Ezen a héten őszi szünet van az óvodában és az Ádi itthon van velem. Neki nagy szerencse, hogy én nem dolgozom és egész héten együtt tudunk lenni-nekem kevésbé, hogy egy négy hónapos mellett egy négy évest is szórakoztatnom kell a nap minden órájában.
Ha le akarnám egyszerűsíteni a dolgot, akkor az Ádi délelőttönként mesét nézne, egyet sétálnánk aztán délben leraknám aludni, délután pedig tv játékozhatna. Csinalhatnám így is. Egyszerű lenne. De megérné?
Nem!
Akkor itt az eddigi program a hétre:
Hétfő:
- reggel játék a barátoknál - közben én lesétálom az egy órás kutyasétáltatást a duna parton
- délután nálunk játék a Lilivel
- este együtt a család
Kedd:
- reggel fodrászat
- délelőtt hajógyári sziget játszótér
- délután játék két kis baráttal
- este séts, majd közös vacsora a mamiékkal
Szerda:
- két ovis barát jön játszani
- délután tök faragás
.....
Az eddigi három napban az Ádi még nem ült a tv játék előtt és mesét is alig nézett. Viszont őszintén bevallom, a sok program engem is annyira lefáraszt időnként, hogy este már nem szoktam mindig mesélni. De persze azért nálunk sem telik el nap mesélés nélkül, csak én útközben, az autóban szoktam kitalált történeteket mondani, amiknek szerencsére nagy sikere van. Azt nem mondom, hogy mindig van hozzá kedvem és szívesen csinálom, mert nem! Sokszor a hátam közepére sem kívánom a gyerekeket, de ezzel minden anya van így. Aki nem, az hazudik! ;)
Viszont azt is bizton merem állítani, hogy jobb dolog nincs a világon, mint a saját gyereked mosolygós arcocskáját nézni és érezni, hogy mennyire szeret, arról már nem is beszélve, hogy belőlünk micsoda érzéseket tud kiváltani egy ilyen apró kis ember.
Amúgy a hangsúly nem a szereteten van most ebben az írásban, mert az természetes. Ami sokkal inkább nehézséget okoz, az a helyes nevelés. Ennek nyilván nem vagyok szakértője és nem is akarom osztani az észt, csak leírom a meglátásaimat a témában. Épp a minap este 11 körül jöttem haza és azzal szembesültem, hogy a kihalt utcán tizenéves fiúk verekszenek. Illetve egy szerencsétlent ütött-vágott két másik. Biztos nem voltak idősebbek tizenhatnál. Csak néztem őket és nem álltam meg. Sajnos olyan világot élünk, hogy nem az lett volna a helyes, ha rájuk szólok. Miért? Mert vagy kiröhögnek vagy kapok én is párat.
De vajon miért? Nyilván az anyja azt sem tudja hol a fia, kik a barátai és egyáltalán mit csinál ez a gyerek az utcán. .. Egyből az én fiaimra gondoltam és arra, hogy én ne rontsam el. Nem tudom milyen egy tini, mennyire nehéz vele. Csak azt tudom, hogy én rendes gyerek voltam és semmi extrát nem tettek ezért, CSAK beszelgettek velem a szüleim és meghallgattak és figyeltek rám. Pont ez a semmiség hiányzik ma. Nem kell hozzá pénz és semmi olyan, ami ne lenne meg mindenkinek. Mégis kuriózum ma már.
Ezért igyekszem sokféle tapasztalattal gazdagítani őket. Sok élményt szerezni és sok helyre eljutni. Hogy kicsit kiszakadjunk ebből a gépi világból, ami mindent és mindenkit beszippant.
És a heti programok sem igényeltek pénzt. Vagy mi voltunk vendégségben, vagy nálunk voltak vagy játszótérre mentünk. Bárki megteheti. A hajógyári sziget csúszda parkja szuper volt, bár az Ádi kicsit meg volt ijedve a nagy cső csúszdák láttán, de aztán végül ő is feloldódott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése