Kivételesen nem egy új ruhadarabbal, hanem egy oltári nagy ötlettel-persze átvitt értelemben.
Az egész dolog ott kezdődött, hogy a Csabi napok óta pedzegette, hogy jó lenne, ha valamit kitalálnék a kutyasétáltatásra, mert ez nem állapot-szerinte-, hogy amint hazaér, én már fogom is a pórázt és indulok is. Aztán mire végre valahára megjövök, már fürdés és alvás következik, így tíz perc, de annyi se nagyon jut beszélgetésre. Hát ha ezt tényleg így gondolja, akkor igaza lehet-de nála amúgy sose tudni, mert lehet, hogy csak arra megy ki az egész, hogy ne maradjon itthon a kölykökkel. Mindenesetre az már igaz, hogy lassan váltani kell időpontot, mert olyan hamar sötétedik, hogy mire hazaér, már el se tudok indulni.
Nagy ötlet gyanánt felvetette, hogy inkább szokjak rá a délelőtti sétára, így annyira jó lesz nekem, mert ez kapásból 'túinvan(2in1)' és a Bence levegőztetése is le lesz zavarva. Én már akkor sejtettem, hogy ez nem valami nagy ötlet, többek között azért sem, mert akkor nyomavész a napi egy óra gyerekmentes kimenőmnek. ( köhömmm, vagy épp ez volt a cél? ?? :)))
Így történt, hogy ma reggel az 'uram' kedvében járva útra keltem a tóhoz, kutyástól, gyerekestől. Már az odaút sem volt éppen izgalmaktól mentes, mert egy járda nélküli, forgalmas úton ellavirozni egy babakocsival és egy majd' 50 kilós állattal, már önmagában elég nagy teljesítmény. Úgy az út felénél észbe kaptam, hogy cumit nem hoztam magammal. Emiatt egy cseppet feszült lettem, mert nem voltam meggyőződve róla, hogy az épp édesdeden alvó kisfiú nem fog-e felébredni és ha felébred, meg tudja-e nyugtatni magát az ujjával. Mondanom sem kell, hogy az út menti kertekben csaholó kutyák fel is ébresztették a Bencust, de végül úgy határoztam, hogy nem fordulok vissza, mert akkor nincs az az isten, hogy újra útra keljek ebben a formában. Így tovább mentem.
Szerencsésen meg is érkeztünk a tóhoz. A Casti elrohant elintézni a dolgát, a Bence pedig üvölteni kezdett. Mikor próbáltam a hüvelykujját a szájába gyömöszölni, már tudtam, hogy baj lesz. Mondanom sem kell, hogy nem sikerült. Sőt, nem is akarta, hogy sikerüljön. ..cicire fájt a foga-vagy a foga helye.
Pont a legnagyobb sírás közepette hívott a Csabi, hogy mi újság itthon, majd felvázoltam a helyzetet és azt a jó tanács kaptam, hogy üljek le fűbe és szoptassam meg, attól majd megnyugszik. Na ezt ő sem gondolhatta komolyan. Ennél a tónál olyan állapotok uralkodnak, hogy azt elmondani sem lehet. Röviden a cigányok és a szemét uralja az egész területet. Ahogy bandukoltam a bőgő gyerekkel, egy fa mögött a tisztás közepén észrevettem egy nagyobbacska követ. Nem volt mit tenni, odamentem. Ráraktam a kabátomat és ott a kotonok és emberi ürülékek földjén elővettem a mellemet és megszoptattam a Bencét. Miközben ezt csináltam, felhívtam a barátnőmet, hogy elmesélhem neki felettébb kellemetlen helyzetemet, majd a következő jó tanácsot kaptam, hogy ha úgyis ott vagyok, akkor szoptatás után a tóban le is lögybölhetem a mellem. A Bence jelentősen élvezte a helyzetet, számára maga volt a mennyország ebben a ragyogó napsütésben a szabad levegőn falatozni. Ennek sűrű röhögések közepette hangot is adott. Miután ez a tragikomédia véget ért, felöltöztem és én ugyan nem, de a Castor még csobbant egyet a vízben.
Végül egyszerűen hazasétáltunk. Még nem döntöttem, hogy holnap menjek-e..., :)))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése