sírás és kókuszgolyó :)

Eddig tartott a JÓ BENCE!  Szinte az egész napot végigbőgte és lövésem sincs miért.  Csak annyi biztos, hogy nagyon kiborultam tőle. Ahogy fogtam a kezemben az órák óta ordító gyereket,  úgy lüktetett az agyam, azt hittem elpattan benne egy ér. ...akinek van gyereke, tudja miről beszélek.  Akinek meg nincs, majd megtudja. :)
Reggel alig bírtuk a Bencevel felébreszteni az Ádit.  Olyan mély álomban volt-a Kirával együtt.

Végül ssikerült felkelteni és mentünk az oviba.  Miután az Ádit leadtam elmentem a dédiékhez látogatóba. Épp reggeliztek, nem is maradtam sokáig.  Abban a biztos tudatban indultam útnak,  hogy a Bence majd megint alszik egy nagyot, én pedig addig megcsinálom a kókuszgolyókat, amit már hetek óta halogatok.

Neki is álltam,  én naiv. Mindössze két probléma lépett fel. Az első az volt,  hogy miközben a masszát gyúrtam,  elfogyott a vaj- szoktam bele tenni, hogy jól összefogja a kekszet. Majd, mikor már kellőképpen ragadt a kezem a kakaós keksz masszától, a kisfiú elkezdett sírni. És sírt és sírt,  amíg abba nem hagytam.  

Közben jött egy barátnőm kávézni, akit szintén nem tudtam megkínálni kávéval, mert a tej is elfogyott. Így teát kapott. De végülis a dumcsizáson volt a hangsúly, nem az iváson. :)

Ebéd utàn elhoztam az Ádit haza és az a nem titkolt szándékom volt, hogy kicsit lefőlök pihenni. Hát nem nagyon jött össze. Már az ebédemet is úgy tudtam  csak megenni, hogy àlltam az asztal mellett és közben a Bencével a vállamon rugóztam, mint egy jobb napokat megélt epilepsziàs hörcsög. Azért hörcsög, mert én is próbáltam a pofazacskómban minél több eledelt elraktározni. Mire végeztem az ebéddel, meg is nyugodott. Leraktam a jàrókába, ahol vidáman gőgicsélni kezdett. Gondoltam jtt a remek alkalom a kókuszgolyók meggyúrásához. Amint tiszta massza lett a kezem a Bence ismét rákezdett. Mondtam neki,hogy várjon türelemmel én ezt most már abba nem hagyom. Hogy gyorsabban végezzek, az Ádit is befogtam. Én, mint egy ágyúvető, ontottam a golyókat, a szorgos kis kezek pedig hempergették a kókuszban. A Bence szüntelenül ordított.. Az egész jelenet olyan volt, mint egy szarul megrendezett vígjáték. A massza háromnegyedét megcsináltuk, a maradékot pedig kidobtam.

Aztán a már kellőképpen felajzott Bencét kuvettem a jàrókából és fél kettőtől négyig hurcoltam. Kisebb nagyobb időközökre abbahagyta a teli torokból való ordítást, de ahogy leraktam, kezdődött minden elölről. Mikor már minden ötletemet bevetettem, hogy megnyugodjon és mégsem sikerült elhallgattatni, akkor jött a jól megszokott anitás kiborulàs. Elsoroltam a legcifrább káromkodásokat, amik csak eszembe jutottak. Persze ez sem használt. Majd elszégyelltem magam, hogy miket mondok, szegény kis teremtésnek biztos fàj valamije. Végül leraktam és néztem. Ez se használt. Csak ordított és ordított. Felvettem. Káromkodtam. Megint. Rázogattam.....itt pontosan nem emlékszem, hogy, de megnyugodott. Azóta alszik. Az idegeim pattanásig fedzültek, így az Ádi is jobbnak látta, ha elalszik. És én is.

Most keltem. Mosolygósan. Jöhetnek az új kihívások.... ;)