Ez egy csoda!

Mint, minden anya, én is elfogult vagyok a gyerekeimet illetően. Nekem ők a legjobbak,  legszebbek és legügyesebbek. Akkor is,  ha időnként kikészítenek, ha épp semmi kedvem velük lenni.  Igen,  nekem is vannak ilyen pillanataim. Sokszor kelek úgy éjjel,  hogy mérges vagyok szegény kis emberre és az Ádi is gyakran úgy kihoz a sodromból, hogy csak na.
Mégis a legjobb dolog az anyaság,  akármilyen elcsépelten is hangzik.  Ráadásul én felettébb büszke is vagyok,  mert az én szememben ők igazi kis csodák.  Mindig meg tudnak lepni valami olyan dologgal,  amire nem is számítok.  Ma sem volt ez másképp.  Az Ádi még nyár elején kapott egy biciklit, amit aztán sosem használt.  Hozzáteszem, ha akart volna,  se sikerült volna neki,  mert laposak voltak a kerekei. Ma délután valami csoda folytán a Csabi felfújta a kerekeket és az Ádi rá is ült a bringára.  Vidáman tekert a kis járgányon, hátul a két pótkerékkel.
Azt nem tudom, hogy mi vitt rá erre a dologra,  de mondtam az Ádinak,  hogy vegyük le a pótkerekeket. Beleegyezett. A Csabi leszedte, az Ádi pedig bringázott tovább.  Két keréken.  Az állam leesett tőle.  Úgy csinált, mintha mindig is kerékpározott volna.  Mintha teljesen természetes lenne,  amit csinál.  Se fogni nem kellett,  se nem esett el...csak tekert. Még mindig nem térek magamhoz.  Hát mennyire ügyes?  Valójában nem tudom mennyire,  de szerintem 4 évesen ez nagy szám.  Így pikk- pakk.
Amellett, hogy nagyon büszke vagyok, holnaptól bringázni is megyünk majd, ha már így ráérzett az ízére.

A Bence pedig már a 3. hónapját tapossa.  Több,  mint 6 kiló.  Ügyesen forog, már fogja a játékokat és imád beszélgetni a kis baba nyelvén.  Konkrétan simogatja a lelkemet,  ahogy rámnéz, felismer és nagyon kacag...