Lehet, hogy nem lesz szimpatikus amit írok, de sok esetben nem értem meg az embereket. Az imént a Facebookot olvasgattam, ahol egy anyuka fel volt háborodva egy óvodai fizetős programon, mondván, hogy neki nincs erre pénze.
Ehhez több hozzáfűznivalóm is lenne és egész más véleményen vagyok.
1. Mivel nekem is óvodás gyerekem van, pontosan tudom, hogy mi a helyzet. Ezek a foglalkozások a délutáni játszóidőben vannak többnyire és egy 5-6 éves gyerek számára a legnagyobb öröm, ha semmi mással nem kell törődnie, mint a játékkal. Azt, hogy valaki nem tudja beíratni a gyermekét ilyen-olyan programokra, az mindössze magának a szülőnek rossz, mert egy gyereket a legkevésbé sem hatja meg. Mikor én voltam ovis, semmi külön foglalkozásra nem jártam- vagy ha mégis, hát egyáltalán nem emlékszem rá.
2. Könnyen beszélek, mert nekem van pénzem rá. Igen, ez igaz. De honnan is van az a pénz? Munkából. Mert úgy vállalok gyereket, hogy olyan munkahelyem van, ahol rendes -az én igényeimnek megfelelő fizetést kapok. És igen, van ilyen. Én is tudok sopánkodni, hogy jaj erre nincs pénz, meg arra. De ilyenkor váltani kell. Mert igenis aki akar, az talál munkát. Nem egy barátnőm van, aki diploma és nyelv nélkül is olyan munkát végez, amit nagyon is jól megfizetnek. Mert mentek és kerestek és nem sopánkodtak. És megvan az ellenpélda is. Rengeteg olyan felnőtt férfit látok magam körül, akik inkább tengi-lengi munkát végeznek szinte minimálbérért és nyafognak, hogy semmire nincs pénz.
Mert aki lusta, annak nem is lesz.
Itt van például a Csabi. Két és fél évvel ezelőtt a nulláról kezdte. De szó szerint. Egy olyan állást kapott, ahol fizikai munkára vették fel 120ezerért. Most, ugyanazon a helyen ő az igazgató. Miért? Mert, ha valamibe belekezd, akkor 100% osan odateszi magát és mindig fejlődik. Ezért nagyon büszke vagyok rá.
3. Sosem késő fejlődni. Ma már van lehetőség ingyen vagy nagyon kevés pénzért-esetleg részletre tanulni. Nagyon rövid idő alatt lehet új szakmát elsajátítani vagy a régiben továbbképezni magunkat. Itt van pl. nekem az orosz. Most megtehettem, hogy kis létszámú csoportba iratkoztam, sőt egyedül tanultam, pl. 20ezer forintért találtam nagy csoportos több hónapos tanfolyamot. És ez nem egyedi eset volt. Itt is csak azon van a hangsúly, hogy akarjuk-e.
4. Nekem sem minden rózsaszín. Mikor az Ádi még nem volt 1 éves, sürgősen pénzt kellett keresnem, mert sajnos a Csabi pár hónapig nem tudott dolgozni. És itt sem (csak) siránkoztam, hanem felmértem a lehetőségeket és rájöttem, hogy kisbaba mellett is el tudok menni például ingatlanozni. Így is lett. Két szoptatás között, gyerekkel a hónom alatt kerestem az eladó házakat, fényképeztem és hirdettem. Túl sokat nem adtam el, de mégis csak csináltam valamit. Úgyhogy nekem ne mondja senki, hogy nincsenek lehetőségek.
5. Nem vagyok megijedve. Tudom, hogy ha eljön az idő, megint fogok találni munkát. Olyat ami tetszik majd. Ha pedig mégsem, akkor kevésbé fogom szeretni, de közben kutatok tovább. Nem gondolom, hogy ne tudnék megoldani ilyen dolgokat, amik a megélhetéssel kapcsolatosak.
Viszont soha nem is vagyok teljesen nyugodt. Én aztán tudom, hogy egyszer fent, egyszer lent. És ezt mindig észben is tartom. Soha nem szabad hátradőlni és soha nem szabad kiszolgáltatottá válni.
Ha a Csabi annyi pénzt keresne, hogy nekem soha többé nem kéne dolgozni, akkor sem ülnék a babérjaimon. Ki tudja mit hoz a holnap? Mi a biztosíték, hogy holnap nem megy csődbe az ő munkahelye? Vagy, hogy nem lép le egy szőke macával???
Én soha nem fogom feladni ezt a fajta önállóságomat, mert ennyivel tartozom magamnak. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése