatom a kiságyba. Igen, rá a gyerekre. Ő ettől olyan szinten megnyugszik, hogy kétszer-háromszor meghúzogatja kicsit és már alszik is. Se szó, se beszéd. Én pedig felállok és kissé megviselten, hasonlatosan a Kör című horror tvből kimászó kislányához visszaballagok az ágyamba. Aztán újra felkel és újra bemegyek. Ennyit még Axl Rose se rázta a fejét egy ütős Guns N Roses buliban sem, mint én, egyetlen éjjel. De hát ez a gyerek egy hajfetisiszta. Hát legyen. Megjegyzem többször megfordult már a fejemben, hogy egy régi póthajamat fellógatom a kiságy oldalára, így olyan, mintha egész éjjel ott lennék, nem? :)
Nagyjából ez a vad rocker világ jellemzi az éjszakáinkat. Szerencsére még sört és cigit se kért a Bence-reméljük kimerül ezen  vágya a hajrázás területén.

A gyerek bajokat leszámítva minden rendben. Lelkesen használom a futópadot -nemcsak a levetett ruháim fogasaként, hanem el is indítom és rá is állok közben. Futni nem tudok, de gyalogolni szoktam. Gyorsan. Ennyi mozgás nem árt. Mondhatnám, hogy jól is esik-de hazudnék. Még nem jutottam el arra a szintre, hogy élvezzem a mozgást. Egy dolgot élvezek, a döglést-ezen nincs mit szépíteni. Na meg szeretek enni is.Úgyhogy azt leszögezhetjük, hogy sosem leszek egy Rubint Réka, de szerintem nem is baj ez. Kész szerencse, hogy a lapos hasért ma már plasztikai sebészhez is lehet menni. :DDD

A hétvégénk nem éppen tradicionálisan telik. Tegnap este elmentem a barátnőimmel vacsorázni, az Ádi pedig átment anyuhoz aludni. Nem nagyon szokott ilyet csinálni, de az utóbbi időben egyre önállóbb lett. Mióta kiszokott az ágyamból, valahogy felnőtt...persze ez hülyén hangzik, tekintve, hogy 4 és fél éves, de mégis, azóta olyan nagyfiús lett. Persze ezt kissé a szívemre is vettem, de szigorúan csak titokban, mert úgy látom ő jól érzi így magát. Tudtam, hogy nehéz lesz ez a fajta elszakadás, hogy már nem én vagyok a minden számára. De sajnos ez így van rendjén. Ő most sokkal inkább apás lett. Az apjával akar aludni, vele akar játszani és úgy általánosságban inkább vele múlatja az idejét. De azért ennek örülök is, mert a Csabi sokszor "ki volt zárva" a kettőnk életéből, mert a hosszú szoptatás egy furcsa köteléket alakított ki közöttünk. És most látszik helyreállni az egyensúly, ennyi év után.
Most viszont már én is vágyom egy kicsit arra, hogy gyerek nélkül legyek. Nyáron szeretném, ha nélkülük is el tudnánk menni erre-arra. Addigra a Bence is 1 éves lesz, nem hiszem, hogy annyira a szívére fogja már venni, ha le lesz passzolva egy-egy éjszakára a mamihoz.
Érdekes amúgy, hogy így változok én is. Az Ádival teljesen más voltam. Szinte görcsösen ragaszkodtam hozzá és bele is őrültem volna, ha nincs velem éjjel. Most már egészen más a felállás. Már kell a különlét és már értem, hogy miért mondják azt, hogy a gyereknek is jobb, ha egy feltöltődött anyát kap vissza a leharcolt helyett. Akkoriban sem voltam görcsös, de nem adtam magamnak ennyi szabadságot.