Történt ugyanis a minap, mikor épp megint zug-shoppingoltam, hogy valahogy bekeveredtem egy olyan próbafülkébe, ahol két tükör volt. Az egyik mutatta a jó oldaladat, amit szeretünk látni, a másik viszont kegyetlenül előhozta a rejtegetnivaló részeket. Ugyebár magamnak is próbálok hazudni általában, hogy nem is olyan hájas a hasam és rendszerint el is hiszem. Viszont ez a fülke könyörtelen volt hozzám. Minden felépített elképzelésemet lerombolta, ahogy kegyetlen éles, hófehér fénnyel világított a lógó hasamra. Magamat is meglepett ez a látvány, mert őszintén azt hittem, hogy jobban nézek ki. Hát tévedtem. :D
Akkor megint erőt vett rajtam az elhatározás, hogy elég volt a nassolásból...nem vagyok már húsz éves, nem fog két nap alatt visszaállni a hasam. Ezért is lepett meg, amit most csináltam. Miközben a Bencét etettem az előbb, eszembe jutott, hogy kint felejtettem az asztalon a palacsintát. Gyorsan kitipegtem, hogy hűtőbe tegyem, nehogy megromoljon holnapra. Nem volt sehol, gondoltam a Csabi megette. Végül Megnéztem még a hűtőt és láttam, hogy gondosan eltette oda. És itt nem tudom biztosan, hogy mi történt, mert már csak arra eszméltem, hogy ezerrel zabálom, tömöm befelé. Biztos nem vagyok normális. Hajnali egykor. ...anyám
Az nyilvàn már csak hab a tortán, hogy nem is szeretem a túrós palacsintát! :)))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése