A tegnapi napot nagy izgalommal vártam. Hogy miért is? Mert a barátnőmmel vásárolni indultunk. Minden lány tudja, micsoda felemelő érzés egy ilyen igazi csajos nap. Csak a csacsogás, minden ruha és cipő érintése, próbálgatása és a legjobb fogások magunkévá tétele. Mint friss gyerekes(értsd nemrég született) anya, a kis csomagomat nem hagyhattam otthon, mert hátha egy az, hogy ki vigyázott volna rá, kettő pedig, hogy mi lenne vele nélkülem és ugyanez velem pepitában. Mert azért a hormonok nem hagyják ám, hogy idejekorán lepasszoljuk eme kis terheinket.
Egy sszónak is száz a vége, elindultunk, hogy belevessük magunkat a földi paradicsomba, a divat világába. :) Mély megelégedéssel nyugtáztam, hogy a legkisebb Thuróczy tele pocakkal az igazak álmát alussza hátul a szuper biztonságos babaülésben.
Edina felkészülve a testet-lelket igénybevevő túránkra, szendviccsek és négy fánkkal huppant be az anyósülésre. Minden klappolt. Az úton elfogyasztottuk az elemózsia nagy részét és lassan, de biztosan megérkeztünk a paradicsomba.
Bence a szokásos formáját hozva békésen pislogott a babakocsiból és kis termetéhez képest kellően átszellemült arccal vágott neki a ruhabiznisznek.
A szépség sokszor hátrány-mondhatnánk - és ezt most az én kisdedem is hamar megtapasztalhatta. Miközben békésen pislogott a kocsijában egy csökkent agyműködésű szuka fölé hajolt és embertelen vinnyogással hangot adott örömének, hogy mennyire édes ez a gyerek. Mint tudvalevő a gyerekek és kiskutyák boldogság hormonokat szabadítanak fel, ha rájuk nézünk. Hát ebből a némberből kitört minden benne szunnyadó öröm, mert konkrétan az egész pláza belerengett a visítozásba. Ezzel pedig be is tette nálunk a kiskaput. A Bencére ráhozta a frászt, szegénykémet majd fél órát nyugtattam a kezemben, de csak hüppögött. Gondoltam megetetem, attól majd megnyugszik és már vettem is az irányt a baba szobába. Ördögi tervem, miszerint evéssel majd elhallgattatom-nem vált be, így maradt a kézben hurcolás. Akkor még nem tulajdonítottam nagy jelentőséget annak, hogy nem kér enni és fél kézzel, de folytattam a vásárlást. Aztán ahogy peregtek a percek és az órák, újra a baba szoba felé vettem az irányt. Újra kudarcott vallottam. Ahogy meglátta a melleimet már ordított-mondjuk ez azért annyira nem lep meg ;) -de komolyra fordítva a szót, teljesen kikészült, ha rá akartam venni némi táplálkozásra. Ekkor már hat órája nem evett, úgyhogy kezdtem kissé dekoncentrált lenni a vásárlást illetőleg és agyambsn a ruhafogasok helyét az anyai aggodalom kezdte betölteni. Mint egy rövidtávfutó sprinteltem folyamatosan a boltok és az etető között. Sikertelenül. Bence márttöbb, mint 8 órája volt étlen-szomjan, ami valljuk be egy felnőttnek is hosszú idő. Fél négy után értünk haza, én szendviccsel, fánkkal és másfél liter vízzel a hasamban és három szatyorral a kezemben. A kapuban felhívtam a védőnőt, hogy így délután négy táján már ötször leizzadva és párszor kiborulva mi a frászkarikát tehetek, hogy minden visszaálljon a régi kerékvágásba. Persze sokkal okosabb nem lettem, de megnyugtatott, hogy nyugodjak meg, ez nem a világvége, minden rendbejön majd és idővel a kicsinyem is megjavul. Végül így is lett. Délután ötkor végre bekajàlt a fiatalúr és nagy megelégedésében még egy kakát is termelt.
A mai nap tanulsága: férfiakkal nem érdemes vásárolni menni ;)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése