A tolvajok fejedelme

A délelőtti csatangolás mindkét fiút kifárasztotta, így a kora délután alvással telt. Mivel a késői ébredés után már nem tudtunk elmenni a babamasszázsra, sétálni indultunk. Felmérve a kapacitásomat úgy döntöttem, hogy a két gyerek-két kutya felállást nem vállalom a Duna parton, ezért a Kira kutya itthon maradt. Láttam rajta, hogy nem értékeli az ötletem és kis farkát behúzva, duzzogva sétált be a kocsi mellől a lakásba. A két fiút és a Castort beültettem és útra keltünk.
Kevés szebb dolog van, mint az őszi Duna part. Mindezt megspékelte még az időjárás, pont kellemes, sétáló idő volt.

A vízben sok kacsa és hattyú volt, amiket a Castor ki is nézett magának, de a hattyú sziszegő hangja olyannyira félelmetes volt számára, hogy először hátracsapta a füleit, majd hatalmasakat ugrott hátra felé a levegőben.

Másfél órát csatangoltunk. A kocsiba visszaérve egy csurom vizes kutyát, egy szaros kerekű gyerek biciklit és egy bömbölő Bencét kellett elhelyeznem. Miután nagy nehezen elhelyezkedtünk végre mindenki megnyugodott.
Hazaérve a Kira is kitörő lelkesedéssel fogadott minket, nyoma sem volt sértődésnek. .....persze, hogy nem....miért is lett volna, hisz ő megtalálta a módját, hogy megnyugtassa apró kis kutya lelkét.
Erre persze csak idővel jöttem rá. Épp megetetni készültem az Ádit, mikor eszembe jutott, hogy az asztalon felejtettem a tányérba kiszedett paprikás krumplit. De a tányér üres volt. Illetve majdnem..egy szem krumpli és egy karika virsli árválkodott benne.

Már épp az előttünk hazaérő Csabit gyanúsítottam meg a gyerek ebédjének eltűnésével kapcsolatban, mikor észrevettem, hogy a Kira felpuffadt hassal az igazak álmát alussza a kanapén lévő párnák között.

Jobban szemügyre véve be is bizonyosodott, hogy ő volt a bűnös, ugyanis az egész tányér fényestre volt nyalogatva. Columbo módjára lebuktattam a kis bestiát, aki még mindig hülyének néz és fel-alá ugrál előttem, hogy miért nem kap már végre vacsorát?!?!