mindenszentek vagy halloween?

Na ez az, amiből én abszolút nem csinálok problémát.  Számomra mindkettő egy és ugyanaz.  Megemlékezünk azokról a szeretteinkről, akik már nincsenek velünk.  Mivel az én apukám hatalmas mókamester volt,  biztosan tudom,  hogy nem venné a szívére,  ha vidám halloween tökkel emlékeznénk rá egy selyemvirágos koszorú helyett. Sőt,  ha valamikor engem is utolér a vég, biztosítok mindenkit,  hogy legkevésbé sem fog felháborítani, ha szegfű helyett egy pumuklit raknak a síromra.
Most ez morbidnak is tűnhet.  De én a világért sem akarok viccet csinálni ebből az egészből.  Arra akarok rávilágítani, hogy aki veszített már el a szívéhez közel álló személyt, az ppontosan tudja, hogy nem kell ahhoz egy kijelölt nap az évben,  hogy eszünkbe jusson az illető,  mert úgyis szüntelen gondolunk rá sok év távlatából is.

Ez a bejegyzés azonban most a készülődés pillanatait mutatja be nálunk.  Én nagyon sokat mesélek Ádinak a Laci papáról, mert szeretném,  ha legalább egy keveset "kaphatna" ő is belőle.  És úgy gondolom,  hogy egy kisgyerek számára a halloween tökéletes bevezetés ebbe a világba.

Tegnap én is vettem két tököt és az Ádval közösen kitaláltuk, hogy milyen arcú lámpásokat faragjunk. Annyi jó volt,  hogy alig tudtunk dönteni.

Sajnos a tökök már nem voltak a legszebbek, de azért nem vettük annyira a szívünkre és nekiláttunk a faragásnak- bár ez a többesszám kicsit erős,  mert az Ádi addig táncolni kezdett a zenére,  amit bekapcsoltam.

A Bence a babakocsiból szemlélte az eseményeket a legnagyobb lelki nyugalommal. Persze ez az állapot éppen addig tartott, míg könyékig a tökbe nem nyúltam, mert ahogy tiszta tökös lettem, a Bence is hangos ordításba kezdett.

Eközben az Ádi mindent elkövetett, hogy inkább őt nézzem és fél percenként kiabált, hogy nézzem épp mit csinál. Csak a miheztartás végett a kanapén táncolt, majd eldőlt. Mindezt egymás után tízszer, hangosan követelve, hogy mindegyik mutatványt nézzem végig. Eközben a kicsi fiú torka szakadtából ordított én pedig fél szemmel faragtam tovább a tököt a jobb napokat is megélt pedikűr késkészletemmel. :)

A káosz közepette szegény töki orrát elvágtam és lifegett....

Végül lógó orr ide vagy oda, elkészült a mű. Ma pedig folyt. köv. :)

tartalmas gyerekkor

Azon a véleményen vagyok,  hogy egy anya-és persze egy apa is- a lehetőségeihez mérten tegyen meg mindent a gyerekért. Azt azért hangsúlyozom, hogy magunkat nem kell elhanyagolni és igenis áldozni kell a saját magunkra időt, mert enélkül nem tudunk teljes emberként helyt állni-de erről majd egy másik bejegyzést, mert a végén teljesen elkanyarodok a témától.
Ezen a héten őszi szünet van az óvodában és az Ádi itthon van velem. Neki nagy szerencse,  hogy én nem dolgozom és egész héten együtt tudunk lenni-nekem kevésbé,  hogy egy négy hónapos mellett egy négy évest is szórakoztatnom kell a nap minden órájában.
Ha le akarnám egyszerűsíteni a  dolgot,  akkor az Ádi délelőttönként mesét nézne,  egyet sétálnánk aztán délben leraknám aludni, délután pedig tv játékozhatna. Csinalhatnám így is.  Egyszerű lenne.  De megérné?
Nem!

Akkor itt az eddigi program a hétre:

Hétfő:
- reggel játék a barátoknál - közben én lesétálom az egy órás kutyasétáltatást a duna parton
- délután nálunk játék a Lilivel
- este együtt a család

Kedd:
- reggel  fodrászat
- délelőtt hajógyári sziget játszótér
- délután játék két kis baráttal
- este séts, majd közös vacsora a mamiékkal

Szerda:
- két ovis barát jön játszani
- délután tök faragás
.....

Az eddigi három napban az Ádi még nem ült a tv játék előtt és mesét is alig nézett.  Viszont őszintén bevallom, a sok program engem is annyira lefáraszt időnként,  hogy este már nem szoktam mindig mesélni.  De persze azért nálunk sem telik el nap mesélés nélkül,  csak én útközben,  az autóban szoktam kitalált történeteket mondani, amiknek szerencsére nagy sikere van.  Azt nem mondom,  hogy mindig van hozzá kedvem és szívesen csinálom, mert nem!  Sokszor a hátam közepére sem kívánom a gyerekeket,  de ezzel minden anya van így.  Aki nem,  az hazudik!  ;)
Viszont azt is bizton merem állítani,  hogy jobb dolog nincs a világon,  mint a saját gyereked mosolygós arcocskáját nézni és érezni,  hogy mennyire szeret, arról már nem is beszélve,  hogy belőlünk micsoda érzéseket tud kiváltani egy ilyen apró kis ember.

Amúgy a hangsúly nem a szereteten van most ebben az írásban,  mert az természetes. Ami sokkal inkább nehézséget okoz,  az a helyes nevelés.  Ennek nyilván nem vagyok szakértője és nem is akarom osztani az észt,  csak  leírom a meglátásaimat a témában.  Épp a minap este 11 körül jöttem haza és azzal szembesültem,  hogy a kihalt utcán tizenéves fiúk verekszenek. Illetve egy szerencsétlent ütött-vágott két másik.  Biztos nem voltak idősebbek tizenhatnál. Csak néztem őket és nem álltam meg.  Sajnos olyan világot élünk,  hogy nem az lett volna a helyes, ha rájuk szólok.  Miért?  Mert vagy kiröhögnek vagy kapok én is párat.
De vajon miért?  Nyilván az anyja azt sem tudja hol a fia, kik a barátai és egyáltalán mit csinál ez a gyerek az utcán. ..  Egyből az én fiaimra gondoltam és arra,  hogy én ne rontsam el.  Nem tudom milyen egy tini, mennyire nehéz vele.  Csak azt tudom,  hogy én rendes gyerek voltam és semmi extrát nem tettek ezért,  CSAK beszelgettek velem a szüleim és meghallgattak és figyeltek rám.  Pont ez a semmiség hiányzik ma. Nem kell hozzá pénz és semmi olyan,  ami ne lenne meg mindenkinek. Mégis kuriózum ma már.

Ezért igyekszem sokféle tapasztalattal gazdagítani őket.  Sok élményt szerezni és sok helyre eljutni. Hogy kicsit kiszakadjunk ebből a gépi világból, ami mindent és mindenkit beszippant.

És a heti programok sem igényeltek pénzt.  Vagy mi voltunk vendégségben, vagy nálunk voltak vagy játszótérre mentünk.  Bárki megteheti. A hajógyári sziget csúszda parkja szuper volt,  bár az Ádi kicsit meg volt ijedve a nagy cső csúszdák láttán,  de aztán végül ő is feloldódott.

sunny sunday :)

Mivel az időjárás még mindig nagyon kegyes hozzánk, ezért nem volt kérdés, hogy kora reggel a kutyaiskolával indítom a napot. Mivel különleges óra volt a tegnapi, ezért elhívtam magammal az Ádit és anyut is, hogy nézzék meg a lovakat, meg egyáltalán, hogy milyen is a kutyaiskola.
Kilenc körül még eléggé ködös volt a táj és minden nyirkos. Meg is állapítottam, hogy milyen fantasztikusan felöltöztettem a gyereket, mikor egy vászon tornacipőt adtam a lábára -mondanom sem kell, én térdig érő csizmában parádéztam... :)
Sebaj, a legnagyobb feltűnést mégsem én keltettem, hanem anyu, aki a rengeteg (kb. 40-45) érkező autó láttán csak azt hajtogatta, hogy el sem hiszi mennyi hülye kutyás van... ez legalább olyan, mint afrikában szidni a négereket, illetve feketéket.
Amúgy valóban megdöbbentő, hogy mekkora kutyás invázió van mostanában a suliban. Annyian járnak, hogy az iskola területén nem is igen férünk már el.
Castor megint nagyon mintakutya volt, még a lovak sem tudták eltántorítani a feladatok elvégzésétől, pedig volt pár nehéz gyakorlat, mint mondjuk, hogy két mozgolódó ló közé be kellett ültetnem és otthagyni. Neki tilos volt elmozdulnia, ott kellett ülnie, mint egy szobor kutya, minden külső inger kizárásával. Dagadt is a mellem, hogy mennyire okos az én kis fickóm -meg persze a tejtől is. ;)

Az óra 11 után ért véget, addigra viszont már annyira meleg volt, hogy nem győztünk vetkőzni, és Ádi cipője is megszáradt a kora reggel még nedves fűtől.

Délután családi programot szerveztünk-azaz én szerveztem, mert a fiúk akár ültek volna egész nap a tv előtt, mint két zombi. A szigethalmi Duna partra mentünk sétálni, az Ádinak pedig vittük a biciklijét. Miután jól kisétáltuk magunkat, bementünk egy játszótérre, ahol a Csabi hintázni vitte az Ádit én pedig leültem a Bencével egy padra. Nem messze tőlem egy apuka és három gyereke játszott és akarva-akaratlanul is el-elkaptam egy-két beszélgetés momentumot.
Az apuka az anyjuk új férjéről érdeklődött, hogy van-e munkája, majd mikor az egyik gyerek megszomjazott, mondta, hogy hozni kellett volna otthonról inni, mert sajnos nincs pénze rá. Mindezt persze nem gorombán, hanem inkább megbánón. Azt hiszem itt kezdtem igazán figyelni őket. A kislány-olyan 4 éves forma- persze nem nagyon fogta fel, hogy vannak dolgok, amiket nem tud mindenki megvenni. Az apuka végül beletúrt a zsebébe és elővette a pénzét. Megszámolta, majd mondta, hogy hetven forintja maradt. Azt oda is adta a kislánynak, aki elszaladt a fagyishoz és vett egy tölcsért és egy rolettit belőle.Együtt megették. Az egész család jól szituált volt,  nem látszott, hogy ennyire nagy a gond. Nem tudom miért,  de valahogy olyan jó volt őket nézni.  Olyan valódiak voltak. Nem a pénz körül forgott minden.  Jól érezték magukat.  Szerintem nálam mindenképp jobban., mert én szinte szégyelltem magam,  hogy mennyi pénzt költök felesleges dolgokra, hogy mennyi mindent veszek az Ádinak csak úgy.
Épp ezen méláztam, mikor a fiúk odaballagtakk hozzám és a következő párbeszéd zajlott.
Ádi,  menjünk az étterembe.  Mit vegyünk?  Palacsintát vagy éhes vagy?  Na majd választassz amit akarsz. ..
Milyen jelentéktelen beszélgetés volt és mégis mennyire durva volt ott és akkor.  A mellettünk lévő család nem tudott megvenni egy fagyit, mi pedig rákot vacsoráztunk...
És nem vagyunk gazdagok. Hiteles a házunk,  nem voltunk évek óta  külföldön és belföldön is alig-alig. De jól élünk.  Megvehetek bármit,  ami tetszik. És nem probléma,  ha be kell ülni egy moziba vagy elmenni az állatkertbe. ..hihetetlen,  hogy sok család mennyi mindent kell, hogy nnélkülözzön. Szívesen adtam vettem volna nekik fagyit vagy üdítőt, de nem akartam az apukát kellemetlen helyzetbe hozni. Így nem csináltam semmit,  hanem eljöttünk.

Az este hátralevő része azzal telt,  hogy az elalvással küzdöttem. Végül az x faktor vége előtt 10 perccel olyan mély álomba zuhantam, hogy a tvt is csak éjjel kapcsoltam ki.

újra itt

Az éjszaka nem úgy sikerült,  ahogy gondoltam. Igazság szerint mostanában egyáltalán nem úgy alakulnak a dolgok,  ahogy én szeretném.  A Bence sokszor ébred.  Már mindent bevetettem, de nem értem el nagy sikereket.  Vettem hidegpárásítót, ha  száraz lenne a levegő.  Adtam be hasfájás elleni szert, hogy ne csikarjon éjjel a pocija. Vettem krémet az ínyére, ha fájna a foga. Odatettem magam mellé az ágyba....semmi. Nem sikerül lecsillapítani. Minden hajnal folyamatos ébrenlétből áll.  Legjobb esetben is két óránként felkel. Hetek óta ezt csináljuk,  úgyhogy most már időnként előfordul, hogy elvesztem a türelmemet. Amúgy sem voltam róla híres.
A legjobban az tud idegesíteni, hogy torka szakadtából ordít és ezzel mindenkit felébreszt a lakásban.  Persze itt elsősorban az Ádira gondolok és nem a kutyára.  :)
Ma is így indult a reggel.  Fél hatkor.  Persze előtte négykor még vígan chateltem egy barátnőmmel a babaszobában etetés közben.
Viszont valószínűleg a sok éjszakázás vagy szimplán csak a két gyerek,  de igencsak jót tett az alakomnak. Már csak a hasamnak kell visszahúzódnia és úgy néz ki sikerül visszaállnom a régi testembe. Az Ádival ilyenkor (4 hónapos korában) még simán akkora hasam volt,  mint egy hat hónapos kismamának.
Szóval hiába a sok milka és túró rudi....csak lementek azok a kilók.

********

Most,  hogy ilyen szép idő van,  semmi kedvem itthon ülni a lakásban. (Nem mintha rossz időben lett volna). Hosszú évek után most viszont nagyon megszerettem az őszt. Olyan szép a táj a sok lehulló színes falevél miatt.  És ehhez még társul ez a szép napos idő. ..ha tehetem sokat sétálok. Még a tónál is lehet,  bár már a nagy részét lezárták a kármentesítési munkálatok miatt.

A mai kutyaiskola is nagyon jó lesz,  mert ma a szabadban leszünk. Elmegyünk egy nagy területre, hoznak lovakat is, hogy a kutyák szokják más állatok közelségét. Ha minden jól megy, anyu és az Ádi is eljön velem. Olyan igazi családi napot rendeznek és aki akar lovagolni is tud. :)

Délután pedig a Csabit és a Bencét is magunkhoz vesszük és elmegyünk valamerre ebben a szép időben.

Már a jövő heti program is kezd összeállni, mert őszi szünet van az oviban és egész héten a két fiúval leszek. De unatkozni nem fogunk, mert màr le is szerveztem egy csomó programot. :)

éjjeli bejegyzés :)

Ha már nappal nincs rá időm,  akkor írok éjjel.  Ma úgyis jár egy óra bónusz,  a téli időszámításra való átállás miatt.
Komolyan mondom,  semmi időm nem volt az elmúlt két napban.
Szerdán munkaszüneti nap volt és egy nagyon kedves barátnőm jött látogatóba hozzánk a családjával.  Nemrég Németországba költöztek és most jöttek először haza. A gyerekeink nagyjából egyidősek, így egy perc unatkozás sem volt és mi is tudunk nyugodtan beszélgetni.
A csütörtök szintén gyorsan és szintén barátnősen telt. Egy négy éve nem látott barátnőm jött hozzám látogatóba és ennyi év kihagyás után is nagyon jót beszélgettünk.  Érdekes,  hogy vannak,  akikkel simán meg lehet találni a hangot és akad olyan is,  akivel okyan protokoll beszélgetés érezted lesz két váltott szó után.

Aztán jött a péntek.  A délutánt a fodrászatban töltöttem az Évinél,  befestettük a hajam. Ha már a rég nem látott ismerősöknél tartunk,  ott is rábukkantam egyre. Egy régi osztálytársam lett a körmös a szalonban.
Úgy néz ki,  ez a hét egyértelműen a régi barátokról szólt.  Mint ahogy a mai,  szombat éjszaka is.  Egyik legkedvesebb barátnőm,  főiskolai sorstársam, a Zita ma ünnepelte 30. szülinapját. Onnan keveredtem most haza,  mert hát én a nagy bulit kihagytam, ugyanis a szoptatás miatt én még nem ihatok alkoholt és hát a Bence sokszor ébred éjjel.  Most viszont gyorsan aludni kell.  Holnap folyt. köv. :)!

a háború elveszett

Már hetek óta megy az éjjeli ügyelet a kiságy felett.  Valami rejtélyes,  megmagyarázhatatlan okból kifolyólag a Bence nagyon nyugtalanul alszik már jó ideje.  Mindent bevetettem. Kedves szó,  ölelés,  aztán mérgelődès és csapkodás. Mondanom sem kell, utóbbi sem hozta meg a várva várt sikert.  Aztán a hétvégén hatalmas ötlettel álltunk elő.  Átrendeztük a babaszobát. Keringnek legendák ugyanis valami rejtélyes víz erekről, amik az ember nyugtalan alvásáért felelősek. Állítólag,  ha egy ilyen ér felett fekszünk,  akkor bizony keserves éjszakák várnak ránk.  Hát hiszi a piszi, engem aztán rakhatnak akárhova,  én mindenhol úgy tudok aludni, mint a bunda. Egy ilyen mormota vérű egyednek szinte elképzelhetetlen, hogy akadnak olyan tényezők,  amik megnehezítik vagy szó szerint ellehetetlenítik az alvást.  Tőlem jöhet bármilyen telihold vagy hidegfront,  én rendületlenül tudok a lehető  legmélyebb álomba zuhanni.
Na de, hogy leszámoljunk ezekkel az otromba erekkel, áthelyeztük a kiságyat.
Mondanom sem kell,  teljesen feleslegesen.
A szoba más lett,  de az éjszakák cseppet sem. Volt,  hogy óránként mennem kellett az ordító gyerekhez.  Egy ideig magamat is meglepő módon,  mint egy jól programozott robot, mentem és megnyugtattam, megetettem és elaltattam a gyereket. Aztán pár napja eltörött a mécses.... elegem lett,  hogy nem tudok egy normálisat aludni, hogy már éjféltől kezdve szolgálatban kell állni,  hogy mikor ébred ez a kis bestia.
Már nem voltak estéim, mert kilenckor már a gyerekekkel ellentétben engem megszállt az álommanó.
Ma hajnalban pedig rövidre zártam ezt a harcot.  Mikor hajnali kettőkor már ötödik alkalommal jártam a babaszobában, megfogtam a kis bőgőmasinát és behoztam a hálószobámba. Be az ágyamba.  A sötétben megfogta a kis ujjaival a kezem és el is aludt. Ennyi.  Végre alhatok.
Hogy meddig?  Hát ez persze kérdéses. A balomon az Ádi,  a jobbomon a Bence. Előbb-utóbb nagyon nagyok lesznek. ...de addigra megint kitalálok valamit.  ;)

A tolvajok fejedelme

A délelőtti csatangolás mindkét fiút kifárasztotta, így a kora délután alvással telt. Mivel a késői ébredés után már nem tudtunk elmenni a babamasszázsra, sétálni indultunk. Felmérve a kapacitásomat úgy döntöttem, hogy a két gyerek-két kutya felállást nem vállalom a Duna parton, ezért a Kira kutya itthon maradt. Láttam rajta, hogy nem értékeli az ötletem és kis farkát behúzva, duzzogva sétált be a kocsi mellől a lakásba. A két fiút és a Castort beültettem és útra keltünk.
Kevés szebb dolog van, mint az őszi Duna part. Mindezt megspékelte még az időjárás, pont kellemes, sétáló idő volt.

A vízben sok kacsa és hattyú volt, amiket a Castor ki is nézett magának, de a hattyú sziszegő hangja olyannyira félelmetes volt számára, hogy először hátracsapta a füleit, majd hatalmasakat ugrott hátra felé a levegőben.

Másfél órát csatangoltunk. A kocsiba visszaérve egy csurom vizes kutyát, egy szaros kerekű gyerek biciklit és egy bömbölő Bencét kellett elhelyeznem. Miután nagy nehezen elhelyezkedtünk végre mindenki megnyugodott.
Hazaérve a Kira is kitörő lelkesedéssel fogadott minket, nyoma sem volt sértődésnek. .....persze, hogy nem....miért is lett volna, hisz ő megtalálta a módját, hogy megnyugtassa apró kis kutya lelkét.
Erre persze csak idővel jöttem rá. Épp megetetni készültem az Ádit, mikor eszembe jutott, hogy az asztalon felejtettem a tányérba kiszedett paprikás krumplit. De a tányér üres volt. Illetve majdnem..egy szem krumpli és egy karika virsli árválkodott benne.

Már épp az előttünk hazaérő Csabit gyanúsítottam meg a gyerek ebédjének eltűnésével kapcsolatban, mikor észrevettem, hogy a Kira felpuffadt hassal az igazak álmát alussza a kanapén lévő párnák között.

Jobban szemügyre véve be is bizonyosodott, hogy ő volt a bűnös, ugyanis az egész tányér fényestre volt nyalogatva. Columbo módjára lebuktattam a kis bestiát, aki még mindig hülyének néz és fel-alá ugrál előttem, hogy miért nem kap már végre vacsorát?!?!

élet a garázsvásár után

Szombat este már engem sem kellett altatni, még az x faktort is képtelen voltam végignézni. De, mint ahogy nálunk szokás,  a vasárnap sem telt tétlenkedéssel. A reggelt szokásomhoz híven a kutyasuliban indítottam. Nagyon büszke voltam a Castira, mert -azt leszámítva, hogy háromszor tövig bekapta a karomat- minden gyakorlatot nagyon ügyesen megcsinált.
Mikor ott végeztem,  már jöttek is az Éváék eltakarítani a romokat. Mindent bedobozoltunk és elraktunk a következő vásárig. Idén még egyet tervezek, valamikor novemberben, mert sok dolog maradt.  Még egy kicsit nagyobb hírveréssel, hogy olyan idegenek is jöjjenek,  akik eddig nem hallottak róla. Meg persze egy kicsit frissített árukészlettel,  hogy mindenki találjon valami újat.
Miután elpakoltuk a maradékot-hozzáteszem olyan mennyiségű,  hogy bármelyik helyi turival felvenné a versenyt- útra keltünk.
A ragyogó napsütésnek hála az outletbe mentünk,  mert ott kint van játszótér és körülötte a lényeg,  a tömérdek üzlet.  Bár akárki akármit mond,  én nem szeretem azt a helyet,  mert sem árban,  sem pedig választékban nem nagyon találok nekem való dolgokat.  De most kivételesen nem is miattam mentünk,  hanem a Csabi akart valami jó téli cipőt vásárolni.
Beraktuk a gyerekeket és IM-et és útra keltünk.  IM végigvitte velünk a hétvégét, mert a Csabi rendszerint lusta hazavinni őt szombaton,  így általában a vasárnapot is nálunk tölti. Az eeddig duracell nyusziként pörgő IM is már vasárnap estére kivolt, mint a liba. Ez most egyhuzamban a második hétvégéjén nálunk és senkinek nem kívánom, amit az Ádi művel vele.  Szegény IM hol autózik,  hol dinová változik,  hol a kertben rohangál,  hol mesét olvas,  hol pedig hős lesz. Amikor épp akad egy szusszanásnyi ideje, akkor meg is fogja a Bencét,  nehogy az el legyen hanyagolva. Ezeken a napokon rendszerint észre sem veszem,  hogy két gyerekem van,  mert annyira igénybe veszik a mamát.  Ő élvezi,  hogy nincs otthon egyedül,  a gyerekek-illetve még csak az Ádi- pedig örülnek,  hogy akad itthon olyan személy,  aki csak az ő kívánságaikat lesi.
Míg mi boltról boltra jártunk,  IM rendületlenül ellátott mindent.  Tolta a babakocsit,  közben mászókázott az Ádival és őrizte a csomagokat. Szerintem ma egész nap alszik szegény pára.
De így,  hogy ennyi időnk lett, a Csabi tudott venni egy jó farmert- végre! !- és egy szupi bakancsot is.  Én nem akartam már költekezni, úgyhogy csak nagyon szolidan a mangoban vasaroltam egy ruhát, egy övet és egy pénztárcát.  De az egész nem volt több tízezer forintnál.
Igazság szerint már kissé lelkiismeret furdalásom van a rengeteg vásárlás miatt,  mert valószínűleg ez már beteges méreteket öltött nálam.  Nekem aztán mindegy hogy és mit,  és mikor,  bármikor képes vagyok a pénzszórásra. Most ezt igyekszem kissé visszaszorítani, de persze ma is vettem már egy könyvet magamnak.


Ahétvége pikk-pakk véget ért és elég szégyenletes,  de megint nem jutottam el meglátogatni a nagymamámat. Mindig van valami,  és csak azt veszem észre, hogy megint eltelt egy hét.  Nekünk még ez nem sokat jelent,  de neki már sajnos  igen.  Nyolcvanegy évesen már igencsak minden hónap és minden év ajándék.  Úgyhogy mivel tegnap belémhasított ez a felismerés és éjjel azon gondolkodtam,  hogy szamolnék el magammal,  ha ne adj isten véletlenül meghalna, úgyhogy ma reggel első dolgom volt Haraszti felé venni az irányt és beszélgetni vele egy kicsit.  Az Ádi is szabadnapot kapott, így mindkét fiú jött velem.  Mondanom sem kell,  mennyire örült, úgyhogy minden héten egy napot beiktatok a dédik részére is!  :)

garázsvásár

Eljött a várva várt nap, a garázsvásár!  Egész héten hatalmas munkálatok voltak nálunk,  mert reggeltől estig csak pakoltam,  rendszereztem a dolgokat.  A péntek természetesen maga volt a káosz,  tekintve, hogy még óvoda sem volt és két gyerek mellett cseppet sem volt egyszerű dolog berendezni a garázst.
Mondanom sem kell,  hogy a péntek este már nagyon izgalmas volt.  Átjött az Éva,  anyuék és az Ica mama is. Persze egymás között egyből ment a csere-bere. IM két cipőt,  Attika egy ultrahangos masszírozót és egy plüss kutyát, anyu pedig csizmát,  kabátot és táskát is szerzett magának.  Én egy fekete felsőt tettem félre magamnak,  de szombat délutánig mégfelpróbálni se volt időm.
A péntek este nagyon jó hangulatban telt.  A forralt bor főtt,  mi pedig rendezgettük és áraztuk a ruhákat.  Csakhamar befutott az Ervin, aki baráti társaságunk egy tagja és régen videótékája volt-ma már csak életművész- és az amúgy is telített garázs színvonalát még tudta fokozni régi kazettákkal, díszpárnákkal és egy hatalmas malac persellyel. Az utóbbi azonnal a Csabi kezében landolt és már le sem tette,  mert ezt azonnal az Ádi perselyének nevezte ki.
Este fél 12-ig pakoltunk, majd megbeszéltük, hogy reggel fél 7kor találkozunk a garázsban. :)

Persze a nagy káoszban az Éva itthagyta a telefonját és a penztárcáját  sem találta meg...Így váltunk el...


A nagy nap:
Mondanom sem kell,  hogy éjféltől reggel hatig semmit nem aludtam.  Egyrészt izgatott voltam,  másrészt ezidő alatt a Bence ötször kelt.  Nem volt túl nyugodt éjszakám. Háromnegyed hatkor felkeltem, lezuhanyoztam,  feldobtam egy gyors sminket és beöltöztem, mint egy eszkimó.  Még épp annyi időm volt,  hogy csináltam két kávét és mire fél hét lett, már vígan tevékenykedtem a garázsban.  Persze ez a vidámság nem tartott túl sokáig,  mert hétkor még se az Éva nem ért ide, se a Csabi nem kelt fel. Egyedül futkostam a kertben,  mint a mérgezett egér,  elálltam s kocsikkal, kihoztam a garázsból az asztalokat és fogastartó állványokat és közben azon morfondíroztam, hogy vajon mi lehet az Évával.  Felhívni nem tudtam, mert a telefonja itt maradt.  Aztán egyszer csak,  mikor végre felkelt a nap,  akkor a Csabi is kidugta az orrát,  majd pár percre rá az Éva is berobogott.  Szerencsétlen elaludt,  mert ugye nem volt telefonja,  ami ébresztette volna.   Persze teljesen maga alatt volt,  mert nem lett meg a pénztárca,  tele több tízezer forinttal.
Nagy bánatában megivott két pálinkát,  majd mit ad isten,  az egyik zsákból előkerült a tárca,  teljesen épségben. Volt nagy öröm,  úgyhogy végre nyugodtan neki tudtunk állni a vásárnak.
Az első vevők már negyed nyolckor a kapuban tébláboltak és persze mi be is engedtúk őket.  Ezután már nem volt megállás.  Az emberek csak jöttek,  válogattak és vásároltak.  Pont,  ahogy képzeltem.  Ha azt mondom,  egy szusszanásnyi időm sem volt,  akkor nem sokat túlzok.
Persze sok ismerős és barát is jött, nagyon jó volt a hangulat.  Az Éva híres sütije nagy siker volt és a forralt bor is jól fogyott. Utóbbi talán túlzottan is jól.  Délre lement a nagy menet, és addigra már a kemény mag túl jól is érezte magát.  Több üveg pálinka is elfogyott, úgyhogy dél után már inkább garázs buli lett a vásárból. Egy-két merészebb idegen és egy részeg szomszéd még be-benézett, de itt már nem volt nagy mozgás.

Elégedett forralt borozók és én. :)

A vásár nagyon jól sikerül. Szinte mindenki talált valamit magának és nekünk is sok cuccunk elfogyott. Ketten jóval 100ezer forint felett árultunk, úgy, hogy valóban pár száz vagy maximum egy-két ezer forintos termékeink voltak. Biztos ledz még nálunk zsibvásár, mondjuk egy adventi hétvége keretében. De szigorúan csak pálinka nélkül. ;)

már csak egyet kell aludni

Vészesen közeleg a garázsvásár időpontja és még rengeteg dolgom van.   Pontosan csak a mai nap maradt és persze mikor nem,  ha ma van zárva az óvoda,  oktatás nélküli munkanap miatt.  Így,  hogy végképp izgalmas legyen a készülődés,  két gyerekkel kell véghezvinni.
Remélem az időjárás is kegyes lesz hozzánk és jól fog sikerülni a szombat délelőttünk. El sem tudom képzelni, hogy mi vár ránk.  Hogy hányan jönnek?  Hogy lesz-e egyáltalán valaki.  Ha nem, akkor nekem kell megennem az összes Deminger szeletet.  :)
Ha én megtudnám, hogy valaki ilyet rendez, egész biztosan megnézném.  Szerintem ez tök jó dolog.  Azok a ruhák és táskák,  amik nekem unalmasak, másnak lehet, hogy aranyat érnek.  Majd meglátjuk mi lesz,  én már nagyon várom.

Pár szó a gyerekekről is.
Az éjszakák elég borzalmasan telnek.  A Bence sem az a hétalvó típus,  minimum háromszor ébred minden egyes éjszaka. Persze,  lehetne ennél sokkal rosszabb is,  úgyhogy egyelőre örülök ennek és nem panaszkodom.
Az Ádi olyan,  mint volt.  Eszik, alszik, játszik és beszél és beszél és Beszél....

Nagyon úgy néz ki,  ma este érkezik IM is. Ő lesz a gyerek felügyelő szombaton,  amíg én nagy munkában leszek.
Mennem is kell,  mert 8 óra és ideje nekiállnom a munkának.  :)

vérnyúl...

A legenda szerint a vérfarkas olyan emberi lény,  aki telihold idején,  mikor éjfélt üt az óra rettenetes fenevaddá változik és nem tud parancsolni ösztöneinek és mérhetetlen pusztító zabálásba kezd, sorra szedi áldozatait.
Na most ezzel a bestiával olyan fajta hasonlóságot véltem magamon felfedezni, hogy amint leszáll az éj,  én képtelen vagyok tűrtőztetni magam és szinte fizikai fájdalmat érzek, ha nem falhatok fel valamit, barmit, ami édesség.
Hogy is néz ez ki a gyakorlatban?
Fürdés,  vacsorázás és irány az ágy.  Amint vízszintesbe helyezem magam és bekapcsolom a tévét már meg is szólal az a bizonyos belső hang és csokoládéért kiált.  Ha kellő lelkierővel rendelkezem, akkor elhallgattatom magam,  de ilyen esetekben sem úszommeg a bbűnözést, mert rendszerint az Ádi kisétál a konyhába és önállóan, nagy mennyiségű nassolnivalóval tér vissza a kuckónkba.
A hálószoba igazi bűntanya. Óriás milka, töltött keksz, chips és puszedli színesíti a palettát. Egyre jobban és jobban elharapózik a helyzet és egyre nagyobb mennyiségben fogyasztom az ördögi csemegét.  Az igazat megvallva annyira nem is látszik rantam, mert viszonylag vékony vagyok és a fennmaradt kus hasamat természetesen a terhességre lehet fogni. De az, hogy már az óriási milkat pusztítom a normál méretű helyett, hogy hat perc alatt benyomok egy doboz toffiffeet és,  hogy nincs nap édesség nélkül,  az kicsit rémisztő.
Két napja megfogadtam, hogy ezen most azonnal változtatni kell.  Nem holnap és nem azután.  Hanem egyből.
Így két napja répát eszek az ágyban és az Ádi is.  Igaz, hogy nem ízlik annyira,  mint az édes finomságok, de legalább egészséges.
Persze előtte azért betoltam egy nutellas kenyeret, de ennyi édesség azért belefér.  Ha rámjön a nassolàs ezentúl csakis vérnyúllá változom és répát marcangolok az éj leple alatt. :)

ez kiveri a biztosítékot

Lehet, hogy nem lesz szimpatikus amit írok,  de sok esetben nem értem meg az embereket. Az imént a Facebookot olvasgattam,  ahol egy anyuka fel volt háborodva egy óvodai fizetős programon, mondván, hogy neki nincs erre pénze.
Ehhez több hozzáfűznivalóm is lenne és egész más véleményen vagyok.

1. Mivel nekem is óvodás gyerekem van,  pontosan tudom,  hogy mi a helyzet.  Ezek a foglalkozások a délutáni játszóidőben vannak többnyire és egy 5-6 éves gyerek számára a legnagyobb öröm,  ha semmi mással nem kell törődnie, mint a játékkal.  Azt, hogy valaki  nem tudja beíratni a gyermekét ilyen-olyan programokra, az mindössze magának a szülőnek rossz,  mert egy gyereket a legkevésbé sem hatja meg. Mikor én voltam ovis, semmi külön foglalkozásra nem jártam- vagy ha mégis,  hát egyáltalán nem emlékszem rá.

2. Könnyen beszélek,  mert nekem van pénzem rá.  Igen,  ez igaz.  De honnan is van az a pénz?  Munkából.  Mert úgy vállalok gyereket, hogy olyan munkahelyem van,  ahol rendes -az én igényeimnek megfelelő fizetést kapok. És igen,  van ilyen.  Én is tudok sopánkodni, hogy jaj erre nincs pénz,  meg arra. De ilyenkor váltani kell. Mert igenis aki akar, az talál munkát.  Nem egy barátnőm van,  aki diploma és nyelv nélkül is olyan munkát végez,  amit nagyon is jól megfizetnek. Mert mentek és kerestek és nem sopánkodtak. És megvan az ellenpélda is. Rengeteg olyan felnőtt férfit látok magam körül,  akik inkább tengi-lengi munkát végeznek szinte minimálbérért és nyafognak, hogy semmire nincs pénz.
Mert aki lusta,  annak nem is lesz.
Itt van például a Csabi.  Két és fél évvel ezelőtt a nulláról kezdte. De szó szerint.  Egy olyan állást kapott,  ahol fizikai munkára vették fel 120ezerért. Most,  ugyanazon a helyen ő az igazgató.  Miért?  Mert, ha valamibe belekezd, akkor 100% osan odateszi magát és mindig fejlődik. Ezért nagyon büszke vagyok rá.

3. Sosem késő fejlődni.  Ma már van lehetőség ingyen vagy  nagyon kevés pénzért-esetleg részletre tanulni. Nagyon rövid idő alatt lehet új szakmát elsajátítani vagy a régiben továbbképezni magunkat. Itt van pl. nekem az orosz. Most megtehettem, hogy kis létszámú csoportba iratkoztam, sőt egyedül tanultam,  pl. 20ezer forintért találtam nagy csoportos több hónapos tanfolyamot. És ez nem egyedi eset volt.  Itt is csak azon van a hangsúly,  hogy akarjuk-e.

4. Nekem sem minden rózsaszín.  Mikor az Ádi még nem volt 1 éves,  sürgősen pénzt kellett keresnem, mert sajnos a Csabi pár hónapig nem tudott dolgozni.  És itt sem (csak) siránkoztam, hanem felmértem a lehetőségeket és rájöttem,  hogy kisbaba mellett is el tudok menni például ingatlanozni. Így is lett.  Két szoptatás között, gyerekkel a hónom alatt kerestem az eladó házakat, fényképeztem és hirdettem. Túl sokat nem adtam el, de mégis csak csináltam valamit. Úgyhogy nekem ne mondja senki,  hogy nincsenek lehetőségek.


5. Nem vagyok megijedve. Tudom, hogy ha eljön az idő,  megint fogok találni munkát.  Olyat ami tetszik majd. Ha pedig mégsem, akkor kevésbé fogom szeretni,  de közben kutatok tovább.  Nem gondolom, hogy ne tudnék megoldani ilyen dolgokat,  amik a megélhetéssel kapcsolatosak.
Viszont soha nem is vagyok teljesen nyugodt.  Én aztán tudom,  hogy egyszer fent, egyszer lent. És ezt mindig észben is tartom. Soha nem szabad hátradőlni és soha nem szabad kiszolgáltatottá válni.
Ha a Csabi annyi pénzt keresne, hogy nekem soha többé nem kéne dolgozni,  akkor sem ülnék a babérjaimon. Ki tudja mit hoz a holnap?  Mi a biztosíték,  hogy holnap nem megy csődbe az ő munkahelye? Vagy,  hogy nem lép le egy szőke macával???
Én soha nem fogom feladni ezt a fajta önállóságomat, mert ennyivel tartozom magamnak.  :)

állati jó napunk volt

A vasárnap ismét piacozással indult IM számára,  én viszont kihagytam a kutyasulit, mert bár indulásra kész voltam, olyan barátságtalan idő volt.  Minden szürke volt és még a köd is szitált, így meggyőztem a Castort, hogy inkább ne menjünk sehová.  Először nem volt neki túl szimpatikus a dolog, főleg,  hogy szombaton a séta is kimaradt, de kihasználva a kutya világban alkalmazható egyetlen,  de mindig működő korrupciós eszközt, lekenyereztem egy kis finomsággal. Nagy testű kutyát pedig evés után mozgatni tilos-a bélcsavarodás elkerülése végett-így tele pocakkal folytatta tovább addigi tevékenységét,  a garázsból való kifelé szemlélődést. Hiába,  ő sem fiatalodik, ma lett pontosan egy éves!  :)

A kutya kiiktatása után a délelőtt viszonylag eseményektől mentesen telt, majd ebéd után,  mikor IM is visszatért közénk és végre a nap is kisütött, nyakunkba vettük a várost. Na de most nem plázában,  hanem a természetben tettünk nagy sétát egész szép kis csapattal,  hiszen anyuék is velünk tartottak. Utunk az állatkertbe vezetett,  ahol rajtam kívül mindenki évek óta nem járt.  Én minden szezonban eljövök az Ádival, mikor oviból lógós napot tartunk.

Ez a kkép a jegyvásárlás közben készült.  Mivel én sűrűn járok ide, tudtam,  hogy milyen árakra lehet számítani.  Szerintem az állatkertbe való belépés rettenetesen drága.  Mi hatan voltunk: 2 nyugdíjas,  1 gyerek és 3 felnőtt jegyre volt szükség,  mert a Bencének nem kell belépőt vásárolni.  Nagy meglepetésemre azonban nyugdíjas jegy csak hétfőn és kedden van. Egy felnőtt jegy 2500 forint-ebből kellett öt- és egy gyerek belépő 1800 forintba kerül.  Majdnem 15000 forint volt,  hogy egyáltalán betegyük a lábunkat.  Nem tudom,  hogy ez nem drága-e egy kicsit....

Viszont,  mivel általában ekkora csapatban-vagy stílusosan- csordában viszonylag ritkán járunk,  így ezen nem akadtunk fenn. 

Ádi érdeklődve hallgatta mit mesél neki az apja az állatvilàgról, aki mellesleg annyira ért a természethez, mint én a csavarkulcsokhoz. Hallottam néhány bődületes nagy baromságot, de végül kürtős kalácsba folytottam elégedetlenségemet  mert nem akartam mindent szóvàtenni. Nekik az ázsiai vadkutya simán róka volt. A gazella őzike, a mocsári antilop pedig tehén. De felismerték az elefántot, az oroszlánt és a tevét.

Természetesen a legnagyobb csodálatot a büfé váltotta ki a fiúkból és IMből. Gyorsan be isfaltak egy-két hamburgert és jégkrémet. 

A Bence viszonylag csendesen, hol bóbiskolva, hol nevetgélve  tűrte a sorsát, mert hát sok élvezetet neki még nem nyújtott a látvány.

Sajnos vasárnap viszonylag korán, fél hatkor már zár a park, úgyhogy nem is tudtunk túl sokat időzni. Ádi nagy bánatára a játszóterezés már nem fért bele, de szerencsére hamar megvigasztalódott.

Nagyon jó napunk volt, én személy szerint imádom ezeket az össznépi megmozdulásokat. Jó volt, hogy kicsit így együtt volt a család.

glamour napi vigasságok

Mielőtt bárki azt hinné, hogy a vásárlásnál semmi nem érdekel jobban,  annak igaza van.  De a viccet félretéve természetesen vannak más elfoglaltságaim is, kapásból itt a két fiam. De,   hogy ne távolodjunk el a témától most kivételesen nem magam,  hanem a fiúk miatt indultunk a boltok dzsungelébe. Kevés dolgot tudok mondani,  amitől a férfiak annyira irtóznak, mint a vásárlástól.
Ez a hétvége az Ica mamának is a glamour jegyében telt,  mert megint a bolhapiac színvonalát gazdagította leleményesebbnél leleményesebb portékájával. Rég nem használt ruhák,  szerszámok,  de ebéd rendelős műanyag dobozok és filléres könyvek is vannak a kiterített pokrócon. Igazi avarfesztivál feeling uralja ott a terepet és erről tegnap saját szememmel is megbizonyosodtam. Történt ugyanis,  hogy pont arra csavarogtunk, mikor IMnek lejárt a műszakja és útba ejtve hazafelé, felkaptuk a piacon. Ott aztán tényleg minden van,  mint a búcsúban.  Viszont IM még így is nagyokat kaszál,  hogy legkevésbé tudja eltalálni a valós ár-érték arányt. Példaként említem, hogy a jobbján piacoló hölgyike egy tescos törpös dominó darabjáért 200 forintot kért,  addig IM 150 forintért árult fürdőlepedőt, majd kitörő örömmel fogadta az első vásárlót,  aki fel is vásárolta az összeset.
De ennek ellenére nagyon jól keres vele és nem utolsósorban Kellemes nyugdíjas elfoglaltság is egyben.
Időnként magamat is össze tudom zavarni,  hogy mit is akartam valójában mondani,  de azt hiszem ezzel a kis bevezetővel csak arra akartam kilyukadni, hogy kora délután indultunk vásárolni a fiúknak cipőt és kabátot.
Amíg én a Csabit próbáltam kezelésbe venni,  addig Ádit és IMet benyomtuk a moziba egy nagy adag popcorn társaságában.
Már vettük is az irányt a szóba jöhető férfi üzletek felé.  A Csabi tipikus esete a legnagyobb divat bakiknak.  Valamikor, úgy a húszas évei végén nagyon divatosan öltözött és itt véget is ért a sztorija, mert utána már nem haladt a korral. Az istennek nem tudom rávenni, hogy vegyen meg egy szűkebb fazonú farmert vagy a piros kapucnis pulcsi helyett vessen egy pillantást egy barna könyök varrásos pulcsira. A cipőkről nem is beszélve.  Mikor megismerkedtünk majd elájultam mikor megláttam a gyűjteményét.  Szerintem még Paris Hilton is sírva fakadt volna ennyi pár sportcipő láttán. A pumatól az adidasig minden márka a szivárvány minden árnyalatában.  De ez a mai napig nem változott,  pedig azóta eltelt 10 év.  Egyszerűen nem tudom rávenni, hogy vegyen a lábára egy divatos cipőt. Télen, amikor már jegcsapok lógnak a converseről, akkor hajlandó bakancsot húzni,  de abból is csak azt a kategóriát, amiről nekem egyből az jut, hogy olyan,  mint egy traktor.
De most is,  mint mindig,  megpróbálkoztam a lehetetlennel. Fél sikert arattam. Nem vettünk piros dzsekit és citromsárga pufi mellényt se, viszont sikerült egy negyvenes férfi számára is elfogadható kabátot találnunk.  A nadrággal sem értem el túl nagy sikereket,  de legalább nem nagy zsebes vagy lukasra koptatott. Nagy nehezen rávettem, hogy vegyen fel egy slim (szűk) fazonú farmert, de ettől már a probafülkében olyan hisztériás rohamot kapott,  hogy rájöttem ezt még korai erőltetni nála. Így maradt a regular (hagyományos) szabás,  de viszonylag egyszerű színű farmer. Félsiker. Itt már láttam,  hogy fárad, úgyhogy levezetésképpen bementem egy női ruhaboltba, hogy kicsit megnyugtassam a lelkemet.
Közben a mozi is véget ért és IM épp az Ádit rázatta egy 100 forintossal működtethető apró gyilkos gyerek hintában, majd vadul integetni kezdett,  hogy vegyük arra az irányt.  A fiam avvillogó,  rázkódó űrhajóban ült bárgyú vigyorral a fején és hatalmas sötét folttal a nadrágján. Mert,  hogy bepisilt és jobb ötletük nem lévén beültek hintázni addig. Így a következő állomás a legközelebbi bolt volt,  ahol egy újabb kupon került felhasználásra kisfiú melegítő megvásárlása céljából.  Ez "Szép" végszó is volt a nap lezárására, úgyhogy indultunk is haza. Már hat óra is elmúlt.  Mire mindkét gyerek ágyba került már nyolc óra volt és hulla fáradtan egy három fogásos vacsora elfogyasztása után végre elnyúltam az tv előtt.  Biztos,  ami biztos magamhoz vettem egy csomag puszedlit is. Hogy a sok kaja vagya sok mmászkálás volt-e az oka, nem tudom,   de mély álomban sikerült az x  faktor végét átélnem.
És most akkor kezdődjön a vasárnap. ..... :)

szürke felhő a vásárlás felett

A tegnapi napot nagy izgalommal vártam. Hogy miért is?  Mert a barátnőmmel vásárolni indultunk.  Minden lány tudja,  micsoda felemelő érzés egy ilyen igazi csajos nap. Csak a csacsogás, minden ruha és cipő érintése, próbálgatása és a legjobb fogások magunkévá tétele. Mint friss gyerekes(értsd nemrég született) anya, a kis csomagomat nem hagyhattam otthon,  mert hátha egy az, hogy ki vigyázott volna rá,  kettő pedig,  hogy mi lenne vele nélkülem és ugyanez velem pepitában. Mert azért a hormonok nem hagyják ám, hogy idejekorán lepasszoljuk eme kis terheinket.
Egy sszónak is száz a vége,  elindultunk, hogy belevessük magunkat a földi paradicsomba, a divat világába. :) Mély  megelégedéssel nyugtáztam, hogy a legkisebb Thuróczy tele pocakkal az igazak álmát alussza hátul a szuper biztonságos babaülésben.
Edina felkészülve a testet-lelket igénybevevő túránkra, szendviccsek és négy fánkkal huppant be az anyósülésre. Minden klappolt. Az úton elfogyasztottuk az elemózsia nagy részét és lassan,  de biztosan megérkeztünk a paradicsomba.
Bence a szokásos formáját hozva békésen pislogott a babakocsiból és kis termetéhez képest kellően átszellemült arccal vágott neki a ruhabiznisznek.
A szépség sokszor hátrány-mondhatnánk - és ezt most az én kisdedem is hamar megtapasztalhatta. Miközben békésen pislogott a kocsijában egy csökkent agyműködésű szuka fölé hajolt és embertelen vinnyogással hangot adott örömének, hogy mennyire édes ez a gyerek.  Mint tudvalevő a gyerekek és kiskutyák boldogság hormonokat szabadítanak fel, ha rájuk nézünk.  Hát ebből a némberből kitört minden benne szunnyadó öröm,  mert konkrétan az egész pláza belerengett a visítozásba. Ezzel pedig be is tette nálunk a kiskaput. A Bencére ráhozta a frászt, szegénykémet majd fél órát nyugtattam a kezemben, de csak hüppögött. Gondoltam megetetem, attól majd megnyugszik és már vettem is az irányt a baba szobába. Ördögi tervem, miszerint evéssel majd elhallgattatom-nem vált be, így maradt a kézben hurcolás. Akkor még nem tulajdonítottam nagy jelentőséget annak,  hogy nem kér enni és fél kézzel,  de folytattam a vásárlást. Aztán ahogy peregtek a percek és az órák,  újra a baba szoba felé vettem az irányt. Újra kudarcott vallottam.  Ahogy meglátta a melleimet már ordított-mondjuk ez azért annyira nem lep meg ;) -de komolyra fordítva a szót,  teljesen kikészült, ha rá akartam venni némi táplálkozásra. Ekkor már hat órája nem evett, úgyhogy kezdtem kissé dekoncentrált lenni a vásárlást illetőleg és agyambsn a ruhafogasok helyét az anyai aggodalom kezdte betölteni. Mint egy rövidtávfutó sprinteltem folyamatosan a boltok és az etető között.  Sikertelenül.  Bence márttöbb, mint 8 órája volt étlen-szomjan, ami valljuk be egy felnőttnek is hosszú idő.  Fél négy után értünk haza, én szendviccsel, fánkkal és másfél liter vízzel a hasamban és három szatyorral a kezemben.  A kapuban felhívtam a védőnőt, hogy így délután négy táján már ötször leizzadva és párszor kiborulva mi a frászkarikát  tehetek,  hogy minden visszaálljon a régi kerékvágásba.  Persze sokkal okosabb nem lettem, de megnyugtatott, hogy nyugodjak meg,  ez nem a világvége, minden rendbejön majd és idővel a kicsinyem is megjavul. Végül így is lett.  Délután ötkor végre bekajàlt a fiatalúr és nagy megelégedésében még egy kakát is termelt.
A mai nap tanulsága: férfiakkal nem érdemes vásárolni menni ;)

a mai este

Úgy gondoltam, hogy lassan itt az idő,  hogy a fiaim együtt lubickoljanak a nagy kádban.  Persze ez azért még kicsit korai,  mert a Bence nem tud még ülni,  de mindenesetre nagyon élvezte, aminek nagy kacajok közepette hangot is adott. Olyan jó nekik,  hogy ketten vannak.  Az,  ha valakinek van testvére,  szerintem nagyon nagy öröm.  Pikk-pakk össze is fognak nőni és elválaszthatatlanok lesznek-nagyon remélem.

Kicsit nyúljunk vissza a tegnap éjszakára. Egy szóval lehet jellemezni: katasztrofális.  Utolért minket is a fogzás- leginkább a Bencét,  de azért írtam többes számban,  mert ha neki baja van,  akkor nekem is szolgálatban kell lennem. Az éjszaka folyamán körülbelül másfél óránként felriadt és sírni kezdett.  Elég sokat kellett fognom és nyugtatni. Ez most furcsa,  mert egész jól szoktak telni az éjszakák,  de az Ádi annak idején minden nap ezt csinálta, szóval nem vagyok meglepve.
Viszont a ramaty éjjel után már dörzsöltem a tenyerem, hogy mekkora alvás lesz itt délelőtt,  amíg az Ádi oviban van.  Hát nem lett.  Pont annyi ideig szundított el, amíg megreggeliztem. A nap nagy részében kézben kellett hurcolni, mert nagyon nyugtalan volt. Én viszont a vártnál jobban bírtam a kiképzést. Tuti a korral jár,  de magamat is megleptem , hogy milyen türelmesen viseltem az egész napot.  Nem kiabáltam és nem repültek székek vagy egyéb tárgyak a lakásban.  ( Tudom, hogy elmebeteg vagyok,  de én szeretem dobálózással levezetni a feszültséget. Amolyan hirtelen haragú vagyok,  de gyorsan el is párolog a dühöm)
A nyugodt lélekjelenlét meghozta a gyümölcsét.  Délután kettőkor elaludt és fél ötig húzta a lóbőrt. Közben engem is elnyomott az álom és arra riadtam, hogy az Ádi ott vár az oviban. ...totál elfeledkeztem róla - na ez a korosodás egyik hátránya.
Végül anyu hazafuvarozta, miután nem tudták mire vélni az eltűnésemet.

Elvileg a szakkönyvek és a védőnők is belesulykoljàk minden kezdő anyuka fejébe,  hogy mennyire fontos a napirend egy kisbaba életében. Ebben lehet valami,  de az örökké mászkálós életformába nem mindig fér bele.  Viszont az esti rituálé nálunk is megvan és ettől csak nagyon nyomós indokkal lehet eltéríteni.

Hét óra körül babamasszázzsal kezdünk. Ez valami hihetetlenül jó dolog. Nekem mindkét gyerekem imádja. Illetve az Ádit már nem masszírozom, mert már a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető babának,  de annak idején ő is nagyon odavolt a dologért. A Bence pedig épp annyira imádja. Így ez sose maradhat ki.

AAmikor az egész kis testét átmozgattam, akkor következik a fürdés.  A másik nagy kedvenc.

Ma először együtt a tesóval a nagy kádban.  

Fürdés utàn a legkedvencebb elfoglaltsággal, az evéssel zárjuk a napot, aztán irány az ágyikó. Nincs is semmi fennakadás, semmi ellenkezés, ilyenkor tudja, hogy aludni kell. Bár ma sem számíthatok semmi jóra, mert most is hallom a bébiőrön át, hogy álmában is nyöszörög. De hát senki nem mondta, hogy a gyereknevelés fenékig tejfel.

készülődés

Ugyan még másfél hét van a garázsvásárig, én már lázasan készülődök, mert rengeteg a teendő.  A ruhákat át kell válogatni,  szépen összehajtogatni és beárazni. Természetesen minden nagyon olcsó lesz, mert itt nem a meggazdagodás, hanem a régi ruhák kiselejtezése és maga a buli a cél. Már nagyon várom.  Állítólag még a helyi tévé is kijön, úgyhogy tényleg meg kell adni a módját.

A felső képen látható ruha kupac három zacskó tartalma és ezen kívül még hat doboz vár rendszerezésre. Persze még anyukám szekrényeihez hozzá se nyúltunk, onnan is jön cucc dögivel. Ehhez még társul az Éva rakománya és gyerekruhákat is összeszedek még. Lehet, hogy tömve lesz a garázs. Ami persze nem baj, mert ugye ez a cél. 

Az alsó képen már rendszereztem a gardróbban az eladásra szánt kabátokat és pikk-pakk kitöltötték a helyet. Hihetetlen mennyiségű ruhát halmoztunk fel és mindezt úgy, hogy ezekből már nem egyszer árultam a piacon-nem kevés pénzért.

Ez az igazi újrahasznosítás kérem szépen.

És akkora még szó sem esett a glamour napokról. Ezezk azok a bizonyos kuponos napok, amikor szinte minden plázás üzlet minimum húsz százalék kedvezményt ad a termékeiből. Bevallom eddig szinte sosem éltem ezzel a lehetőséggel, de most kedvet kaptam hozzá. Persze szigorúan péntek reggel, az akció kezdetén, mikor még nem lesz tumultus. Össze is kell írnom mire van szükségem, mert kár lenne megint sok limlom felesleges ruhát vennem, amik v3gül csak a vásáron végzik a még rajtuk lifegő árcédulával.. Most is szembesültem az idióta vásárlási szokásaimmal, ugyanis megdöbbentő dolgok kerültek elő a ruhás dobozaimból. Arra számítottam, hogy árcédulás, soha nem hordott ruhákba botlok, amiket aztán érintetlenül tovább is adok az ár töredékéért, de az már engem is meglepett, hogy két éve lejárt 5000 forintos vásárlási utalványt találok az egyik táskám zsebében 3s persze mindenhonnan felbukkant 1-2 ezres és rengeteg aprópénz.

Persze mindez csak azt mutatja, hogy milyen nemnormális módon bánok a dolgaimmal. Most kéne azt mondanom, hogy ezután semmi felelslegeset nem veszek meg és mindent a helyére rakok......ugye? ;)

idill vagy dili

Hmmm, eddig fel sem tűnt,  hogy mennyire kevés különbség van az idill és a dili szó között.  Most viszont nagyon is észrevettem.
Két gyerekkel egyedül itthon lenni...sokszor felér egy igazi megtébolyulással. Ha azt mondom, hogy nincs egy másodperc nyugalmam sem,  akkor cseppet sem túloztam. Az Ádi egész nap beszél. De a szó legszorosabb értelmében. Sokszor már lüktet a fejem tőle és úgy érzem ordítani tudnék.  Nem tudom, hogy ez adottság-e vagy ezt tanítani kell nekik,  de semennyire sem képes egyedül játszani.  Tudom,  ezt már egyszer írtam valamikor régebben,  de most olyan állapotban vagyok ettől a két kis energia vámpírtól, hogy vagy ide pötyögök egy kicsit vagy kiállok a kertbe ordítani.
Legnagyobb bajom,  hogy próbálom már egy ideje kordában tartani az ilyen irányú indulataimat és kiabálás helyett kedvesen szólni.  De ez borzasztó.  Legszivesebben ordítanék egész nap.  Vagy legalábbis egyet mindenképp.
A másik a Bence.  Amilyen kicsi,  olyan idegesítő tud lenni-de ő csak egy esetben.  Az én kis mintababám valami hihetetlen érzékkel tud sírni kezdeni- csak akkor,  de akkor mindig ha nekiállok enni. Ha alszik akkor tuti felkel, mikor épp az első falatot kapnám be.  Ma sem volt ez másképp.  Az Ádi percenként kiabálja nekem,  hogy "Ancsi pancsi, ancsi pancsi. ..szeretlek" (tuti elmebeteg). Ha épp nem ezt mondja,  akkor valamit kér.  Enni, inni, autót,  labdát. ...
Végre valahára megcsináltam a virslit reggelire. Pont emeltem a számhoz az első falatot, mikor a Bence bőgni kezdett. Végül ismét állva,  gyerekkel a kezemben reggeliztem. Aztán az etetésnél, mikor moccanni sem igen tudtam az Ádi kiabált, hogy kakilt és menjek,  töröljem ki a fenekét.  Hát nem uncsi az élet.

Mielőtt megőrülök kirakok egy idilli képet erről a dilis trióról:

csak a nyüzsgés

Már megint hoztam a szokásos formám és egész hétvégén egy csepp szünetem sem volt,  de annyi sem, hogy összehozzak egy épkézláb bejegyzést. Mondjuk ebben nagyban hozzájárult a Bence is, aki éjjelente is teljesen igénybe vett.  Igen, igen,  minket is utolért az elkerülhetetlen fogzás a nyilalló fájdalommal és a keserves sírásokkal. Na és persze ezek velejárójaként egy kialvatlan anyukával.
Péntek este vendégünk volt,  a Teddy kutya jött hozzánk,  mert anyuék wellnesselni mentek a Mátrába.

Teddyről aannyit kell tudni, hogy elvileg az én kutyám volt,  de mikor kapcsolatunk elején a Csabihoz költöztem, őt nem hoztam magammal azon egyszerű okból, mert anyu volt a mindene. De a tény,  hogy az ÉN kutyám volt,  minden egyes alkalommal felszínre kerül, mikor megőrzése hozzák szerény hajlékunkba. Ezzel amúgy semmi baj nem lenne,  mert a Kirával nagy a szerelem és komolyan mondom hihetetlen látni, hogy két állat ennyire ragaszkodik egymáshoz.  Igen ám,  de a kertben van nálunk egy Castor, aki koránt sincs annyira elragadtatva a Teddytől. Így az amúgy roppant egyszerű helyzetemet két gyerekkel és két kutyával még lehetett fokozni,  arról nem is beszélve,  hogy a teddy öregúr vizelet visszatartási panaszokkal küzd,  úgyhogy gyógyszeres kezelésre szorul, amiről a saját érdekemben jobb volt nem elfeledkezni. Mivel a Teddy lakótelepi kutya, így a dolgai elvégzéséhez sétára van szüksége,  ezért a péntek esti kiruccanásom sem volt kispályás: 3 kutya,  egy Ádi és egy bicikli társaságában.  Utunk a Kéktóra vezetett és bravúros módon épségben haza is értünk. 

Szombat:

A reggelt vásárlással indítottuk, aztán csak egy gyors átöltözés és már rohantunk is a tesómékhoz ebédre,  a kisfiuk harmadik szülinapjára. 

Az Ádi olyannyira jól érezte magát, hogy életében először azt mondta, hogy ő bizony nem jön velünk haza, hanem ott fog aludni. Így nem volt mit tenni, ott kellett hagyni, mondtam, hogy majd visszamegyek érte, mert abban azért biztos voltam, hogy az éjszakàt nem fogja ilyen lazán ott tölteni. 

Így aztán hazajöttünk és gyorsan neki is álltam a készülődésnek, mert este egy csaj buliba voltam hivatalos. Villámgyors fürdés és smink után már robogtam is vissza Harasztira a kisfiamért. Persze már késésben voltam, de igyekeztem emberi időben odaérni. Az Àdit rávettem a hazamenetelre és végül a tesóm is csatlakozott hozzánk, őt is áthoztam Miklósra egy haverjához.

Itthon még egy gyors etetés, altatás és imádkozás, hogy a Bence kibírja ezt a kis időt nélkülem. 

Fél kilenckor értem a gardrób buliba. Beszélgettünk, x faktoroztunk és zabáltunk. Olyan finom kajákat hoztak a csajok, hogy alig bírtam végigenni a kínálatot. De azért hősiesen helytálltam. :)

Az éjszaka kicsit zűrösen telt, tekintve, hogy a Bence sokszor ébredt és a Teddyt is ki kellett engednem pisilni, ami pedig azzal jàrt, hogy ki kellett kísérnem, nehogy összeverekedjenek a Castorral.

A vasárnapot nem túl kipihentem kezdtem, de ez sem vette kedvem a kutyaiskolától. Mivel már elég csípősek a reggelek, jól be kellett öltözni. 

A vasvasárnapi óra nagyon jól sikerült,  Castort megtanítottam akadályt ugrani is. Féltem,  hogy a nagy testével nem fog sikerülni neki, de egész ügyes volt.  Egy akkora falra is felugrott a végén,  ami majdnem a fejemig ért.  Nagyon büszke voltam rá, és persze magamra is, egészen addig,  míg itthon észre nem vettem,  hogy a kutya kennel kapuja ezek után nem lesz nagy kihívás a kutyámnak, mert konkrétan a mellemig sem ér.  Már akkor szóltam a Csabinak, mikor csináltatta, hogy ez alacsony lesz, mert a kutya ki tud könyökölni rajta, de akkor még meggyőztük magunkat, hogy egy ilyen nagy lomha állat nem tud ekkorát ugrani.  Hát most már tud! ;)

Persze a nap többi része sem pihenéssel telt, mert már indultunk is az IKEAba.  31 éves koromra végre lett egy sminkes asztalkám, lámpával felszerelt tükörrel.  Olyan szuper,  hogy csak na.  

Délután spenótot főztem,  mert nálunk az nagy kedvenc. Közösen megvacsoráztunk és megnéztük az x faktort. 

Az Ádi itthon lesz a héten,  mert kicsit meg van fázva, de semmi komoly.   Bár lehet, hogy csak a sok vásárlás készítette ki? Mondja valaki,  hogy ez nem kemény meló. 

vágjunk bele

Hosszas huzavona után ma valami hirtelen felindulásból kiírtam a facebookomra, hogy garázsvásárt tartok. Pont az Évánál ültem a fodrászatban és épp a hajamat szárította, mikor meséltem neki a vásáros terveimről. Persze kapva kapott az alkalmon,  így betársul hozzám.  Ez így nagyon jó,  mert változatos kínálat lesz a méreteket illetően is.
Azóta eluralkodott rajtam az izgalom,  jobbnál jobb ötleteim vannak a kivitelezés kapcsán is.  SOS megrendeltem egy jó barátunktól egy nagy feliratot,  ami már ma el is készült a reklámgrafikai stúdiójában,  így holnap ki is kerül a kapunkra a dátummal együtt.
Nálunk aztán nagyon fullos lesz ez a vásár,  mert mindenki kap enni, inni, lehet jókat röhögni és megvenni mindent, ami tetszik.
Annak idején,  mikor a piacon eladtam a régi ruháimat, ott annyira szerettek, hogy mindig kérdezték,  hogy van - e boltom. Hát most van.  :))
Kíváncsi vagyok lesz-e érdeklődés vagy nekünk kell megenni, meginni mindent.
Természetesen fényképes beszámolóval fogok készülni a vásárról is,  de addig még van két hét.  :)

Holnapra hagyom a mai elmebajomat,  mert most nagyon álmos vagyok és már nem akarok belekezdeni.

Jó éjszakát mindenkinek!  :)

rendszerezzünk

EZ a hét a rendrakás és a feleslegessé vált holmik kiselejtezésének jegyében telik nálam.  Mindig is irigyeltem azokat az embereket-legyen akár nő vagy férfi- akik szekrényében szépen sorakoznak a ruhák,  akik kidobják a kacatokat és akik nem ragaszkodnak felesleges tárgyakhoz.
Én velük ellentétben olyan vagyok,  mint egy hörcsög.  Mindent begyűjtök és rakosgatok  ráadásul mindezt olyan káoszban, hogy azt el sem tudom mondani.  Van, hogy például egy karkötő vagy óra dobozát is megőrzöm, de nem tartok benne semmit, csak úgy foglalja a helyet.
Megszámlálhatatlan ékszerem és smink cuccom van.  Az utóbbi még úgy,  ahogy érthető,  mert imádok sminkelni, de például ékszert szinte sosem hordok-viszont igen gyakran vásárolok.  :)
Most,  hogy megint ki tudtam pakolni a gardróbból egy nagy zsák ruhát, csizmát és kiegészítőket, a Csabi is belátta, hogy elkél nálunk egy garázs vásár,  mert akkora ruha mennyiség van,  hogy ez még i.m.-en is kifogna, pedig ő nagy piacozó hírében áll.
Szemléltetésképo mellékelek egy fotót a smink cuccaimról és az ékszerekről.

Mint llátható,  elég nagy a káosz és az egész asztalt beterítette a sok cucc, amit - csak félve jegyzem meg- minden költözéskor kiselejtezek. Csak a miheztartás végett egy adat: az elmúlt 4 évben 5ször költöztünk.  Tehát ezek csak a legszükségesebbek. :)

Rengeteg bizsumon még ott az árcímke és nagy valószínűséggel ott is fog maradni egészen amíg be nem feketedik vagy rozsdás nem lesz.  

A smink az más tészta.  Abból semmi nem marad érintetlenül,  mert amit megveszek, azt használni is szoktam.  Itt csak az a probléma szokott fennálni, hogy elfeledkezem a gyűjtemény egy-két darabjáról. Meg hát bizonyos dolgok megromlanak, azoktól meg kell válni. 

Asminkek

 téren szeretem a jó minőségű dolgokat.  Ezek persze sokszor igen sok pénzbe kerülnek,  de a van amiből semmiképp nem szabad nagyon olcsót venni.  Nálam a legdrágább dolog az alapozó.  Azt minden nap az arcomra kenem,  úgyhogy abból prémium minőséget használok. Viszont ez nagyon sokáig elég és a bőr meghálálja a törődést. Én ebből Chanelt használok, akkor is, ha nem eszek egy hétig.  A többi nem olyan lényeges.  Persze van különbség egy lancome és egy miss sporty szemhéjpúder között,  de nem sok. Vannak nevenics szemfestékeim, azokból nem kell drága.  A szempillaspirál viszont minimum L'Oréal legyen, mert az sem mindegy,  hogy a szemünkkel mi érintkezik.  Persze ez csak az én véleményem,  mindenki azt használ, amit akar.
Körömlakkok téren azt vettem észre,  hogy minél olcsóbb, annál jobb-és ez nem vicc.  Jól kenhető és sokáig fennmarad, ellentétben drágább társaival.
Na jó,  itt be is fejezem a smink gyorstalpalómat :)
SSok beszédnek sok az alja,  irány rendszerezni!  :)

ki a jó anya?

Nem is olyan régen anyu mesélte,  hogy a nagymamám dicsért neki, hogy milyen jó anya vagyok, hogy milyen szépen nevelem a gyerekeket és,  hogy nem is hitte volna,  hogy ilyen jól beleillek majd ebbe a szerepbe.
Hát igen.  Én sem. Illetve azt tudtam, hogy nem fog nehezemre esni, hogy mindennél jobban szeressem őket,  de abban nem voltam biztos,  hogy minden helyzetben megállom majd a helyem.
Egyrészt szerintem a legtöbb nőben van egy kettősség,  ami bennem is megtalálható. Ez pedig nem más,  mint maga a NŐISÉG. Azért írom ilyen furán,  mert ez a szó fejezi ki leginkább a jelentését. Vannak ugyanis az anyák és vannak a szexi nők.  Valamiért ez nem jár együtt.  Legalábbis Victoria Beckham előtt még nem volt igazán ismert a szexi mummy kifejezés-akkor is,  ha sok vélemény szerint nem egy szexi nőről beszélünk.
Én az a fajta vagyok,  aki elismeri más nők szépségét-mindenféle ferde hajlam nélkül.  De bennem is sokat dúlt-és talán dúl is még-ez a kettősség.  Egyik felem hiányolja a gondtalan húszas éveimet, mikor lapos hassal, feszes mellel hatalmas bulikban vettem részt.  Másik felem pedig örül,  hogy itthon lehet két tüneményes gyerekkel.  Sokszor lefárasztanak, sokszor a kínok kínját élem át, mert se aludni,  se tévézni és egyáltalán se élni nem hagynak.  Máskor csak nézem őket és nem hiszem el,  hogy ennyire fontosak nekem és viszont.
A mai délután nagyon elgondolkodtató volt.  Egyrészt azt tudni kell a gyerekekről, hogy véletlenül nem lehet elrontani őket.  Lustaságal, nemtörődömséggel ifen. Épp ebbe a hibába estem ma én is bele.  A délelőtt takarítással és a Bence legoglalásával telt.  Ebéd után elhoztam az Ádit a suliból és mgengedtem neki, hogy játszon a playstationon. Miért?  Mert egyszerű,, mert ilyenkor nem zavar és mert jól elvan.  Igen,  szerintem is elég gáz indokok ezek, de nincs mit szépíteni,  ez az igazság.  Aztán kicsit tengett-lengett, így visszagondolva nem is akart megkérni, hogy játszak vele,  mert szerintem gondolta, hogy úgysem lesz rá időm.  Négy óra körül elpityeredett, hogy mikor ér haza az apja,  mert szeretne vele játszani.  Letettem a Bencét és beszélgetni kezdtünk.  Elmondta, hogy szerinte nem foglalkozom vele és ezért várja apát.  És igaza volt.  Pont azt csináltam eddig, amit nem akartam, amit megfogadtam, hhogy nem fogok. Inkább nyomogattam a telefonomat,  minthogy játszottunk volna.  Persze,  fáradt vagyok néha és semmi kedvem,  de legkevésbe akarom, hogy a kisfiam bánatos Legyen.  Félretettem mindent és leültünk autózni. Aztán iskolásat játszottunk,  számoltunk,  rajzoltunk, majd barkobáztunk. Annyira jól éreztük magunkat,  hogy az Ádi megkérte a Csabit,  hogy ma ő sétáltasson kutyát. Szerencsére nagyon jól alakult a délutánunk és az esténk is. Ezért nagyon fontos,  hogy figyeljünk a gyerekünkre.  Kérdezzük meg és hallgassuk is meg a választ.  Ma sokat tanultam tőle és örülök,  hogy még időben.  Egyre nehezebb jó anyának lenni,  de egyre fontosabb.  Olyan fiúkat akarok nevelni,  akik megbíznak bennem és mindent megbeszélnek velem.  És nagy kudarc lenne,  ha ezt nem tudnám elérni. Sajnos tényleg olyan világot élünk,  hogy ha nem vagyunk ott 100% osan, akkor hamar elveszünk és a visszafeléút mindig sokkal rögösebb.
Ezért is fontos,  hogy tudjunk lazítani és a gyerekekkel töltött idő tartalmas legyen.

kutya-füle

Tegnap szóba hoztam, hogy a Castor akkor került hozzánk mikor terhes lettem.  Mint minden családban,  nálunk is az anya (azaz én) hozzuk meg a döntéseket.  Na nem mindent úgy puff bele a közepébe,  de valljuk be,  mi nők kitalálunk úgy dolgokat,  hogy a férfiak azt hiszik, hogy az ő ötletük volt az egész.  Hát a kutya kérdés nálunk nem így volt.  Valójában úgy igazán sosem volt nagytestű kutyám. Régen voltak ilyen szegről vegről kutyáim, hol apu műhelyében,  hol itt, hol ott, hol amott. De egy háztartásban nem éltem nagytestű kutyával soha.  Annyi biztos, hogy már gyerekként nagyon szerettem az állatokat és cseppnyi félelem sem volt bennem.  Jöttem-mentem a kóbor kutyákkal, megfogtam mindenféle egeret és egy egész állatkert volt otthon.  Bármi jöhetett,  ami szőrös volt.  Voltak táncoló egereink, amik egész álló nap forogtak úgy két héten keresztül,  majd megálltak és kihullot az összes szőrük és úgy, anyaszült meztelenül gubbasztottak-szó szerint- majd új szőrük nőtt és megint forogni kezdtek. De ez csak egy volt a sok közül.  Volt hörcsög,  tengerimalac,  degu, papagáj,  egér,  nyúl és macska is. Persze mindezeket tenyésztettem is kisebb nagyobb sikerrel.  Komolyan nem értettem,  hogy anyu miért borult ki, mikor valami új állatka érkezett hozzánk.  Mai fejjel azonban azon lepődök meg,  hogy nem vágta ki az összes.  Micsoda dilis kölök lehettem.  :)
Na próbálok vissza kanyarodni a témámhoz. Szerettem volna egy nagy kutyát.  Igen,  most harminc évesen, 12 hetes terhesen. És ha én szeretnék valamit, akkor azt meg is kapom. Persze minden nem jött össze,  mert én dobermannt akartam,  de a Csabi azt mondta, hogyoolyan kutyát válasszak, ami nem fagy meg télen,  mert a lakásban nem lehet.  Akkor úgy döntöttem,  hogy legyen ír szetter.  Szép,  nagy és nem is vad.  De a Csabinak nem tetszett.  Mindenben nem akartam én dönteni,  így végül az ő választása alapján lett akita. Gyönyörű képeket láttam a fajtáról, szinte nehezemre esett választani.
Aztán,  hogy persze ez se menjen egyszerűen,  kapásból beleszaladtam egy csalóba, aki egy Athénba zarándokolt angol vallásos lánynak adta ki magát és előadta, hogy ő a megtestesült szűz Mária és több levél és fénykép váltás(a kutyáról) után ingyen nekem adta a törzskönyves akitajat a szállítási költség fejében,  amit természetesen nem neki kellett volna fizetnem, hanem egy kisállat szállító cégnek.  Egy jól felépített csalás volt,  kamu honlappal,  kamu kutyával,  kamu szűz Máriával. ...
Végül Castort Győr mellől hoztuk.  Ha láttátok már szép állatot! Gyönyörű volt.  Egy medvebocs.
És csak itt kezdődött a fekete leves.  :) Egy három hónapos,  csupa erő,  csupa makacs bocsom lett. Már 4 hónaposan próbált vezér lenni,  a Csabit meg is támadta,  mikor evett. Persze, ez akkoriban vicces volt,  de nagyon el kellett kapni a grabancát.
Mindent elolvastam az akitákról. Már akkor szembe ötlött egy mondat: " az akita nem való bárkinek". És ez így is van.  Most már egy nagy,  okos kutya lett belőle.  Rengeteg szenvedéssel. 4 hónapos kora óta járok vele a suliba.  Volt,  hogy nagy hassal gurultam vele a hóban,  mert nem bírtam felállni, volt, hogy emberi kakát sikáltam róla,  mert annyira élvezettel hempergett benne,  hogy hiába kiabáltam neki és volt,  hogy belém harapott,  mert nem tetszett neki valami.  Nem akartam elhinni, hogy tényleg mindig meg kell küzdeni vele a falkavezérségért-nem erővel,  hanem akarattal.
Ez a kutya egy kihívás nekem.  De pont így jó.  Viszont nincs nála szebb,  mert annyira gyönyörű,  hogy szinte senki sem tudja szó nélkül hagyni.
Amai napig minden este sétálni megyünk.  Hétvégén iskolába.  Biztos,  hogy megéri a sok energiát és időt. Egy ilyen nagy állat annyira más, mint egy kis kutya.  A Kira imád hozzám bújni és rajtam ülni.  Viszont a Castor olyan energiát áraszt,  hogy azt elmondani sem lehet.    Úgy érzi az ember a kötődést és a bizalmat, hogy egy ekkora állat rábízza magát.  Mert valljuk be,  ha nagyon akarna, simán elhúzna, elszaladna és soha nem érném utol.
Igen,  ő is a szívembe lopta magát.